NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Székyné képviselőtársam kimondta a - szlenggel - tutit. Azt mondta az első mondatában, hogy ez a törvény nem értéksemleges, egyértelműen állást foglal a házasság intézménye mellett. Innentől kezdve az élettársi kapcsolattal kapcsolatos vita szerintem el is dőlt.

Kérem, engedjék meg, hogy a javaslattal kapcsolatos problémámat egy példán keresztül mutassam be. A példában Ica nő lesz, Béla meg férfi, mielőtt kitörne a házparádé, tehát ez egy teljesen normális hetero kapcsolat, mondhatjuk így, azzal együtt, hogy elvált emberekről lévén szó, a házasság intézményében már nem bíznak, a család viszont szent számukra is.

Ica és Béla - egy férfi és egy nő - először a Fonóban látták meg egymást, majd egy teadélutánon találkoztak, s mikor a népdalkörben is összefutottak, már tudták, hogy a sors egymásnak teremtette őket. Ica 26 éves elvált nőként egyedül neveli négyéves kislányát; Béla 26 éves, szintén elvált, ötéves kisfiát volt felesége neveli. Ica és Béla, mint mondtam, érzik, hogy több van köztük, mint puszta vonzalom, ezért úgy döntenek, hogy együtt folytatják ezen árnyékvölgyben való bolyongásukat, azaz összeköltöznek, előtte azonban - mivel ők már az új forradalmi embertípust képviselik a NER-ben - a közszolgálati televízióban hallott iránymutatás szerint elolvassák a családok védelméről szóló törvényt.

Ica és Béla az ágyban olvas. Az első oldalig jutnak, a preambulumig, de nekik már így is tiszta minden, boldogan bújnak össze, hiszen ők egymás szeretetén és tiszteletén alapuló életközösséget kívánnak létrehozni, ahogy az írás (3) bekezdése mondja. Elalvás előtt még megfogadják egymásnak, hogy komolyan veszik az intelmeket, és úgy döntenek - bár ezt ők sem gondolják másként, mint az írás (3) bekezdése -, hogy tartós és szilárd kapcsolatuk a közösen nevelt gyermekük iránti felelősségben fog kiteljesedni. Az ökogondolat, miszerint nekik a fenntartható fejlődésben - az írás (4) bekezdése mondja ezt - is dolguk van, valamint hogy érzelmeikkel a gazdasági növekedést is serkentik, megédesíti majd álmaikat. Ica alfában még egy picit vívódik - jó lesz-e ez nekem, kell-e ez nekem -, de aztán egy megnyugtató, de határozott hang azt mondja neki, hogy a családban történő nevelkedés biztonságosabb minden más lehetőséghez képest; hát legyen.

Az álmokat tett követi, életközösséget hoznak létre, és boldogan élnek a NER-ben, egészen az adóbevallás beadásának időpontjáig. Furcsa, hogy bár betartották a preambulum minden szavát, egy kedves közszolga azt mondja nekik, hogy nem vehetik igénybe a közösen nevelt gyermek után a maximális adókedvezményt. Ica minimálbéren van, Béla jobban keres, de azt mondják nekik, hogy Bélának semmi köze nincs a közösen nevelt gyermekhez. Ez csak félreértés lehet, s bár a békát lenyelik, megígérik egymásnak, hogy felkeresik a fülkeforradalomban megválasztott képviselőiket, és kérik majd, hogy ezt a hibát javítsák ki azért, hogy ez legyen a világok legjobbika.

Három év telik el, s a család - mondom még egyszer: a család - gyarapodik, sajnálatos baleset miatt Béla kisfia az itt taglalt életközösség részévé válik. Történik egyszer, hogy Bélát munkája egy hétre külföldre szólítja. Nincs ezzel semmi baj, a család itthon maradt tagjai - Ica, a kislány, a kisfiú - élik megszokott hétköznapjaikat, s várják haza a családfőt és azt az egy-két ajándékot, ami ilyenkor le szokott esni mindenkinek. A baj hét közepén történik: a kisfiú az iskolában eltörte a lábát, mentő vitte kórházba. Ica csapot-papot otthagy, és siet a sebészetre, de falba ütközik: ő nem hozzátartozója nevelt kisfiának, az orvosok törvény szerint nem nyilatkozhatnak neki. Mivel a kisfiúnak a családok védelméről szóló törvény miatt nevelőszülője, Ica nem hozzátartozója, más egyenes ági rokon pedig már nem él, a kórház a gyámhatósághoz fordul. Béla hazasiet. A nemzeti együttműködés rendszerében most mindenki rossz szemmel néz rá, hiszen a törvények értelmében ő magára hagyta kiskorú gyermekét. Hosszú magyarázkodás, kis büntetés, s Ica és Béla úgy dönt, hogy újra felkeresik a fülkeforradalomban megválasztott képviselőjüket.

Évek, majd évtizedek telnek el. Ica és Béla, Béla és Ica (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Kisregény.) közös gyermekkel ajándékozzák meg a nemzeti együttműködés rendszerét, ezzel is elősegítve a fenntartható fejlődést és hazánk gazdasági növekedését. Ezzel újabb bonyodalmak kerekednek, hiszen most már ugyanazon a 65 négyzetméteren három család osztozik: Ica a lányával, Béla a fiával és Béla és Ica a közös gyerekükkel, és nem értik az egészet. Ez is lesz a család címere: lila mezőben áll Ica és Béla, és nem értik. A gyerekek megnőnek, kettő kirepül, az egyik Londonig, a másik a tengerentúlra. Béla hirtelen ágynak esik; az orvosok szerint haldoklik. Utolsó hónapjaiban életének társa, Ica mellett nevelt lánya ápolja. Béla meghal, Ica lánya viszont nem részesülhet nevelőapja örökségéből, mert a családok védelméről szóló törvény szerint ő idegen, ő nem hozzátartozó.

Normális ez? Egy választásokon meg nem mérettetett világnézeti rétegpárt szerint igen, hiszen a katekizmus 2353. pontja a következőket mondja: "A paráználkodás egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Ez súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával s az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint a gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett." Ha önök nem változtatnak a törvényjavaslat 7. §-án, akkor megtesszük majd mi abban a pillanatban, ahogy módunk lesz rá.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban. - Ughy Attila: Reméljük, háromszáz év múlva!)

Forrás: parlament.hu