Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Éppen az imént a jegyzőkönyv kedvéért kicsit emelt hangon jegyeztem meg, hogy szégyen, hogy senki nem reagál érdemben sem a kiváló szakmai érvekre, sem pedig a politikai indíttatású vagy világnézeti különbségekből adódó felszólalásainkra. Ez nem vita, ez kabaré, ez bohózat, és amúgy az önök szegénységi bizonyítványa, hiszen mi felkészülünk erre rendesen, de arra se méltatják a nemzeti ellenzéket, hogy bármilyen formában reagáljanak azokra a felvetésekre, amelyek Magyarország sorsát határozzák meg amúgy.

De hogy miről is beszélünk, mi van előttünk? Pénzügyi stabilitás címén önök letették a fegyvert egy önök által a virtuális térben indított háborúban, ami ugye gazdasági szabadságharc néven futott. Lényegében az első évad végén úgy gondolták, hogy a második évad már nem hozza be a kívánt profitot, ezért letették a fegyvert. Az IMF előtt is letették a fegyvert annak tekintetében, hogy engedték azt visszasomfordálni Magyarországra, a későbbiekben pedig vélhetően alá is írnak vele egy olyan megegyezést, amely Magyarország keretrendszerét egyértelműen szűkíti.

Ez nagyon sajnálatos, de nem meglepő, mert sajnos volt már ilyen sokszor Magyarországon, még az úgynevezett rendszerváltás előtt, tehát a módszer és a gengszterek leváltása előtt is volt már itt az IMF. Az a csapat érintett ebben részben, amelyik most a jobb kezem felől szerencsére hiányzik, legalábbis majdnem teljes egészében, de elmondható az is, hogy nagyon kevés dolog változott azóta a gazdaság alapjait tekintve, hiszen már azóta az IMF diktál, és már a Széll Kálmán-tervnek nevezett megszorító csomag legtöbb eleme bizony tetten érhető volt, hogy az IMF kottája alapján került bevezetése.

Most pedig még életbe se lépett, de már 2016-ig tolja ki a kormány az alaptörvénynek azon adósságszabályzatát, amely arról beszél, hogy ebben a ciklusban adott esetben az önök érdeke szerint el lehetne térni ettől a nagyon szigorú szabályozástól, de a következő ciklusban már teljes szigorral, szigorúbban, mint az Európai Unió bármely országában, megszorítjuk önnön magunkat, csak azért, hogy a nemzetközi megrendelőknek a vágyálmai teljesüljenek.

Azt is látnunk kell, hogy az a szigorúság, amit előír a kormányzat, sok esetben saját magán nem érvényesül. És most nem akarok itt olcsó példákkal élni, mint hogy kormányzati kommunikációra miért költenek egymilliárd forintot, miért kellett a gépjárműparkot 600 millióért a tavalyi évben cserélni. Nem akarok én erre kitérni, beszéljünk a nagyobb számokról, hiszen azok is önmagukban beszédesek. Látható az is, hogy korábban, amikor még 1,5 százalékos úgynevezett GDP-növekedéssel számoltak, és ez alapján finomhangolták a költségvetési számokat is, akkor itt a parlamentben finoman felvetettük, hogy bizony nem olyan biztos az a 1,5 százalék, lehet, hogy az kevesebb lesz; egyrészt nemcsak belföldi tényezők befolyásolják, másrészt pedig a kormányzat sem jósokból áll, és nagyon sok olyan időzített bomba, veszélyforrás van a magyar gazdaságban, ami ezt módosíthatja.

Innen a bal szárnyról megkaptuk akkor is, hogy nem értünk ehhez, nem tudjuk, hogy miről beszélünk. Érdekes módon most már egy 0 és 1 százalék közötti növekedésről beszélnek. A probléma az, hogyha 1,5 százalékos növekedéssel terveztek egy költségvetést, és aztán ez nullára lemegy, tehát stagnálni fog a gazdaság - és hogy ezen belül a magyar gazdaság hogyan szerepel, az egy másik kérdés, mert a multik húzzák sajnos fölfelé a pénzszivattyújukkal a teljesítményt -, akkor a 1,5 és a 0 százalék közötti különbség durván 300 milliárd forint lesz. Ki fogja előteremteni ezt a 300 milliárdot és honnan? Ki fogja betenni a kasszába? Na, ide vezethetők vissza az önök megszorításai, mert maguk sem tudják, hogy az a gazdasági visszaesés, ami azért az időzített bombák miatt előrelátható volt, bizony ilyen kieséseket okozott. És hogy ki fog fizetni? Megint csak a magyar emberek, sajnálatos módon, ahogy azt megszokhattuk.

Látható, hogy az előterjesztésben lényegében egy olyan rendszer található, hogy amennyiben a gazdaságnak jól megy, akkor évente több százalékponttal kellene csökkenteni az eladósodottság fokát, ugye a GDP-arányos adósságrátát, ami eleve egy kicsit érdekes szakmai megközelítésből is, hiszen lennének olyan mutatószámok, amelyek a hatékonyságot jobban kifejezik még az eladósodottság tekintetében is, gazdasági visszaeséskor viszont adott esetben emelkedhet is az államadósság szintje.

Ebben megint csak azért nem látjuk a kitörési pontokat és az utat, mert akkor lenne ennek értelme, ha olyan komoly gazdaságösztönző lépéseket tudnának tenni a nehezebb években, amelyek egy-két év átfutással vitalizálják a gazdaságot, sikeres ágazatokat tudnak felmutatni, ugyanakkor az elmúlt másfél évben önök egyetlen magyar gazdasági ágazat számára sem tudtak nemhogy áttörést hozni, de egyértelmű, felfutó pályát sem.

Mondok egy nagyon egyszerű példát: úgy kellett volna kezdeniük a kormányzást, hogy az úgynevezett szocpolt azonnal visszavezetik, nagyon sok fiatal családos számára lehetővé teszik azt, hogy bővítsen, ne csak újépítésűt vásároljon, de akár használt ingatlant is vásároljon, és ezt olyan költségvetési forrásokkal lássák el, hogy akár 100 ezer építőipari magyar vállalkozó és család ezt a rendszert igénybe vehette volna, minősített magyar cégek dolgoztak volna ebben, és elmondható lett volna az, hogy igenis Magyarországon marad az a pénz, ami magyar költségvetési támogatás. Így lehetne komoly gazdaságösztönző lépéssorozatokat tenni, de úgy nem, hogy egy kiszáradt gazdaságban még inkább erőszakkal törlesztgetünk; nem lehet, egyszerűen lehetetlen így csinálni. Látható, hogy azt az egész szűk keretrendszert, amiről itt beszélünk, az eladósodottság nagyon súlyos foka határozza meg.

(20.20)

Tehát végre össze kellene szedniük magukat, és elgondolkodni az államadósság újratárgyalásán, mégpedig azért kellene az államadósság újratárgyalásán elgondolkodni, mert ez nemcsak hogy több tucatnyi országnak részben vagy egészében sikerült, de bizony egy olyan világgazdasági helyzet van és egy olyan össztársadalmi, szociális katasztrófa, nemcsak Magyarországon, de egész Európában, ami az eddig lehetetlennek tekintett módszereket is felszínre hozza. A mai gazdasági szaksajtóban is fellelhető az a cégnév, amelyik kezében a magyar állampapírok, az államadósság egy részének mintegy ötöde megtalálható, de el tudjuk mondani azt is, hogy melyik az a 6-8 nagy európai pénzintézet vagy működő szövetkezet, amelyek kezében összpontosulnak azok az állampapírok, amelyikben a tartozásunk testet ölt. Igenis, lenne kivel tárgyalóasztalhoz ülni, igenis lenne kitől kicsikarni a kedvezményeket. Továbbmegyek: még ha az önök multinacionális megközelítéséből kellene megoldani a problémát, akkor is lehetne találni olyan társaságokat a nemzetközi piacon, akik mondjuk, Argentínának segítettek leíratni az adósságát gazdasági eszközökkel, mert senkinek nem érdeke egy államcsőd.

Tehát elmondható az, hogy bátorság kellene, férfias viselkedés, összeszedni magukat, tárgyalóasztalhoz ülni, mert igenis van kivel, és a kereteket kell szélesíteni, nem pedig egymást marnunk a szűk keretrendszeren belül, hogy egy vagy két forintot hová tegyünk. Tömjék meg azt a kasszát, mert van pénz Magyarországon, csak kiszivattyúzza a globális háttérhatalom, és ez az, amihez a Jobbik nem akar asszisztálni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu