KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Örülök annak, hogy fideszes képviselők örülnek annak, hogy valaki tájékoztatja őket arról, hogy egyébként mit fognak megszavazni a törvényjavaslat elfogadásánál (Németh Szilárd István: Jólesik tényleg ez a gondoskodás!), mert sajnálatos módon számos alkalommal bebizonyosodott, hogy önöknek fogalmuk sincs arról, hogy mit szavaznak meg, legalábbis a túlnyomó többségnek nincs. (Lukács Zoltán: A Fideszről beszélt, nem a KDNP-ről!)
Mint ahogy képviselőtársaim előzetesen már elmondták, koherenciás módosító indítványként egy olyan csomagot nyújtott be az alkotmányügyi bizottság, aminek természetszerűleg semmi köze nincs az eredetileg tárgyalt energetikai törvénycsomaghoz. Ugyanakkor egy nagyon érdekes tartalmú indítványról van szó, mert hiszen ha emlékeznek rá a kormánypárti képviselők, akkor néhány héttel ezelőtt éppen önök voltak azok, akik nagy elánnal beszéltek a közbeszerzési törvény kapcsán arról, hogy milyen fontos, hogy az alvállalkozók is hasonló eséllyel induljanak egy közbeszerzési eljáráson, vagy hogy esélyük legyen arra, hogy az alvállalkozó is megkapja a díjat, amiért egyébként megdolgozott. Ennek megfelelően tettek be a közbeszerzési törvénybe olyan szabályokat, amelyek biztosították volna az alvállalkozó számára is, hogy hozzájut a pénzéhez.
Na most, tisztelt kormánypárti képviselők, ezt a kezdeményezést egy mondvacsinált indokkal most kiveszik abból a törvényből, amit elfogadtak, de még nem lépett hatályba; tehát néhány paragrafusát éppen most szüntetik meg. Nem lép a törvénnyel együtt hatályba néhány olyan paragrafus, amit azért fogadtak el, hogy a kis- és középvállalkozások ne kerüljenek hátrányos helyzetbe.
Ugyancsak elmondható az, hogy 10 százalékot meghaladó mértékben, pontosan a feketegazdaság kifehérítése érdekében, előírás történt arra, hogy ha valamelyik alvállalkozó 10 százaléknál nagyobb mértékű munkát végez a pályázat során, annak előzetesen be kell jelentkezni. Na most, ezt is kiveszik a szabályok közül, pontosabban: nem lép hatályba. Számos ilyen tartalmú módosító indítványt fogadnak most el, tisztelt kormánypárti képviselők, amik teljesen szembemennek azzal, amit néhány héttel ezelőtt itt hangzatosan, illetve a sajtó hasábjain keresztül a kormány is világgá kürtölt. Most itt egy koherenciát módosító indítvány keretében mindez semmissé válik.
Ezt mi semmi esetre sem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés