VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Seszták képviselőtársam, ezt a korporatív tanácsot, amit ön mondott, a Fidesz-kormány hozta létre, szeretném ezt most már többedszer elmondani. Tehát a saját törvényüket, amit létrehoztak, azt kritizálja. Arról persze lehetne beszélni és kell is beszélni, hogy 2014 után ez hogyan, mi módon történjen. Mi most azért nem támogatjuk a regionális tanácsok felszámolását, mert 2013-ig ezeknek működniük kell. Semmi nem indokolja, hogy ezeket a szervezeteket 2013-ig felszámolják és az ügynökséget államosítsák. Az egy más kérdés, hogy 2014-ben milyen lehetősége lesz a magyar államnak. Azt kell hogy mondjam, én ebben partner lennék, ha a döntési szituációt minél lejjebb tudnánk vinni. Én például nagyon boldog lennék, ha a regionális tanácsok kapnának majd 2014-től egy tényleg komoly és markáns döntési szituációt. De a mostani szabályozásban ez nincs benne, és önöket hiába áltatják azzal, hogy nem régióra, hanem megyére fogják a fejlesztési programokat megcsinálni, és majd a megyék fognak forráselosztó szerepet kapni, mert ez egy nagy álom, Seszták képviselő úr. Ön nem ismeri az Európai Unió ilyen típusú logikáját! Azt gondolom, hogy önt ezzel ugyanúgy becsapták, mint ahogy becsapta önöket Orbán Viktor miniszterelnök, amikor aláíratta azt a szégyenteljes megállapodást november 3-án, ami gyakorlatilag idevezetett, hogy a megyei szintet, amit önök egy nagy ezeréves álomnak tekintenek, gyakorlatilag egy tollvonással elrendezték.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés