ÉKES JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva a bizottságok állásfoglalását és bizottságokban elhangzott vitáknak a részletes összegzését, érdekes módon alakult, hisz a költségvetési bizottságban ma tárgyaltuk ezt a törvénytervezetet, viszont előző héten már több bizottság szerdai, csütörtöki napon foglalkozott és tárgyalta magát a törvényt. Tehát hogyha úgy fogalmazunk, hogy valamennyi idő mégiscsak volt rá, akkor azt is helyes, ha meg tudjuk állapítani.
(21.10)
Tisztelt Képviselőtársaim! Aki huzamosabb ideje mint parlamenti képviselő itt van a magyar parlamentben, az tudja, hogy ezzel a kérdéssel rettentő sokat foglalkoztunk. Rettentő sokat foglalkoztunk akkor is, amikor a nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami vagyonnak a különböző módon történő tárgyalásakor próbálta az adandó kormány úgy javítani a nemzetgazdasági szempontból meglévő vagyontárgyakat, hogy adott esetben azt minél könnyebben tudja a maga részéről értékesíteni. Az elmúlt időszakban, talán az elmúlt 21 évben annak lehettünk tanúi és azt tapasztalhattuk meg, hogy a nemzeti vagyon azon része, amely értékesítésre került, az több mint 93 százalékban fogyott el. Itt lehetne nyugodtan sorolni a gázvagyont, az energiavagyont, az energiatermelő üzemeket, és nagyon sok olyan állami, nemzeti vagyont, ami tulajdonképpen az elherdálás, és az abból adódó, azt lehet mondani, hogy kijátszás, off-shore cégeken keresztül történő értékesítése, eladása, eltűnése csökkentette le a magyar nemzeti vagyon nagyságrendjét, értékét.
Teljesen logikus, hogy ha nemzeti vagyonról beszélünk, akkor a nemzeti vagyonba az égadta világon minden beletartozik. Beletartoznak a természeti értékeink, a gazdasági társaságok vagyona, az egyének vagyona, beletartozik a termőföld, minden az égadta világon, amit tulajdonképpen nevesíteni tudunk ebben a kis hazában, az mind a nemzeti vagyon része.
Ez a törvény most elsődlegesen az állami és önkormányzati vagyonelemekkel próbál foglalkozni, és azon belül is a mobilizálható és a nem értékesíthető vagyontárgyak körét próbálja úgy nevesíteni, hogy számba veszi azon vagyonelemeket, amelyeket tulajdonképpen tartós állami tulajdonba kell helyezni, és úgy tartós állami tulajdonba, hogy az nem elidegeníthető, és annak mindenképpen, akár önkormányzati szinten, akár állami szinten is mint állami vagyon, nemzeti vagyon szerepelnie kell.
Számos olyan tételt próbál meg beemelni, amit Nyikos elnök úr is felvetett, mint a nemzeti kataszter kérdése. Mikor tudunk egy nemzeti katasztert is tulajdonképpen összerakni és összeállítani? Ha tudjuk azt nagyon pontosan, hogy adott esetben az önkormányzatoknál is milyen vagyoni elemek vannak, amely vagyoni elemeknél ezzel a törvénnyel egyfajta elidegenítési korlátot lehet beszabályozni, a másik oldalon pedig azon vagyoni elemek, amelyekkel az önkormányzatok adott esetben a szolgáltatás területén mint egyfajta kötelezettséggel rendelkeznek, azoknak a vagyoni elemeknek a hányadát is tulajdonképpen meg kell állapítani. Idetartoznak a víz- és csatornaszolgáltatások, akár a hulladékkezelés, -gazdálkodás kérdése is. Tehát ezek is mind abba a vagyoni körbe tartoznak, amelyet kellő jogszabályok nélkül tulajdonképpen bármikor, bármilyen formában, a mai viszonyok között a piacon lehet értékesíteni.
Nem véletlen kerül be olyan hangsúlyosan magának a vízi közműveknek a kérdése, a magyar vízvagyon kérdése, és utal tulajdonképpen maga a törvénytervezet is arra, hogy az állami termőföld kérdése, a mezőgazdasági termőterületek, erdők kérdése, a termőföld kérdése, ez egy következő passzusban, egy következő törvényben hogyan fog megjelenni annak érdekében, hogy valóban a nemzeti vagyonkataszter is előbb-utóbb elkészíthető legyen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék egy-két példát elmondani. 2006-ban döbbenet volt számomra, amikor egy városban, a város lakosságának tiltakozása ellenére a hulladékgazdálkodás, hulladékszállítás úgy lett értékesítve, hogy a vagyoni elemnek a 49 százaléka kisebbségi tulajdonba került, egy külföldi cégnek, majd ez a kisebbségi tulajdon minden további nélkül úgy vásárolta meg a többségi döntési lehetőséget, amelyre itt maga az anyag is kitér egyébként, hogy többségi döntési helyzetbe került. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatnak megvan az 51 százalékos többségi tulajdona, de a döntési jogköre tulajdonképpen a kisebbségi tulajdonosnak van, ezen keresztül maga az önkormányzat, maga a lakosság minden további nélkül kijátszható.
Ugyanez a törvény tulajdonképpen foglalkozik az off-shore cégek tevékenységével is. Tehát mindenáron maga a törvény arra próbál meg ráutaló magatartást tenni, hogy az önkormányzati vagyonelemeknél szigorúan korlátozza az önkormányzati vagyon mozgási lehetőségét, akár a szolgáltatás területén, akár a közfeladatok ellátása területén lévő vagyonoknál. Hiszen a törvény kizárólagosan úgy szabályozza ezt a rendelkezést, hogy csak olyan üzemeltető vonható be ebbe a körbe, amelyiket az önkormányzat százszázalékos tulajdonban alapított, és nem idegen, tehát nem külső befektető révén, hanem kimondottan az önkormányzat által alapított vagyoni elemként jelenik meg a közszolgáltatásban, vagy adott esetben a kötelező szolgáltatás területén.
Tisztelt Képviselőtársaim! Visszaemlékszem azokra az éjszakai vitákra, és itt most az MSZP a maga részéről mondja, hogy a kényes kérdéseket a Fidesz éjszaka vagy az esti órákban hoz be. Ott minden kényes kérdést egyébként csak éjszaka tárgyaltunk. Ilyen volt a nemzeti vagyon kérdése is, amikor a Herendi Porcelángyárat is szerették volna eladni, és itt harcoltunk, lobbiztunk annak érdekében, hogy a Herendi Porcelángyárat ne adják el. Majd amikor kormányra kerültünk, akkor egyből vissza is rendeztük, hogy nem elidegeníthető maga a Herendi Porcelán Manufaktúra, mert azt hiszem, egy olyan hungarikummal lettünk volna kevesebbek, vagy egy olyan nemzeti kinccsel lett volna kevesebb ez a magyar társadalom, ami azért világszínvonalú, és Magyarország hírnevét tudja erősíteni, és ezt tudja a továbbiakban is erősíteni.
Én is úgy fogalmazok, hogy a nemzeti vagyon önmagában egy hihetetlenül hatalmas terület, annak a kataszterének az elkészítése, rendezése biztosan nem egy év leforgása alatt készíthető el. De ezt, mint egyfajta első lépést, mindenképpen meg kell tenni annak érdekében, hogy az önkormányzatoknál se lehessen további vagyonvesztést, elidegenítést minden további nélkül megtenni, hanem valóban az állami és az önkormányzati vagyont próbálja meg úgy rendszabályozni, hogy az elidegenítés, értékesítés tulajdonképpen ebbe a szegmensbe nem kerülhet be. Úgy próbálja meg szabályozni, hogy adott esetben az állam az elsődleges, ha az önkormányzat valamilyen vagyontárgyat értékesíteni kíván, akkor elsődlegesen az állam teheti meg az első lépést annak irányába, hogy azt az önkormányzati vagyonelemet az állam a maga részéről meg tudja vásárolni, és adott esetben visszarendezni magába a vagyoni körbe.
Itt szóba került a Szent Korona, a Nemzeti Bank vagyonkészlete, vagy akár maga a Parlament, vagy akármelyik hidunk vagy adott esetben a Mezőgazdasági Minisztérium épülete, de lehetne sorolni tovább számos olyan vagyoni elemet, amelyet mindenképpen a nemzeti vagyonkataszterbe kellene sorolni, ezek is meg fognak történni. De én visszaemlékszem arra, amikor 2002-2006 környékén viccből mondták, hogy na, lassan már a Parlamentet is eladják, meg nem tudom, melyik hidunkat adják el. Tehát egyszerűen ma a társadalom érzékenysége abba az irányba mozdult el, illetve nemcsak most, hanem az elmúlt időszakra volt jellemző, hogy tulajdonképpen az ország a teljes nemzeti vagyoni értéket kiárusította, azt lehet mondani, hogy elkótyavetyélte, eljátszotta. Ezek a vagyoni elemek általában és sok esetben olyan személyeknek is mint gazdák kerültek a tulajdonába, akik alapvetően a rendszerben... (Dr. Józsa István: Tíz perc után alapvetően a törvényről is beszélsz?) Józsa úr, majd ha ön beszél, akkor én figyelni fogok önre, és nem beszélek bele. Ezt már a múlt héten is mondtam (Dr. Józsa István: Elnök úr, a napirendről egy szó sincs!), akkor is próbáltam figyelmeztetni, hogy próbáljunk meg barátságosak lenni egymáshoz. (Dr. Józsa István: Azok vagyunk, csak a napirendről, ha lehetne!) Arról beszélek (Dr. Józsa István: Arról egy szó nem volt!), és arról, hogy annak idején mennyi minden el lett adva. Itt lehetne sorolni a cégeket, lehetne sorolni azt az állami vagyont, amely tulajdonképpen elherdálásra került, és kézen-közön, ismerősi körön keresztül több százmilliárdos, több ezermilliárdos vagyon került úgy magánszemélyekhez, hogy hellyel-közzel fizettek csak érte. Azt hiszem, tapasztaljuk azt is, hogy némelyiknek milyen ára lett, és milyen tragédiák következtek be a felszámolásból, vagy a teljes megszüntetésből, leállításból, ez akár az agrárterületen lévő vagyonelemekre is vonatkozik, vagy akár az erdőterületeinkre is ugyanúgy.
Szeretném azt javasolni képviselőtársaimnak, hogy a nemzeti vagyon ezen eleméből az állami és önkormányzati vagyon kérdését próbáljuk meg úgy végigvinni, az általános vitában is úgy elfogadni és esetlegesen a módosítókat úgy benyújtani, hogy valóban itt tiszta viszonyok tudjanak kialakulni, ne lehessen tovább az állami vagyont és az önkormányzati vagyont elherdálni, kiértékesíteni, úgy eladni, hogy adott esetben a közösség javát abszolút nem szolgálja, sőt mi több, kiszolgáltatottá teszi magát a közösséget.
(21.20)
Ha ez a rendszer megvan, akkor tényleg jövőre az állami földalap kérdését, az erdő kérdését és egyéb más területeken is olyan jogszabályokat lehet megfogalmazni, ami alapján az össznemzeti vagyon értékét is meg tudjuk állapítani, és vele együtt tudjuk azt nagyon pontosan, hogy mit kíván ez a nemzet a maga részéről a saját vagyonává tenni, és adott esetben azzal hogyan próbál meg sáfárkodni.
Köszönöm a lehetőséget, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés