NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Látja, látja, államtitkár úr, azt mondta, hogy minden rendben van ezzel a törvénnyel, ehhez képest december 12-én kell módosítani egy törvényt azért, hogy a Krisna-tudatú hívők továbbra is tudjanak boldogulni saját földjükön, amit megszereztek, és amit saját verítékükkel öntöztek az elmúlt évtizedekben.
De látja, látja, maga nem olvasta el az egyházi törvényt, ugyanis a 31. § (2) bekezdése azt mondja, hogy önöknek, az államnak ezekkel a közösségekkel, ma még egyházakkal ez év december 31-ig kéne megkötni a továbbműködtetési szerződést, de ennek nyomát se láttuk.
A Dzsaj Bhím Közösség, amely kutya kemény vidéken végzi tevékenységét és a dolgát - és köszönöm szépen, hogy sokan itt vannak ma közülük a parlament üléstermében (Taps.), és meghallgathatják, hogy hogyan döntenek róluk, talán nélkülük -, többször nekifutott az állami apparátusnak, és megpróbált valamilyen nem is kedvezményt, hanem valamilyen javaslatot kikérni, kicsikarni. Egyedül Balog államtitkár ült le velük, de semmiféle biztatást nem kaptak. Gondolkozzanak, képviselőtársaim! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Itt tényleg több ezer emberről van szó, több ezer ellátottról. Kérve könyörgöm, engedjék meg, hogy bizottság elé kerüljön, csakúgy, mint a krisnások ügye, az egyházügyi bizottság elé, foglalkozzon vele a bizottság. Nincs ez rendben így, képviselőtársaim.
Köszönöm szépen. Természetesen nem fogadom el a választ.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés