VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Csak szeretném jelezni, hogy amíg az ellenzéki képviselőtársaimmal immár már több mint egy órát beszéltünk, addig a kormánypárti képviselőtársaink egy másodpercet sem használtak ki abból az időkeretből, amely a rendelkezésükre áll. Szerintem ez a parlamentarizmus megcsúfolása. (Közbeszólás a kormánypárti oldalról: Kötelező?)
Azáltal, amit Orbán Viktor tegnap elmondott, hogy a magyar parlamenti hagyományokhoz az illik, hogy ezeket a fajsúlyos kérdéseket, amelyek az országot nagyban érintik, itt a parlamentben vitassuk meg, és önök nem szólalnak meg az államháztartásról szóló törvény részletes vitájában, az némiképp visszás. Kérem, akkor beszéljenek Orbán Viktor miniszterelnök úrral.
De hogy visszatérjek a 43. ajánlási pont alatt található módosító javaslatunkra a KEHI kapcsán, az nagyon egyszerű. Én nem nézek mögé semmiféle rossz szándékot, teljesen naivan állok az egész KEHI-kérdéshez, tényleg. De hogy egy olyan jogszabályi helyet hoznak ide nekünk, amiben semmiféle működési szabályzat nincsen, semmiféle jogorvoslati lehetőség nincsen, tehát az egész egy jogi nonszensz, egy jogi abszurd, ha én nem is tudnám azt, amit mondjuk, Veres képviselőtársam tud, és arra hivatkozva itt azt mondja, hogy szuperhatalmi szerv, a párt ökleként fog működni, akkor is én azt mondanám, hogy itt arra van szükség, hogy pontosan bogozzuk ki e szervezet működésének minden elemét. Ezért van szükség arra, hogy egy új törvényben határozzuk meg a KEHI működését, ne pedig itt az Áht.-ba tegyük bele. Azáltal, hogy különböző titkos adatokat hordozó adathordozókhoz is bármikor - az eredeti példányhoz - hozzáférhet, ezeket elfoglalhatja, tényleg szuperhatóságként járhat el. Ezt adatvédelmi szempontból sem engedhetjük, nemhogy politikai hatalmi szempontból, hiszen nincsen semmi ellensúlya, féke ennek a KEHI-nek.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, legalább szólaljanak meg, és mondják azt, hogy a KEHI jó, és azt csinálja, amit a kormány szeretne, és éppen ezért van rá szükség - de legalább érveljenek, hiszen ez a demokrácia lényege! Önök a demokráciát nézik (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) semmibe, ha nem szólalnak meg.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés