Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezek az úgynevezett szilárd elvek engem kicsit néha megijesztenek, főleg az államtitkár úr részéről, amikor is azt mondja, ahol lehet, ott lépnek. Ez egy nagyon komoly és súlyos idézet, súlyos szavak, hiszen látható az is, hogy ezen paktum, amely egyébként a Napi Gazdaság című lapon kívül nagyon sok helyen megjelent, és önök nem cáfolták addig, amíg Magyarországot le nem minősítették, ez valóban fennállt, létezett, tárgyalások is folytak, hiszen önök a Bankszövetséggel is tárgyalnak, a saját miniszterelnökük ma erről megosztotta ismereteit a közvéleménnyel.
De látható az, amíg az IMF-et hagyják visszaszivárogni, addig ne tagadják nekünk a paktumok létét! Amíg egyetlen olyan gazdasági ágazatot, még egyszer mondom, nem tudnak felmutatni, ami Magyarország sikerét jelentené egyértelműen vagy kitörési pontot a jelenlegi helyzetből, addig ne tagadják ilyenek létét, mint ahogyan a keretek szűkítésének a szándékát se tagadják, amikor az a helyzet áll fenn, hogy az államadósságot nem kívánják újratárgyalni, pedig az lenne az, ami szétfeszítené a kerítést, és új lehetőségeket teremtene Magyarország számára. A Jobbik elhozta ennek a forgatókönyvét, és önöknek nem kell, de akkor legalább ismerjék ezt be (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), és nézzenek szembe a következményeivel.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés