MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is reagálnék az előttem elhangzottakra. Itt hallhattuk az elrettentő pécsi példát, ami a jobbikosok számára is tanulsággal szolgál, és szerintem minden, a vízi közművekért és a vízellátásért aggódó ember számára egy elrettentő példa, de úgy gondolom, hogy azért jó lenne, ha a kormánypárti képviselőtársaim figyelembe vennék azt, hogy nem csak a tulajdonjog létezik, és egyéb jogokkal is vissza lehet élni. Itt gondolok arra, hogy a koncessziós szerződéseken és a bérléseken keresztül ugyanúgy benne hagyta ez a javaslat a visszaélésre való lehetőségeket, főleg úgy, hogy önök a 200 ezer felhasználói egység egyenértéket tekintik egy feltételnek az üzemeltetési szerződés megkötéséhez, ami úgy gondolom, egyenes út a privatizációhoz, és ráadásul azokat a jól működő kisebb szolgáltatókat is tönkreteszi, amelyekről itt már többször szó volt mint pozitív példa, hogy látható, hogy vannak jól működő ilyen cégek is. És az az idő, amit önök a törvényben meghatároznak az integrációra, annyira kevés, hogy biztos vagyok benne, hogy ezek a jól működő cégek sem fogják tudni ezt véghezvinni és betartani. Úgyhogy, kérem, vizsgálják felül ezt az álláspontjukat, és a módosító javaslataink befogadásával tegyék lehetővé azt, hogy a jól működő kisebb társaságok életben tudjanak maradni a törvény elfogadása után is.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu