SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat erős centralizációs elképzelésekről tanúskodik, az állam és a megyei önkormányzatok szerepét erősíti a területfejlesztés és a területrendezés kapcsán, míg a regionális és kötelező kistérségi fejlesztési tanácsokat megszüntetné. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a megyei önkormányzatok vonatkozásában nem biztosítja a megfelelő eszközöket e feladatok végrehajtásához. Mivel az EU-ban a régió a mérce, valószínűleg a területfejlesztésre szánt támogatásokat is régiók alapján fizetik, kérdéses, hogyan osztják szét a pénzt a megyei önkormányzatok között.
A tervezet több szempontból is kérdésessé teszi a területfejlesztés hatékonyságát. Egyrészt a megyei önkormányzatokban nagyobb lesz az apparátus, ha nem is közvetlenül a megyei hivatalokban, másrészt egy központi intézmény, melynek hatáskörébe viszonylag nagy terület tartozik - itt a megyére és a megyei önkormányzatokra gondolunk -, kevésbé képes átlátni és felmérni a területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos kérdéseket, mint a kistérségi fejlesztési tanácsok, melyeknek tagjai nagyon jól ismerik az adott térség problémáit, vagyis hogy mely területek szorulnak fejlesztésre, valamint a kiaknázható lehetőségeit, azaz mely erőforrásokat érdemes igénybe venni. Ez is az átpolitizált döntések irányába tett lépésnek tekinthető, ez nyilvánvalóan azt fogja eredményezni, hogy az egyes kistérségek közötti szakadék mélyülni fog, vagyis lesznek olyan térségek, amelyek le fognak szakadni az átlagtól, és hátrányos helyzetbe kerülnek pusztán azért, mert a megyei önkormányzatok nem foglalkoznak a problémáikkal, mivel nem látják vagy nem értik azt, illetve politikai alapon, saját szájízük szerint döntenek.
A koncepció tele van az alá- és fölérendelések teóriáival, nem egyértelmű, sok ellentmondást tartalmaz. A javaslat többek között a kötelezően felállított kistérségi fejlesztési tanácsok megszüntetéséről is rendelkezik. Az indoklásban az szerepel, hogy e szerveződések és a területfejlesztési önkormányzati társulások feladatköre között jelentős az átfedés, ez pedig nehezen áttekinthető rendszert eredményez. Ahelyett, hogy a feladatkört megosztanák vagy a kistérségi fejlesztési tanácsokhoz rendelnék, inkább megszüntetik ezeket a szerveződéseket és a területfejlesztési önkormányzati társulások feladatkörébe utalják, ennek következtében politikailag elkötelezett döntéshozók kezébe kerül a területfejlesztés és területrendezés kérdése. Véleményünk szerint célszerűbb lenne a kistérségi fejlesztési tanácsok körébe utalni ezt a feladatkört, mivel ezek pártpolitikailag kevésbé elkötelezett, függetlenebb szakértőkből álló szerveződések, amennyiben a politika túl nagy befolyást nyer a területfejlesztés és területrendezés terén, félő, hogy egyes térségek, tehát politikailag más vezetésű térségek esetleg jelentős hátrányt szenvednek el a források elosztásakor.
Akkor térjünk rá a törvényben szereplő lényegi kérdésekre. Rögtön az 1. § (2) bekezdés f) pontjában szerepel a "kiemelt térség" megnevezés. A kérdésem az lenne, hogy milyen tanulmányok, statisztikák, gazdasági, környezetvédelmi, társadalmi mutatók alapján határozzák meg a kiemelt térségeket. A kiemelt térségek körének szűkítése helyett inkább bővíteni kellene azt, méghozzá olyan további térségekkel, amelyek turisztikai vagy tájvédelmi szempontból jelentős szerepet játszanak, vagy akár egyéb más okokat és indokokat is figyelembe lehetne venni.
Aztán szintén az 1. §-ban a (3) bekezdés j) pontja a szabad vállalkozási zónáról szól. A térségi gazdaságfejlesztő szervezet koordinálja ugyan, de annak tagjait a mindenkori kormány delegálja, tehát a gazdasági fejlesztések megkövetelik a régiók erős embereinek lobbiját, ez csak erősíti a kormányzó párt hierarchikus rendszerét. Itt dr. Tilki Attila már hozott egy példát Lamperth Mónika kapcsán, de ne felejtsünk el egy másik példát se - tehát hogy mennyiben változott a világ vagy mennyiben nem változott az elmúlt 21 évben -, Gyöngyöspata példáját, ahol is a jobbikos polgármestert fölhívta Balázs József fideszes képviselő, aki megfenyegette, hogy ha nem úgy fog táncolni, ahogy ő fütyül, akkor lehet, hogy ennek a térségnek sokkal kevesebb pénz fog jutni, mint esetleg más térségeknek; tehát itt is látszik, hogy ez nem egy megoldott és nem megfelelő dolog.
De menjünk tovább! A civil szférát továbbra is mellőzik, tehát gyakorlatilag tárgyalási joguk van, ráadásul megszégyenítő procedúráknak teszik ki őket ahhoz, hogy egyáltalán részt vehessenek a munkában - például hitelt érdemlően bizonyítaniuk kell munkásságukat -, tehát továbbra is a politika dominál, a társadalmi szervezetek az oldalvonalról kiabálhatnak maximum.
Aztán itt van, hogy: a 8. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(1) Az Országos Területfejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) közreműködik a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásában." Ez annyiban módosult, hogy kikerült a következő rész: "valamint dönt az e törvényben meghatározott esetekben". Ez azt jelenti, az OTT-t megfosztják minden döntéshozatali jogától - mondjuk, eddig sem volt neki túl sok -, mely a paragrafus alapján a következő területeket érinti: a tanács az új törvény értelmében nem dönthet az állandó meghívottakról.
Ugyanebben a paragrafusban: a 8. § (4) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: tehát a Tanács "e) véleményt nyilvánít a területfejlesztést szolgáló hazai és közösségi pénzeszközök felosztásáról, a központi keret felhasználásáról," - ez került ki - "valamint a kormány, a minisztériumok és a regionális fejlesztési tanácsok közötti megállapodás tartalmáról". Itt lehetne megemlíteni, és ezt is javasolnánk, hogy maradjon meg ez a rész, tehát ne vegyük ki, csak annyiban módosuljon, hogy a regionális fejlesztési tanácsok helyére a megyei önkormányzatok kerüljenek be, és mindjárt megoldott lenne ez a probléma. Egyértelműen kiolvasható a törvényből - ezt már többször mondtam -, hogy aki kormányoz, az tervezi és osztja ki a forrást is egyben.
Van egy nagyon lényeges pont, amivel még énszerintem elég nagy probléma lesz, a 8. § (2) bekezdés d) pontja. A megyei önkormányzat és a megyei jogú város jelen pillanatban véleményem szerint még akkor sem tud együttműködni, ha egyszínű. Mi lesz akkor, ha például különböző párt-hovatartozású emberek fogják ezeket irányítani? Vegyünk egy példát: mondjuk, Szombathely MSZP-s lesz, a megyei közgyűlés meg, mondjuk, jobbikos. Szerintem egy teljes káosz előre borítékolható bármelyik esetben egyébként, de mondhattam volna más példákat is. Higgyék el, akkor is elég nehéz e szerint a törvény szerint az együttműködés, ha Szombathely vezetése jobbikos lenne, és a megyei közgyűlés is jobbikos lenne, de így meg, ha ez fönnáll, akkor még nehezebb lesz, tehát a teljes káosz előre borítékolható, viták lesznek, és nem az érdemi munkára fog terelődni elsődlegesen a szó.
Menjünk tovább! A 9. § (2) bekezdés b) pont: a megyei önkormányzat a megyei várossal közösen kidolgozza és elfogadja a területfejlesztési tervet, de annak összhangban kell lennie az országos elképzelésekkel. Magyarul ismét a kormány diktál, ő határozza meg, hogy mi van összhangban az ő elképzeléseivel. A g) pontban a pályázatokat csak véleményezheti és koordinálhatja, arról önállóan nem dönthet a megyei önkormányzat, tehát kirakatmunka ez véleményem szerint, semmi egyéb, és ugyanez igaz lehet az e) pontra is.
A 11. §-ban a konzultációs fórumokra is csak a többséggel rendelkező hatalom delegál. Nem kérdés, hogy kiket fog idedelegálni. Ide független szakemberek kellenének, nem pártkatonák. Tehát megállapíthatjuk erről a törvényről, hogy ugyanúgy, mint ahogy az elmúlt másfél, lassan most már két évben minden területen egy hatalomkoncentráció és egy centralizáció jelenik meg a törvényhozásban, nem biztos, hogy egy erős központosítás a legmegfelelőbb irány, amerre haladunk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés