BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök úr viszonválaszában utalt arra, hogy még bizonytalan, milyen lesz a XXI. század. Az utolsó napirendi pont tárgyalásánál Vas Imre képviselőtársam is arra hívta fel a figyelmet, hogy változik a világ.

A Budapesten tartott World Science Forum november közepén elfogadott dekrétumában pedig ez olvasható: "A változó világ nagy kihívásai közé tartozik a népességnövekedés, a klímaváltozás, az élelem- és az energiahiány, a természeti és a technológiai katasztrófák, a járványok és a fenntartható fejlődés."

A mostani, mondhatni sorsfordító idők viharaiban az emberek joggal kívánnak a közösségre, a vezetőkre, a kormányra támaszkodni. A felelősséget és a feladatot a kormány is érzi, melyet miniszterelnök úr is hangsúlyozott. Nem véletlenszerűek a mostani átalakítások. Ugyanakkor nem elég az a felelősség, amit a közösség vállal a tagjai iránt, az egyéneknek is felelősséget kell vállalniuk a közösségért, és ami még fontosabb, hogy önmagukért is. Ezt tanulnunk kell. Ezért is fontos a folyamat, ami elindult hazánkban, miszerint munkára és felelős életvezetésre kell és tudunk alapozni.

Ehhez azonban tudásra is szükség van. Olyan, a mindennapokban használható gyakorlati ismeretekre, melyek képessé tesznek bennünket az alkalmazkodásra, a krízishelyzetek túlélésére, a cselekvésre. Magyarországot is sok csapás sújtotta az elmúlt időszakban: vörösiszap, árvíz, belvizek, aszály, hogy csak a leglátványosabbakat említsem. Ezért is tartom fontosnak, mérföldkőnek és elengedhetetlennek azt a munkát, amit a katasztrófavédelem a lakosság felkészítésében végez.

Melyek a legfontosabb eredmények és célkitűzések? A 2012. január 1-jétől hatályos új katasztrófavédelmi jogszabályok szerint a lakosságfelkészítés az elégséges védelmi szint kialakításának egyik alapvető eleme. A felkészítéseket aktív és passzív felkészítési módszerekkel, a közreműködő szervek bevonásával hajtják végre. Ehhez kapcsolódóan célcsoportok szerint határozzák meg a felkészítés módszerét, tartalmát, felépítését. A polgári védelmi kötelezettség megújításával szélesebb körben végzik a felkészítéseket, amelyeknek a felsőoktatásban részt vevők is részesei lesznek.

A gyermek- és ifjúságfelkészítés 3x3-as akciótervének végrehajtása a BM OKF által kidolgozott tantervminta alapján a megyei lakosságfelkészítési mentorok bevonásával, önként jelentkező tesztintézmények közreműködésével 2011 szeptemberében megkezdődött, és jelenleg öt megyében együttműködési megállapodások szerint zajlik. A 2011-12-es teszttanévben óvodák, általános és középiskolák, illetve egy speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó intézmény próbálja ki a kidolgozott tematikatervezetet.

Fontos eredmény, hogy a tantervmintát a megállapodást kötő intézményeken kívül is alkalmazzák, továbbá folyamatban van a katasztrófavédelmi ismeretek új Nemzeti alaptantervbe történő integrálása, amelyhez az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nyújt segítséget. A BM OKF saját katasztrófavédelmi képzési rendszerén kívül a felsőoktatási intézmények részére készülő módszer is kidolgozás alatt áll. Hosszú távú célkitűzés, hogy minden intézményben felvehető tárgy legyen a katasztrófavédelmi ismeretek tárgykör.

A lakosságfelkészítéshez kapcsolódóan 2011. április-május hónapok folyamán országosan kampányszerű pedagógusfelkészítést végeztek, melynek eredményeképpen mintegy ezer pedagógushoz, rajtuk keresztül hozzávetőleg 20 ezer gyermekhez és családjaikhoz juttatták el a veszélyhelyzeti ismereteket. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hangsúlyt fektet a működő hagyományok megtartására és továbbfejlesztésére is. Ilyen például az évente megrendezett katasztrófavédelmi ifjúsági verseny. Fontos továbbá a társadalmi szervekkel - mint a Magyar Polgári Védelmi Szövetség vagy a Magyar Tűzoltó Szövetség - történő együttműködés.

A nehézségeket csak hittel, összefogással, akarattal és tudással tudjuk leküzdeni. Ezért is van történelmi jelentősége a köznevelési törvénynek, valamint a szakképzésről és a felsőoktatásról szóló törvénynek. És fontos az is, hogy vannak olyanok, akikre támaszkodhatunk. A katasztrófavédelemben dolgozók teljes hivatásukkal a közösséget szolgálják, azaz minket. Köszönet nekik ezért.

Köszönöm a szót. (Taps.)

Forrás: parlament.hu