DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is hadd jelezzem, hogy most nem a kivételesen sürgős eljárást tárgyaljuk, és nem is záróvitában vagyunk, tehát az a hasonlat, hogy én most elmondhatom, amit akarok, azt gondolom - hogy szokták önök mondani? -, csúsztatás, ugyanis nem erről az eljárási rendről vitatkozunk, hanem egészen másról. Ott a vita összes szakaszát egybevéve 15 perc áll majd rendelkezésre kifejteni a véleményünket, és nem több annál. Ezt a kettőt nem lehet összevetni és összemosni.
Azt, hogy a zárószavazás előtti módosító javaslatok eredeti célját kívánják helyreállítani, nem tudom értelmezni, mert nem tudom, hogy képviselőtársam mire gondol. Az eredeti cél az, ami megfogalmazásra került most a Házszabályban, és ami a Házszabálynak részét alkotja, hogy az alkotmányellenességet ki tudjuk küszöbölni, illetve a külső és a belső koherenciazavart ki lehessen a törvényalkotásban küszöbölni. Ez a zárószavazás előtti módosító javaslat célja. Önök pedig pont nem ezt javasolják, hanem éppen azt, hogy kifejezetten tartalmi jellegű vagy tárgyú módosító javaslatokat is be lehessen nyújtani zárószavazást előkészítő módosító javaslat formájában. Ez az, amit mi kritizálunk, tehát éppen hogy az eredeti megoldás mellett érvelünk, és nem szeretnénk azt az új, eddig nem megszokott és nem gyakorolt megoldást támogatni, amiről önök beszélnek.
Úgyhogy én arra szeretném kérni és biztatni képviselő urat, hogy tényleg tegye meg, hogy válaszol azokra a felvetésekre, amik elhangzottak tőlem. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés