NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Elképesztő Vas Imre cinizmusa, amely szerint nem tudja, hogy az Alkotmánybíróság milyen döntést hozott. Nyilvánvalóan kiszivárogtak hírek, és nem csak a hivatalos döntésből lehet tájékozódnia egy országgyűlési képviselőnek. Mi sem onnan szoktunk, sajnos, a hivatalos, parlamenti menetrendet illetően például, hiszen az nem kerül föl időben sokszor az Országgyűlés honlapjára sem.

Akkor azt mondja meg, hogy ha ön szerint ez nem igaz, akkor miért vonták vissza azt a napirendet, amire mi nagyon készültünk, és azért is öltöztem ilyen ünneplőbe, mert azt gondoltam, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozataláról is egy történelmi döntést hozhat az Országgyűlés. Akkor mondják meg, hogy azt a napirendet miért vonták vissza, azt a napirendet, ami miatt egyébként mára rendkívüli ülést hívtak össze. Ezt Lázár János, amikor visszavonta a javaslatát, nem indokolta, nem tartotta szükségesnek ilyenre akár két szót is vesztegetni. Akkor mondja meg, hogy ön miért szavazta meg. Mert az önök szavazatával vették ezt le napirendről, mi ezt nem szavaztuk meg.

Papcsák Ferenc pedig szintén cinikus és hazug, menjünk tovább: hazug akkor, amikor folyamatosan azt hajtogatja, hogy nem kívánják korlátozni az ellenzék szólási lehetőségeit. Ez a javaslat semmi másról nem szól, csakis erről. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Így van.) És egyébként miért zavarná önöket az, hogy mondjuk, az ellenzéki pártok akár több órán keresztül vitatkoznának itt késő este, amikor látható, hogy nincsenek itt, nincsenek jelen a kormánypárti képviselők, a 263 főből itt van összesen 4 darab képviselő. (Ékes József: Fő, nem darab. - Dr. Papcsák Ferenc: Öt, nem négy, és fő.) Önöket miért terheli az, hogy akinek fontos, ezt elmondhassuk adott esetben? Nyilvánvalóan mégiscsak korlátozni szeretnék, tehát azt kérem, hogy ne legyen cinikus, és semmiképp se legyen hazug, mert az nem méltó az Országgyűléshez.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu