JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Köszönöm, hogyha a Jobbik-frakció támogatja, hogy ez a javaslat vitára kerülhessen az Országgyűlés elé, de nem egészen értem Varga Géza aggodalmait. Nyilvánvalóan a Btk. nem a génmódosított vetőmagokat szállító teherautók sofőrjeit fogja fenyegetni, hanem mondjuk, azoknak a multinacionális cégeknek a vezetőit, akik szándékosan megsértik a magyar GMO-moratóriumot, a GMO-tilalmat, annak érdekében, hogy a de facto GMO-tilalom megtörésével rávegyék a magyar jogalkotót arra, hogy ha már úgyis bent van a GMO-szennyezés Magyarországon, akkor oldja fel a tilalmat is.

Én azt gondoltam, Varga Gézával ebben a kérdésben egyetértünk. A GMO-k tilalmát nem lehet pusztán ilyen sóhajként akarni, ehhez vagy hozzárendeljük a megfelelő eszközöket, akkor pedig kemény szankciórendszerre van szükség, vagy pedig nem kívánjuk ezeket a szankciókat meghozni, akkor viszont felesleges az összes többi intézkedés, amelyek valóban időt, energiát igényelnek, pénzbe is kerülnek. Akkor ezzel ne terheljük a magyar gazdákat, a magyar közigazgatást, hanem engedjük meg, hogy hozzák be a GMO-kat Magyarországra, és tegyük lehetővé, hogy Magyarország GMO-mentességét feloldjuk. Ha nem ezt akarjuk, akkor viszont hatékony intézkedésekre van szükség.

Ezeknek az intézkedéseknek az egyik fontos eleme az a csomag, amit mi benyújtottunk, és ez önmagában még mindig nem lesz elegendő, ennél még tovább kell majd menni. Ezzel kapcsolatban várjuk majd a Jobbik javaslatait is a vitában, hogyha az Országgyűlés elé kerül a javaslat.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu