DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Felelős ellenzéki képviselőként fontosnak tartom, hogy szakmai érveket hozzak, és rávilágítsak arra, hogy miért rendkívül veszélyes a Nemzeti Bankról szóló T/5248. számú törvényjavaslatuk.
(16.40)
Alapvető problémákat, elvi problémákat vet fel a benyújtott törvényjavaslat, sérti a Nemzeti Bank függetlenségét, ami nemcsak Európában, de a világon egy alapelv. Ezen túlmenően jelentősen megnehezíti a jegybank működését, súlyosan veszélyezteti a jegybank szakmai hitelességét, sérti uniós kötelezettségeinket, amelyeket nemzetközi szerződésekben vállaltunk. Ezen túlmenően totális hatalomátvételt valósít meg, jegybanki cenzúrát vezet be a működés során. Ennek rendkívül súlyos következményei lesznek. Egy következményt már tapasztalhattak a mai napon is, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió tárgyalódelegációja felállt, és ezt követően 1,5 százalékot gyengült, veszített a nemzeti fizetőeszköz az értékéből.
Vegyék komolyan, hogy ez egy sarkalatos törvény, valóban, de nem úgy, ahogy önök gondolják. Mi szükség van az új törvényre? Tartalmi okokból nincs szükség a jegybanktörvény módosítására. Az új alaptörvény írja elő a jegybanktörvény módosítását, hiszen a sarkalatos törvények közé sorolja, kétharmadossá teszi az eddig feles jogszabályt. Hogyha ezt a kritériumot akarnák teljesíteni, elég lenne akár annyi is, hogy maga a törvény, ami érvényben van, illetve annak egyes részei sarkalatos törvénnyé, kétharmados törvénnyé minősülnek. Ahhoz nem kellene ezen a módon átírni a törvényt, emögött az a sanda szándék húzódik meg, amit bevezetőmben megfogalmaztam, hogy egy totális hatalomátvételt valósítsanak meg a Nemzeti Bank működésében.
Elfogadhatatlan, hogy a kormány eltérő változatokat küldött az Európai Központi Banknak, sértve ezzel uniós egyeztetési kötelezettségünket. Önök néha úgy csinálnak, mint hogyha nem léptünk volna még túl a dicső múlton, mintha nem jöttünk volna el az Etelközből, mintha még most is ékírással írnánk, és nem a civilizált Európa része lennénk. Pedig azok vagyunk. Magyarország a civilizált Európa része. Vegyenek erőt magukon, kedves fideszes képviselőtársaim, mind a nyelvezetükben, mind a beterjesztett törvényjavaslatokban legyenek figyelemmel arra, milyen gazdasági és jogi környezetben élünk.
Ugyancsak elfogadhatatlan, hogy a jegybank intézményének alapvető átszervezését a PSZÁF-fel való összevonásának lehetővé tételét tartalmazó javaslatot nyújtott be az alkotmányügyi bizottság a jelen törvény tárgyalásával párhuzamosan. E javaslat szerinti szabályozás teljességgel esetlegessé válik, hogy végül is mi lesz a tényleges működés, továbbá veszélyezteti ezzel a pénzügyi stabilitást biztosítani hivatott intézmény kiszámítható, biztonságos működését.
A független intézmények utolsó bástyája bukhat el ezzel a jegybanktörvénnyel. Ne higgyék azt, hogy a világ üzeneteiben, amelyek jelenleg megfogalmazódnak diplomáciai üzenetekben, megfogalmazódnak pénzügyi üzenetekben, megfogalmazódnak gazdasági kamarák üzenetében, mint például a minap a német-magyar gazdasági kamara évzáró gyűlésén, ahol gyakorlatilag azt mondták, hogy Németország számára Magyarország mint befektetési terület eltűnt, kiszámíthatatlanná vált, nem tudnak gondolkodni magyarországi befektetésekben - ez mindannak a másféléves jogalkotásnak, mindannak a másféléves gazdaságpolitikának a következménye, amivel hiteltelenné, kiszámíthatatlanná tették Magyarországot. Tehát a független intézmények megtartása, azon túl, hogy elvi kérdés, nagyon súlyos gyakorlati következményekkel is jár.
A beterjesztett törvényjavaslat súlyosan sérti a Nemzeti Bank független működését, szembemegy az európai uniós joggal, hitelteleníti az ország pénzügyi stabilitásáért felelős intézményt. Hogy mit jelent a pénzügyi stabilitás elvesztése, arra már hallottunk példát, 1,5 százalékkal gyengült ma délután a fizetőeszköz. A javasolt szabályozás jelentősen megnehezíti a jegybank ésszerű működését, és súlyosan veszélyezteti a Nemzeti Bank szakmai hitelességét, a szakmai hitelességnek való megfelelést.
Mit jelent a totális hatalomátvétel a Nemzeti Bankban? A törvényjavaslatból egyenesen következik a jelenlegi elnök és az alelnökök funkcióinak, irányítási jogkörének a kiüresítése, felszámolása. Önöknek az a célja, hogy az új szabályok szerint minden alapvető feladat vonatkozásában minden döntési jog az önök által eluralt monetáris tanácsot illesse meg. A törvény rendelkezik ezért a monetáris tanács kibővítéséről, és egy újabb alelnök kinevezésének lehetőségéről. Újraszabályozásra kerülnek a kinevezés szabályai, az alelnököket, az új harmadik alelnököt a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára nevezné ki, ebből is látszik, hogy milyen irányultságú valaki lesz; személyükre eddig a jegybankelnök tehetett javaslatot. A monetáris tanács további tagjait a gazdasági bizottság jelölné - ahol önök szintén kétharmados többségben vannak -, és szintén az önök köztársasági elnökével neveztetnék ki. Mi ez, ha nem a függetlenség csorbítása?
Már a monetáris tanács eddigi bővítése is veszélyeztette a független jegybanki működést, a távozó négy monetáristanács-tag helyére kizárólag a kormányoldal jelölt új tagokat, akiket a parlamentben is a kormánytöbbség szavazott meg. Az új törvény csak még egyértelműbbé és kézzelfoghatóbbá teszi a kormányzati politikai nyomást.
Mi szükség van a harmadik alelnökre? A javaslat szerint a miniszterelnök jelölhet egy alelnököt, a kormányoldal pedig a gazdasági bizottságban egy újabb monetáristanács-tagot. A törvénytervezet egyébként semmivel sem indokolja, miért van szükség harmadik alelnökre, ennek csak az a célja, hogy eluralják ezt a területet. Az új pozíciót sem intézményi feladatok, sem a takarékos közigazgatásról hirdetett korábbi elveik nem indokolják. Azért kell új alelnök, hogy a szakmai stábot nyomás alatt tartva, a kormányzatnak megfelelő előkészítő anyagokat préselhessenek ki a szakmai apparátusból. A Magyar Nemzeti Bank szakmai stábjának függetlensége, kompetenciája mind ez idáig a jegybanki hitelesség meghatározó eleme volt, kiváló szakemberek dolgoznak itt. Ha egy politikai komisszár irányítja a stábot, akkor megszűnik a szakmai függetlenség, ami a jegybank hitelességét is aláássa.
A monetáris tanács jogkörének kibővítése szintén az operatív vezetés eluralását célozza. A törvénytervezet jelentősen kibővíti a tanács jogkörét, és lehetőséget nyújt arra, hogy a parlamenti többség által idén tavasszal kinevezett monetáris tanács mostantól szinte bármilyen, a napi működést érintő kérdésben végrehajtó szervként is működjön. Ez hatáskörátvétel.
Szembemennek az uniós jogszabályokkal. Az Unió alapszerződése tiltja, hogy a jegybank elnökének hatásköre a megbízása alatt megváltozhasson. Ezzel szemben a javaslat szerint a jegybank vezetőjének jogköre jelentős mértékben csorbul, nem beszélve itt az esetleges összevonás után beálló helyzetről, amikor is egyenesen alelnökké válhatna a mai elnök a PSZÁF-fel történő összevonás során. Ne feledjék el: az Európai Unió számunkra a biztos gazdasági piac és az a környezet, ahol az ország működni tud. Ezenkívül nincs élet, a sivatag van, a halál van.
Kérdés, hogy átmeneti vagy tartós működésképtelenséget eredményez-e ez a törvény, ugyanis a törvényjavaslat nem biztosít semmilyen átmeneti felkészülési időszakot a szervezeti és működési rend teljes átalakításához. Néhány nap alatt kellene több száz belső szabályzatot átírni az új szabályoknak megfelelően, ez gyakorlatilag lehetetlen. Tartós működési nehézségeket okozhat, hogy egy nagy létszámú, gyakorlatilag külsős dolgozó személyekből álló testület fizikailag is képtelen a napi irányítási feladatokat ellátni. A monetáris tanács külsős tagjai az elnökkel, alelnökökkel ellentétben más munkaviszonyban vannak, tehát a nemzeti banki feladataikat részmunkaidőben látják el, részmunkaidőben kellene irányítaniuk a jövőben a jegybankot, ez szakmailag nehezen megoldható.
(16.50)
Mit jelent a cenzúra bevezetése? A jegybanki stáb munkájának hitelességét súlyosan veszélyezteti, hogy a törvény a monetáris tanács hatáskörébe tartozó feladatokkal kapcsolatos kommunikáció módjáról történő döntést is a monetáris tanács hatáskörébe utalja. Ez a változás azt is jelentheti, hogy a tanács a saját íze szerint szűri meg vagy írja át a jegybanki döntéshozatal transzparenciáját és alapját képező publikációkat. Ez maga a cenzúra azoknak az embereknek a részéről, akiket önök most oda bejuttatnak.
A főállású szakértői stáb fizetésének lecsökkentése, valamint a monetáris tanács tagjai fizetésének megduplázása egy populista vita tárgyát képezheti, ami nagyon alacsony színvonal, tehát ezt nem szeretném felvetni, ugyanakkor ezek a pontok konkrétan érintik és sértik a függetlenségét, arról nem is beszélve, hogy ha úgy gondoljuk, hogy a Nemzeti Bankban kiváló banki szakembereknek kell dolgozni, akkor a banki szakmai versenyszférából kell az utánpótlást biztosítaniuk, de ehhez versenyképes bérekre van szükség. Tehát az önkényes, törvény által történő korlátozás óhatatlanul szakmai színvonalcsökkenést is kockáztat.
Mindezek alapján azt javasolom, vonják vissza, súlyos bajok lesznek ebből a törvényből. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés