JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Torokszorító érzés volt a durbani klímacsúcs eredményeiről beszámoló tudósításokat olvasni. Ahhoz, hogy 2 Celsius-fok alatt tartsuk a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését, 2015 előtt tetőznie kell a világ üvegházhatású gázkibocsátásainak. Ehhez globális érvényű és érdemi szennyezéscsökkentés kellene, ilyesmiről azonban nem sikerült megegyezni.

A rövidlátó politika ismét úgy gondolta, hogy a gazdasági válság körülményei között nem szabad belevágni a klímát egyensúlyban tartó, a földi élet lehetőségét tartósan biztosító közlekedés- és energiareformba. Az éghajlatváltozás elleni harc kudarca az emberi együttműködés, a bizalom és a józan ész kudarca, meg azé az intézményrendszeré, amelyet épp a klímaváltozáshoz hasonló globális válságok elhárítása érdekében működtetünk. A magyar gazdaságpolitika összeomlását kísérő zajban alig jutottak el hozzánk annak az eseménynek a hírei, amely Afrika déli csücskén zajlott.

Azt a csatát nem országméretű vagy kontinentális, hanem globális tétekben játszották, és ha abból indulunk ki, hogy a földi élet feltételeinek megőrzésében csak kétféle kimenetel képzelhető el - mindenki nyer vagy mindenki veszít -, nem sok jó hírrel szolgálhatunk: a világ tovább sodródik a klímakatasztrófa felé.

A legrosszabb forgatókönyvet, a totális eredménytelenséget talán sikerült ugyan Durbanben elkerülni, de az eredmények felsorolása ezzel nagyjából véget is ért. Az afrikai országban arról döntöttek, hogy a légkör szén-dioxid-koncentrációja a következő években is nőni fog, 2020-ig biztosan. Márpedig a nemzetközi Klímaváltozási Kormányközi Testület világosan megfogalmazta: ha 2017-ig nem kerül sor hatékony és erőteljes intézkedésekre, akkor a hajó elmegy, az éghajlatváltozás kezelhető kereteken belül tartása végképp illúzióvá válik.

Mielőtt még túlságosan eltávolítanánk magunktól ezt a problémát, érdemes megjegyezni: Magyarország Európán belül a klímaváltozás által leginkább fenyegetett országok közé tartozik. Egy kétfokos melegedés nálunk az időjárási szélsőségek gyakoribbá válásával, az aszályok és árvizek súlyosbodásával, az ország mintegy egyharmadának sivatagosodásával járna. Ezt a klímasokkot a magyar gazdaság a jelenlegi állapotában aligha viselné el. Drámaian felgyorsulna az elszegényedés, az élelmiszer-önellátás illúzióvá válna, és aligha nem az ivóvízellátásban is tartós fennakadások lennének, hogy csak néhányat említsünk a legsúlyosabb és legkézenfekvőbb következmények közül.

Aki csak a pénz nyelvén ért, az is könnyen megértheti, hogy a klímavédelem első számú politikai prioritásra emelése immár nem halasztható tovább. A 2007-es Stern-jelentés 7000 milliárd dolláros GDP-csökkenést valószínűsít arra az esetre, ha a jelenlegi trendek mentén folytatódik a globális éghajlatváltozás, miközben a tanulmányból az is kiderül hogy évente a fenti összeg néhány százalékának befektetésével a legsúlyosabb krízis elkerülhető lenne. Még csak az sem igaz, hogy a szóban forgó összeg csupán az éghajlatvédelmet szolgálná, hiszen az energiahatékonyságot, a megújuló energiaforrások használatát, a közlekedés reformját célzó beruházások a jelenlegi válságos időkben munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő hatásukkal gyógyírként hatnának a gyengélkedő világgazdaság bajaira.

Durbanban az derült ki, hogy a világ politikusaiban nincs meg a fentiek belátásához szükséges bölcsesség. És úgy tűnik, Magyarország sincs felkészülve még arra sem, hogy a jelenlegi, nyilvánvalóan elégtelen vállalásokban a ráeső részt teljesítse. De mit lehet várni egy olyan országtól, amelynek kormányában nincs környezetvédelmi miniszter, ahol a klímaügyek a fosszilis lobbi által dominált energetikával együtt a fejlesztési tárcához tartoznak, és ahol ennek a tárcának a konferencia idején a minisztere, szakmai államtitkára épp lemondott, helyettes államtitkárát pedig korábban eltávolították.

Durban arról is szólt, hogy most, amikor még esélyünk lenne elkerülni a legnagyobb károkat, meg sem próbáljuk a valódi problémákat megoldani, mert szembe sem nézünk velük, itthon Magyarországon sem. A használatarányos útdíj bevezetését a kormány épp most halasztotta el, a széntüzelést bebetonozták az energiastratégiába, a földgáz- és széntüzelés közvetlen és közvetett pénzügyi támogatása pedig a mai napig nagyobb, mint az energiahatékonyságé és a megújuló energiáké.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megújuló energiaforrások részaránya a valóságban és a célok szintjén is az egyik legalacsonyabb Európában, nyugodtan kijelenthetjük: az még elképzelhető, hogy lesz klíma- és energiaforradalom a klímaváltozás megakadályozásáért, de Magyarország ebben a harcban nem a jó oldalon fog harcolni.

Köszönöm a figyelmüket.(Taps az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu