DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nem gondoltam volna, hogy 2002 óta többször bele lehet lépni ugyanabba a folyóba, és mindig el kell mondani azokat az inkriminált mondatokat, amelyeket már elmondtunk, de azért, ha többször elmondjuk, talán mások is meg fogják érteni.
A nem uniós tag Magyarország által létrehozott régiók 2000-ben álltak fel. Azért, hogy az uniós felkészülésre lehetőséget kapjunk, a régiós tanácsok elkezdték a munkájukat, és emellé az akkori Orbán-kormány forrásokat is allokált, nem uniós forrásokat, magyarországi forrásokat. Ezeknek a forrásoknak a felhasználásáról jogos volt az, hogy választott tisztségviselőkkel rendelkező területfejlesztési tanácsi tagok mellett a minisztériumok - amelyek összeadták a pénzt - képviselői is részt vegyenek. Önök azonban, amikor az uniós tagságunk bekövetkezett, az uniós ajánlással szemben nem hozták létre a tisztán választott tagokból álló regionális fejlesztési tanácsokat, hanem meghagyták azt a politikai nyomásgyakorló és döntési hengert biztosító minisztériumi delegálási rendszert, amely akkor már az uniós források eldöntésével foglalkozott. Ez az igazság. Ezt természetesen lehet fényezni az önök szempontjából másképp is, de ez volt.
A másik, amit Kolber képviselőtársam elmondott, hogy puha vagy erős felhatalmazás; elmondtuk, ez a rendszer csak 2013-ig fog működni, addig pedig a megyei önkormányzatok legfontosabb feladata a tervezés, 2014-től pedig egy új rendszer fog felállni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés