VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ez is elkövetkezett, hogy előre bejelentett felszólalóként sorra kerülök.

Kezdjük a legelején! A bizottsági vitában bizonyos kifejezésekkel illettem ezt a törvényt. Negatív szemszögből világítottam meg azt, hogy túl patetikus, hogy lózunggyűjtemény, és hogy még a demagógia határát is súrolja. Erre jött egy olyan válasz a bizottsági ülésen, hogy egy ilyen törvény megszületésekor, egy ilyen törvény megfogalmazásakor nem tekinthetünk el a patetizmustól, és egyértelműen patetikusnak kell lennie.

Igen, egyébként ezzel tökéletesen egyetértünk. Igen, egy családvédelemmel foglalkozó törvénynek ilyennek kell lennie, csak hogyha a tények és egy kormány, illetve a benyújtó kormánypárti képviselők viselkedése egészen az ellenkezőjét tükrözi annak, mint amit kimond a törvény, akkor nem lehet ezt máshogy nevezni, csak így. Mert hogyha a mostanában is elfogadásra kerülő, akár sarkalatos törvények, akár kétharmados törvények, akár egyszerű többséget igénylő törvények, a január 1-jén, illetve a következő évben hatályba lépő törvények ténylegesen szinkronban lennének ezzel a családvédelmi törvénytervezettel, akkor azt mondanám, hogy igen, legyen patetikus, mert akkor a patetizmus méltó lenne ehhez a törvényhez. De ebben az esetben másról nem lehet beszélnünk, csak demagógiáról, másról megint csak nem beszélhetünk, csak tömegpolitizálásról, a nagyszerű szavak használatáról és egy gyönyörű törvény megalkotásáról.

Mert tény az, hogy egy keresztény értékrendek alapján működő nemzetnek, mint a magyar nemzet, egy keresztény értékek alapján kifejlődött társadalomnak, a történelme során nagyrészt ebben élő népnek egy ilyen családvédelmi törvényre van szüksége. És én, egy-két kivételtől eltekintve, amivel kapcsolatban módosító indítványokat is nyújtottunk be, a mondanivalójával és a célkitűzésével egyetértek. Csak, még egyszer mondom, nekem az a problémám, hogy a kormány működése, a kormánypártok működése, illetve a mostanában, sőt az elmúlt másfél évben elfogadott és a következő évben hatályba lépő törvények nem egyeznek az itt lefektetett keretekkel.

Egyébként amit a preambulumban is tapasztalunk, hogy erős családokra van szüksége az országnak - elképzelhető, hogy önök ezt szeretnék, és az intézkedéseikkel elő is segítik. Elnézést kérek a morbid hasonlatért, de hogy ha az életkörülmények nehézzé válnak, és egy család életben maradása veszélybe kerül, az egyben maradása veszélybe kerül az anyagi terhek, illetve az anyagi környezet miatt, illetve nagyon sokszor az éhenhalással küzdenek, akkor ez egyértelmű, hogy egy családi kohéziót fog eredményezni, és egy együttműködő, erős családot, egy dinamikusan, erősen együttműködő családot fog eredményezni, de én azt remélem, hogy nem ez a cél.

Vagy hogyha már a törvény célkitűzéseit és bizonyos megfogalmazásait nézzük, igen, tény, hogy a kormány, illetve a kormánypártok mostani működése, mostani törvényalkotása párhuzamban van ezzel. Ez pedig a generációk közötti együttműködés erősítése, amit a 24. § ki is mond. Igen, erre is csak egy példát tudnék mondani: igen, ha a bölcsődei ellátás olyan mértékben fizetőssé válik, ahogy azt az elfogadásra váró törvényben látjuk, akkor igen, egyértelműen vannak olyan kétkeresős családok, illetve még egykeresős, de kétkeresőssé váló családok, otthon lévő gyerekkel, amelyek nem engedhetik meg maguknak azt, hogy mondjuk, egy 9 ezer forintos bölcsődei hozzájárulást befizessenek. Még éppen hogy nem tartoznak bele abba a kategóriába, hogy mentesítést kapjanak a fizetés alól, tehát fizetniük kell; ezt megtenni nem tudják, mert akkor a megélhetésüket kockáztatják vele. Így kénytelenek lesznek igénybe venni a nagyszülők segítségét, még ha a nagyszülőnek az nehezére is esik, még ha a nagyszülő majdhogynem a határát súrolja annak, hogy ezt fel tudja-e vállalni, végre tudja-e hajtani, vagy nem. De tulajdonképpen ezzel, hogy rákényszeríti a generációk közötti ilyen segítésre a házaspárokat, tulajdonképpen segíti a generációk közötti együttműködést, csak egy ilyen kényszerpálya nem hiszem, hogy egy jól működő, dinamikusan fejlődő és kiegyensúlyozott, szeretetalapú generációk közötti együttműködést eredményezne.

És akkor még egypár dolog, ami meg vérlázítóan nem áll szinkronban a mostanában elfogadott törvényekkel, a jövő év folyamán hatályba lépő törvényekkel. Az egyik ilyen például a 17. §-ban leírtak, ahol például megtaláljuk azt, hogy a szülő külön törvény szerinti felmondási védelem alatt áll, ha b) pont: a beteg gyermekét ápolja. Tudtommal a módosító indítványomat, amit a munka törvénykönyvéhez benyújtottam, a bizottságok mindenhol lesöpörték, ami pont arról szólt, hogy tartsuk fönt azt a védelmet az új munkatörvénykönyvben, hogy ha a szülő a beteg gyermekével táppénzen van otthon, akkor ne lehessen elbocsátható a munkáltató részéről. Tudtommal ezt a módosító indítványunkat nem fogadták el. Akkor nem értem, hogy a családvédelmi törvényben, amelyik január 1-jén hatályba lép, hogyan szerepelhet egy ilyen pont. Most vagy a munka törvénykönyvét kell módosítani, ez a jobbik eset, vagy a családvédelmi törvényt kell módosítani. Akkor pedig megkérdezhetjük, hogy most akkor ez a családok védelméről vagy a családok szétdúlásáról, a gyermeket vállaló szülők ellehetetlenítéséről szól-e.

Ezenkívül még a magzati élet védelmével is foglalkozik a törvény, és hivatkozik arra, hogy ezt más egyéb törvények rendezik, hogy a magzat fogantatásáról számítottan legyenek olyan kedvezmények, illetve legyenek olyan védelmek, amit a gyermeket váró nő igénybe vehet. Ehhez képest, ha már a munka törvénykönyvét említettem, ott sem szerepel ez. Ott a fogantatás 3. hónapjától lépnek életbe a védelmek, illetve a fogantatás 3. hónapjától kerülnek képbe a különböző kedvezmények, amelyek a gyermeket váró szülőket megilletik. Úgyhogy ezt sem igazán értem, hogyan kerül ez majd szinkronba, és hogyan fog ez egymás mellett, súrlódásmentesen, figyelembe véve egyébként a törvényi rangsorokat, működni.

(12.50)

A másik érdekes kérdés, hogy két szempontból lehet értékelni ezt a törvényt. Az, hogy nagyon szép dolgokat megfogalmaz és alapelveket fektet le, az jó, az nagyon jó, és mint mondtam, a nagy részével egyet is tudok érteni, mert így kellene működnie a családvédelemnek egy országban. De vannak azok a pontok, amiket, mint mondtam, lehet, hogy pont ellentétesen képzeltek el, ahogy próbáltam érzékeltetni a példáimban, vagy egyszerűen csak szép szavak, mert az elfogadott és elfogadásra váró törvények nem ezt tükrözik. Ez a két nagy csoportja van.

De van még egy csoportja, ez pedig az, hogy belenyúl bizonyos problémákba, úgymond darázsfészkekbe, amiket már ideje lenne rendezni. Nyakó képviselő úr nincs itt, aki a bizottsági vélemény ismertetése során jött egy elég furcsa Mazsola és Tádé példával. Lehet rajta gúnyolódni, mert tényleg ez egy darázsfészek, de végre rendezni kellene a médiát családvédelmi szempontból, a médiát olyan szempontból, hogy mennyire serkenti és mennyire gátolja a gyermekvállalási kedvet, és hogy alapjában véve milyen demoralizáló, illetve moralizáló hatása lehet a különböző médiumoknak. Tehát ez a harmadik kategória, hogy darázsfészkekbe belenyúl, kényes kérdésekbe belenyúl, azokat rendezni kívánja, de véleményünk szerint ezt csak felületesen teszi meg.

Ez az, amit az 5. §-ban találunk, éppen ezért be is nyújtottunk képviselőtársaimmal egy módosító indítványt, amelyik tovább szigorítaná, tovább konkretizálná a szükséges lépéseket. Tehát itt arról van szó, hogy szerepeljen egy plusz olyan mondat ebben a paragrafusban, hogy "a médiaszolgáltatók kötelességmulasztását és szankcióját a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvény szabályozza". Tehát arról szól a módosító indítványunk, hogy ha a családvédelmi törvényben szerepel az, hogy bizonyos arányban családvédelemmel kapcsolatos, illetve családvállalást serkentő műsorokat kell szerepeltetni a médiában, ennek elmulasztása esetén ez szankcionálva legyen a médiával és a médiahatósággal foglalkozó törvényben.

Ez az a három kategória, ahol számomra egy kicsit sántít a törvény. Remélem, én tévedek, remélem, én olvastam el rosszul a törvényt, többször egyébként, mert én azért elolvastam a törvényt, és remélem, hogy majd a többi törvény is, amelyek mostanában kerülnek elfogadásra vagy már elfogadottak vagy a következő évben fognak hatályba lépni, ezek módosítása is eszközölve lesz a családvédelmi törvény mentén.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu