DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán örülök, hogy Szűcs Lajos képviselő úr egy tartalmi elemet is megemlített, hogy programalapú területfejlesztésben gondolkodnak. Ez tényleg egy jó gondolat, hogy úgy összeegyeztetni az érdekeket, a különböző lehetőségeket, hogy ez egy összefüggő programban jelenjen meg. Kár, hogy az előterjesztés erről nem szól, mert ez egy érdemi tartalmi rész lehetne.
És hogy ki keveri össze a Gizikét a gőzekével, itt azért a kormányoldali hozzászólásokra is érdemes figyelni. Nem akarom most megint az Azori-szigeteket felhánytorgatni elnök úrnak, mert ön volt az, aki becsülettel fölvállalta, hogy ez egy munka volt, és azt hiszem, hogy tényleg az. De amikor Ékes képviselőtársam a '95-től kezdődő kezdeményezéseit elmondta, amit én nagy örömmel hallottam, mert ezek tényleg hozzátartoztak annak a térségnek a területfejlesztéséhez, nem tudom, ezt miért kell szembeállítani az elmúlt öt év fejlesztéseivel? Akkor azt kellett csinálni, amikor már megvan egy 160 hektáros ipari park, akkor nem tudom, hogy kell-e még kettő mellé.
Tehát azt hiszem, hogy a javaslattételi lehetőség később is megvolt, és miközben ilyen bőszen kárhoztatják az elmúlt időszak területfejlesztésének működését, azért gondoljanak arra is, hogy akik részesültek ebből, azokat is kérdezzék már meg. Tehát akik az lhh-ból 93 milliárdos rájuk erőszakolt fejlesztési támogatásban részesültek, talán nem haragudtak ezért annyira, mint amennyire az önök hozzászólásaiból ez kiderült. Tehát a tartalmi részét szeretném kérni a hozzászólásoknak.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés