SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Képviselő úr, először is azt szeretném jelezni önnek, hogy nyilván az Erzsébet-utalványt a SZÉP-kártyával együtt kell vizsgálni. Tehát az Erzsébet-utalvány étkezési lehetőséget nyújt, a SZÉP-kártya pedig főleg üdülésit, de ahhoz is jár valamilyen szinten étkezési lehetőség. Éppen ezért, hogyha együtt vizsgáljuk a kettőt, akkor igenis megvan az a kedvezmény a dolgozóknak, ami teljesen jogos elvárás. Egyik oldalról lehetőség szerint az egyszeri meleg étkezésnek valamilyen szintű támogatása, másik oldalról pedig az üdültetés támogatása, ami, azt gondolom, hogy mindenképp nagyon fontos.
A harmadik szempont pedig, amit ön is említett, és sajnos azt kell mondanom, ebben az elmúlt évtizedben vagy évtizedekben, de az elmúlt 8 évben sem történt változtatás, miszerint azt a hasznot, azt a bevételt, amely egyébként valamilyen módon mégiscsak az étkezési utalványok kibocsátásakor realizálódott a cégeknél, azt nem Magyarországon költötték el többnyire a cégek. Azt ne firtassuk, hogy mennyi vándorolt ki az elmúlt évtizedben vagy két évtizedben Magyarországról, de ha ennek a jó értelemben vett haszna visszakerül valóban akár a gyermekétkeztetésre, akár pedig üdültetésre, akkor azt mondom, hogy bőven megérte átalakítani ezt a rendszert, és mindenképpen sikeres átalakítás lesz.
Köszönöm szépen a kérdését.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés