VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt a sokadik, devizahitelesekkel kapcsolatos törvénymódosításnál a kormánypárti képviselők legutóbb azt mondták, hogy nem állunk meg itt, hanem megyünk tovább, és minél több csoportot próbálunk bevonni ebbe a folyamatba. Az LMP és azt hiszem, a többi ellenzéki párt is partner abban, hogy újabb és újabb ölteteket adunk a kormányzatnak, amiket a kormányzat vagy átvesz, vagy nem, de legalábbis tárgyaljunk róla.
Itt is itt van egy tárgyalási alapnak tekinthető jobbikos javaslat, amelynél azért érdekes meghatározni azt, hogy tegnap Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, hogy a devizahitel egy hibás pénzügyi termék, kár volt bevezetni. Ha ez igaz, akkor azoknak a devizahiteleseknek, akik most perre mentek a bankjaikkal pont azért, mert azzal indokolják, hogy ez egy hibás pénzügyi termék volt, amit a bankok rájuk sóztak, az illetékmentességét nem kellene az államnak felvállalnia? Hiszen pont arról van szó, hogy ha a miniszterelnök úr elmondta, hogy itt van egy hibás pénzügyi termék, vannak polgári perek, akkor ezekben a perekben az államnak nem kellene-e legalább azt a segítséget megadnia, hogy itt illetékmentességgel segíti ezeket a devizahiteleseket?
A másik fontos dolog itt az ár-érték arány a végrehajtások során. Rengeteg olyan végrehajtási eljárás van, ahol jóval az ingatlan becsült értéke alatt jutnak hozzá ezekhez az ingatlanokhoz. Itt ez a javaslat meghatároz egy korlátot. Lehet erről a korlátról vitatkozni, hogy jó szinten van-e vagy nincs jó szinten, módosító javaslatokkal itt a Ház előtt ezt tudnánk pontosítani, de ha önök most nem szavazzák ezt napirendre, akkor ezt az esélyt is elveszik a devizahitelesektől. Kérjük, tárgyaljunk erről a javaslatról.
Köszönjük. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés