HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok röviden reagálni néhány kérdésre, ami felmerült. Természetesen azt nem gondoltam volna, hogy bár fontos a törvény, de hogy annyira, hogy minden kérdést átfog, én most az orvoskivándorlásról nem kívánok szólni, mert talán nem tartozik szorosan a törvény hatáskörébe. Igaz, hogy sarkalatos törvényről van szó, amely azt jelenti, hogy egy kerettörvény, más törvényben többször előfordul ez a megjegyzés, és ezt kifogásolták sokan a felszólalók közül. Éppen ez a sarkalatos törvény természete, hogy megszabja a fő irányt, és más törvény a részleteket rendezi. Azt hiszem, ez teljesen rendben van, és megfelelt a szerepének.

Néhány elvi kérdést és egy-két gyakorlatit hadd érintsek. Amikor azt mondják, hogy egy családmodellt támogat ez a törvény, az nem igaz, mert ez a törvény, ahogy említettem, a legsoványabb definíciót igyekszik a családról adni, egy szülő, egy gyermek, tehát a leszármazás, az egyenes ági rokoni kapcsolat alapján határozza meg a család definícióját. Úgy gondolom, hogy ezt bővítve minden családtípus belefér, tehát talán nem igaz, hogy egy családmodellt támogat. Bár ha heves vitákat félretéve megpróbálunk józanul és higgadtan beszélni a kérdésről, akkor azt kell mondanunk, hogy nem könnyű egyszerre egy kettős feladatot ellátni, egyrészt elfogadni a valóságot és ahhoz alkalmazni például a családtámogatást, ugyanakkor a felelősséget gyakorolni a társadalom és a gyermekek iránt, vagyis számukra a legeredményesebb, a legjobb életet biztosító, a leginkább a kibontakozásukat segítő megoldásra rámutatni. Ez nem jelent leszűkítést, ez az értéktartalom megjelenítését jelenti.

Azt is mondtuk, és ezt is kifogásolták, hogy a teljes család tölti be elsősorban azt a funkciót, amit a családnak be kell tölteni, például jó, ha a gyermeknek van papája és mamája. Ez nem jelenti azt, hogy a sérült házasság vagy a sérült család ne igényelne az állam részéről fokozott segítséget. Tudjuk azt, hogy a gyermekét egyedül nevelő szülőnek más, emelt szintű a családtámogatása, mint a teljes családban élőknek, ugyanakkor ki kell mondani, hogy a gyermeknek mi az érdeke: az, hogy egy teljes, kiegyensúlyozott, békés családban éljen. Amikor autóról beszélünk, akkor nem a sérült, a karambolozott autót akarjuk mi emlegetni, hanem az épet. Ismét mondom, ez nem jelenti azt, hogy érzéketlenek lennénk a problémák iránt.

Néhány konkrét kérdés, amit említettek még, az adókedvezmény: az adókedvezmény lényege az, hogy az átlagpolgár jövedelemadót nem fizet, ha több gyermeke van. Ez a lényege. Hogy a nagyobb jövedelműek nem fizetnek adót, ez azt jelenti, hogy több adót nem fizetnek, és a kisebb jövedelműek, amikor nem fizetnek adót, a fizetésükhöz mérten természetesen kisebb adót nem fizetnek, ez egy másik kérdés. Ne keverjük össze a konkrét összeghez kötött családtámogatási juttatásokkal. Azért hadd említsem meg, ha már szóba került, hogy hogyan is alakult a nettó átlagkereset, és ez egyértelműen tetten érhető a gyermekek utáni adókedvezménnyel.

A gyermektelenek esetén 4,7 százalékos növekedés volt. Egy gyermek esetén 8,2; két gyermek esetén 13,8; három vagy több gyermek esetén 22 százalék. Tehát világosan látszik, hogy a gyermekes családok jövedelme jóval magasabb növekedést ért meg, mint akik gyermektelenek vagy egy gyermeket neveltek.

Nyugdíjkérdés: sokan hiányolták, hogy konkrét intézkedéseket nem említ a törvény. A lényeget megemlíti, hogy a nyugdíjrendszerben hátrányt szenvedő gyermeket nevelő szülőket valamiképpen ellentételezni kell. Hogy milyen eszközzel, az a jövő kérdése. Pillanatnyilag a szakértők három ilyen lehetőséget jelöltek meg, de ezt majd a nyugdíjtörvényben kell meghatározni. Nem biztos, hogy az a megoldás a jó, amit mi is említettünk régebben, mostanában a Jobbik is említi, hogy a gyermekek jövedelemadójának egy bizonyos százaléka irányítható a szülők nyugdíjához. Egyszerűen azért nem, mert a gyermekek többsége nem fizet személyi jövedelemadót, mert neki is vannak gyermekei, és így nincs mit odairányítani. A technika nem érdekes; meg kell oldani, és ez a szándék megvan.

(14.20)

Még egy-két apróságot engedjenek meg! Voltak indulatos, elsősorban ideológiai szempontokat figyelembe vevő hozzászólások, de azért hadd mondjak olyat, hogy ezek közben egy-egy villanás volt, amire érdemes odafigyelni. Ertsey Katalin is említette a rugalmas munkaidőt a részmunkaidő mellett. Ez egy fontos észrevétel. Ezt egy módosítással nyilván meg lehet oldani.

És ha már a munka törvénykönyve: a törvény előterjesztői maguk is éppen a törvény előkészítése kapcsán hozzászóltak, és talán eredményt is értek el, mondjuk, a munka törvénykönyve vagy a köznevelési törvény kapcsán. Az előbbinél a gyermeket nevelő szülők, illetve a védett korban lévők védelme az, ami erőteljes kezdeményezésünkre - legalábbis ezt szeretnénk hinni - bekerült. A köznevelési törvényben is gyakorlatilag a funkcióját betölteni nem tudó családok szerepének a pótlása jelenik meg. Ez is egy nagyon fontos szempont, hiszen ha már a család nem tudja, legalább az iskola pótolja ezt a szerepet.

Úgy gondolom, hogy ez a vita, függetlenül attól, hogy sok esetben nem az előterjesztésről szólt, hanem eszmei-ideológiai szempontokat említett, nem volt hiábavaló, mert néhány konkrét dolog így is előkerült, viszont azt egyértelműen bizonyította számomra, és gondolom másnak is, hogy az a két értékrend, ami jelen van a parlament soraiban is, ennek a törvénynek a kapcsán előjött, és a közösségekre épülő társadalomkép, illetve az egyénre, az individuumra épülő társadalomkép ütközött itt össze. Én remélem, hogy a közösségi volt az, ami meggyőzőbb volt, és a jövőt mégiscsak ez szolgálja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu