DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Idén júliusban, amikor az első hulláma érkezett a GM-botránynak, és a kitárcsázásokra első alkalommal sor került Baranyában, az LMP frakciója benyújtott egyrészt egy törvényjavaslatot és amellett egy határozati javaslatot is, határozati javaslatot arra, hogy a magyar kormány uniós szinten járjon el annak érdekében, hogy legyen a tagállamoknak eszközük arra, hogy a GM-módosított termékekkel szennyezett különböző élelmiszereket meg lehessen állítani a határon. Sajnálatos módon ezt a határozati javaslatot is elutasította a bizottság.
Ugyanakkor ez a törvényjavaslat két irányban is próbál segíteni ezen a helyzeten, két irányban is próbálja megóvni Magyarország élelmiszer-önrendelkezését, két irányban is megpróbálja olyan helyzetbe hozni a magyar embereket, hogy pontosan tudjuk, mi kerül a tányérunkba. Az egyik irány az, hogy ezek a cégek, amelyek előszeretettel próbálják megtörni Magyarország GMO-mentességét, visszatartanak információkat. Mi a géntechnológiai törvény módosításával azt szeretnénk elérni, hogy ezeknek a vetőmagcégeknek a különböző kutatási adatai legyenek közérdekből nyilvános adatok, és aki ezekkel az adatokkal manipulál, a nyilvánosság elől eltakarja, azt fenyegesse a büntetőjog szigora. Másrészt pedig szeretnénk azt is elérni, hogy ha már nincsen lehetőség a GM-szennyezett élelmiszerek bejutásának a megakadályozására, a magyar emberek kapjanak tisztességes tájékoztatást arról, hogy a különböző élelmiszerek a polcokon mennyiben és miként tartalmaznak ilyen anyagokat.
A végső cél pontosan az alaptörvényben is megszavazott cél, a GM-mentesség biztosítása, és ehhez ilyen védelmi eszközökre van szükség.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban. - Szabó Gábor tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés