MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor bizottsági ülésre készülve megtudtam, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvényt tárgyaljuk, nagy várakozással álltam neki a tervezet tanulmányozásának; már a címéből is arra mertem következtetni, hogy végre egy olyan javaslat kerül a bizottság elé, amit valóban nagy örömmel tudunk elfogadni és támogatni. Hát aztán a továbbolvasás és a részletesebb tanulmányozás során azért rájöttem, hogy korai volt ez a lelkesedés.
Elöljáróban azért el kell mondanom, hogy a törvénynek 21 évvel ezelőtt kellett volna megszületnie, és biztos vagyok benne, hogy akkor nem itt tartana hazánk, ahol most tart. Ebben a mulasztásban egyébként, az elmúlt két évtized szabadrablásában és a nemzet kisemmizésében önök, a benyújtók, a kormányoldal is ugyanúgy felelős, és ezért legkésőbb a Jobbik kormányra kerülésekor számot is kell adniuk.
A törvénytervezet átolvasása során hamar kiderült, hogy a tervezetnek már a címe sem stimmel. A képviselőtársaim ezt már hosszan elemezték, úgyhogy ebbe nem kívánok jobban belemenni.
Támogatandó, hogy készül egy részletes lista az állami és önkormányzati ingatlanokról, ami azonban messze-messze nem teljes, és ezért ezt a módosító indítványomban jelentősen bővíteni is szeretném. Kérem, hogy ezeket majd komolyan vegyék figyelembe a szerdai részletes vitáig. Önök ekkora horderejű törvényt egyébként egyetlenegy éjszaka kívánták, hogy átnézzük, hiszen a bizottsági ülésünk előtt - itt a mezőgazdasági bizottságra utalok - egyetlenegy éjszaka volt arra, hogy átnézzük ezt a tervezetet. Ezt elfogadhatatlannak és sértőnek érzem, a képviselői munkánk semmibe vételének.
(23.50)
Elhiszem, hogy önöknél csak annyit jelent a képviselői munka, hogy a szavazógépeiket tájékoztatják a kormány álláspontjáról, mi azonban ennél komolyabban vennénk, és szeretnénk kérni és követelni a kormánytól, hogy biztosítsa a megfelelő munkafeltételeket az ellenzék számára is.
A nemzeti vagyon védelme és a közfeladatok ellátása tekintetében hatalmas problémát jelent egyébként, hogy az ingatlan-nyilvántartási és a valóságban fennálló állapotok eltérnek egymástól. Az eltéréseket leginkább a helyismerettel rendelkező és az adott közfeladatot ellátó vagyonkezelő, költségvetési szervek észlelik, a közelmúlt jogszabály-módosításainak következtében azonban nemcsak a változási vázrajzokat kellene finanszírozniuk, hanem az egyre magasabb földhivatali igazgatási szolgáltatási díjakat is nekik kell viselni, tekintettel arra, hogy a költségvetési szervek már nem élveznek díjmentességet.
Fentiekre tekintettel tehát indokolt lenne annak rögzítése, hogy mondjuk, évente a tulajdonosi jogot gyakorlónak az értékesítésből befolyt, illetve a vagyonkezelőnek a hasznosításból befolyt jövedelem valahány százalékát kötelezően ingatlan-nyilvántartási, rendezési eljárások lefolytatására - vázrajzok készítése, tulajdonszerzés, csere, eljárási díjak és költségek -, hasonlókra kellene fordítaniuk. A tulajdonosi jogot gyakorló a rendezést a vagyonkezelő javaslata alapján, az ő közreműködésével lenne köteles természetesen lefolytatni. A vagyonkezelők a hasznosításból eredő bevételek további részét tulajdonszerzésre kellene hogy fordítsák, vagy az inflációt követő bérfejlesztésekre. Ezek is már évek óta váratnak magukra.
A jogbiztonság következményeiből fakad, de egyúttal mindannyiunk érdeke is, hogy a közhiteles nyilvántartás a valóságban tapasztalható állapotokkal megegyezzen, és ne tévedjen el az ember, ha mondjuk, földhivatali térkép alapján a Szigetközben akar tájékozódni. Én már jártam így.
Néhány szakaszt kiemelnék még. A 6. § (1) bekezdésében ma már többször szó volt róla, de nem tudom elfogadni a kormánypárti érvelést, tehát nem győztek meg arról, hogy valóban nem jogos az aggodalom. Itt konkrétan az "azon osztott tulajdon nem létesíthető" című mondatról van szó.
Félek attól, hogy ez egyértelműen azt jelenti, hogy nem lesz többet olyan híd, ami nem az államé, például egyébként az önkormányzat épített. Ez éppen Győrben fordult elő legutoljára; de az is előfordulhat, hogy nem lesz vízi erőmű, törpeturbina a Szigetközben létesülne, és nem az állam szeretné ezt finanszírozni, nem is tudja, nincs erre módja. Nem lesz a kompkikötőhöz épület; ez is szintén a Szigetközben van megvalósulás alatt. És összességében elmondható, hogy tartok attól, hogy azt eredményezi, hogy az európai uniós pénzekből, pályázatokból megvalósítható közcélú épületek állami tulajdonban lévő területeken nem valósulnak meg.
Ezek egyébként sok esetben, amiről beszélek, kivett művelési ágú területek, és elfogadható és normális, és szerintem is így kellene történni, hogy kössük ki, hogy az állam a vagyonkezelő, csak olyan épülethez, illetve építményhez járuljon hozzá, amely közfeladat ellátását egyáltalán nem akadályozza. Mindezek azonban ne eredményezzék azt, hogy teljesen életszerűtlen megoldásokhoz folyamodunk.
Szintén fontos, ha már a vagyonkezelőknél tartunk, hogy tartalmazza a 20. § azt, hogy 2012. január 1-jén lép hatályba a törvény legnagyobb része, de van, ami csak 2013. január 1-jétől. És ezt azzal indokolja ebben az esetben, hogy a vagyonkezelőknél a hasznosításból származó jövedelmet nem tarthatja meg innentől kezdve a vagyonkezelő, és hogy mivel a jelenlegi, 2012-es költségvetésbe ezt nem kalkuláltuk bele, csak 2013-tól lesz benne, ezért lép csak akkor hatályba, ez érthető, hiszen jelenleg a költségvetési szervek működési költségeit nem fedezi a költségvetésből származó hozzájárulás, és szükségük van jelenleg még a saját bevételeikre. De úgy gondolom, hogy az előbb általam felsorolt indokokra - azaz ingatlan-nyilvántartási rendszer, rendezési eljárások, tulajdonszerzés, a további nemzeti tulajdon gyarapítása -, a bérfejlesztésekre továbbra is felhasználhassák, tehát hogy náluk maradhasson legalább erre a három indokolt esetre a bevételük.
Szintén volt már róla szó, de én sem hagyhatom ki a termőföld kérdését. Összesen ezzel a két mondattal próbálja letudni a törvénytervezet a termőföldvagyont, ami egyébként még mindig több mint 500 ezer hektárt jelent, és hatalmas veszélyben van, erről a Jobbik nagyon sokat tudna beszélni és szokott itt az Országgyűlésben. Összesen annyiban rendezi le, hogy az állami tulajdonban levő termőföldvagyon hasznosítására, vagyonkezelésére és nyilvántartására, a Nemzeti Földalap feletti tulajdonosi jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat a Nemzeti Földalapról szóló törvény állapítja meg. Ezt mi nagyon kevésnek tartjuk. Ha csak abba gondolunk bele, hogy az alaptörvénybe milyen módon nem került be végül is számunkra megnyugtató módon a termőföld védelme, illetve hogy a sokat ígért földtörvény sincs sehol, ráadásul az állami földbérletek felülvizsgálatával is jócskán hadilábon áll a kormány, tehát összességében nem tartom ezt megfelelő biztonságúnak, megfelelő védelemnek a nemzeti föld számára. Ha nem ezek lennének az elmúlt másfél év tapasztalatai számomra, akkor kedvezőbben állnék hozzá akár még egy ilyen megfogalmazáshoz is.
Szintén hiba, ami egyébként rengeteg van a tervezetben, csak az idő hiánya miatt jórészt az átfutásra volt csak idő, és szerintem nem bukott ki minden, még találhatnánk egy alaposabb áttekintés után több hibát is. Kilométerek, folyókilométerek nem stimmelnek, amiket én találtam, de például a Mosoni-Dunát nem jelöli határfolyónak. Én a Mosoni-Dunánál élek, és úgy tapasztaltam, hogy sajnos jelenleg határfolyóként üzemel. Ezt kérem korrigálni. Módosító javaslatot igyekszem benyújtani hozzá, de az általános vita végéig lehet, és lehet, hogy ebből már ki fogok csúszni.
Szintén hiányosságként tekintek arra, hogy a gazdasági társaságoknál de egyébként minden egyéb területen is a visszamenőlegességet legalább olyan szinten nem forszírozza ez a javaslat, hogy az elherdált nemzeti vagyont törekedjen visszaszerezni. Ezt meg lehetne fogalmazni úgy, hogy ne sértsen annyi érdeket.
Egy jó példával szeretnék élni. A Fertő tó nádasai ingyenes örökös használati jogban vannak egy magánszemélynél. SZDSZ közeli vállalkozásról van szó - ezt már többször felvetettem írásbeli kérdésben, szóbeli kérdésben -, és mivel én a tervezetből úgy olvasom ki, hogy a meglévő szerződéseket nem kívánja bolygatni, így ez nagyon aggályos. Értem, hogy meg kell hagyni a jogbiztonságot és folytonosságot az állami szerződések területén, de ahol ez indokolt, kifejezetten kérem, hogy történjen meg a felülvizsgálat, mert ez tarthatatlan helyzet, és rengeteg magyar család ment tönkre, akik generációk óta nádaratással foglalkoznak, illetve az állam rengeteg pénztől esik el, amióta az Európai Unió tagjai vagyunk, és a nádaratásra ez a cég például felveszi az európai uniós pénzeket, miközben nem végzi el a munkát, a Fertő tó pedig az ökológiai katasztrófa szélére sodródott ezáltal.
A mellékletekkel van igazából a legtöbb problémám. Itt több módosító indítvánnyal igyekszem bővíteni, de nagyon nehéz ennyi idő alatt érdemi munkát végezni ezzel kapcsolatban is. Itt is szeretném megfontolásra biztatni a kormányt azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon még talán szokatlan aszimmetrikus jogalkotási módon, vagy nem tudom, hogy lehetne ezt jól megfogalmazni, szeretnék egy olyan javaslattal élni, hogy nagyon helyes, hogy az 1. számú melléklet egy sarkalatos melléklet, de valahogy jogtechnikailag kérem, hogy oldják meg, hogy a betétel, tehát hogy bővítésre kerüljön, jóval egyszerűbb legyen, és csak a kivételhez kelljen a sarkalatos részeket alkalmazni. Ezáltal sokkal rugalmasabb lenne és sokkal könnyebben bővíthető ez a melléklet.
Összességében azt kell elmondanom, hogy szükség van egy ilyen törvényre, örülünk, ha beszélünk erről a témáról, de megalázóak azok a körülmények, ahogy ezt az ellenzéknek végig kell itt vinnie, és kérem, hogy a módosító indítványainkkal tegyék jobbá ezt a jelenleg kielégítetlen törvényjavaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés