BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm. Tényleg nem akarom hosszan folytatni ezt a vitát, mert ebből az derül ki, hogy nem is alakulhat ki olyan helyzet, hogy valaki 15 éves korára valamilyen ok miatt csak a hatodik általánosig jut el, mert az mindenképpen az iskola hibája, mert nem tudja menet közben nagyon nagy ráfordítással úgy megoldani. Erre azt tudom mondani, hogy minden ilyen törődés külön foglalkozással együtt, az egész napos oktatás - amivel csak részben értünk egyet - pont azt a célt szolgálná, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket a délutáni foglalkozáson valamilyen módon ehhez hozzá tudják segíteni. De ha mégse jön el az eredmény, akkor van szükség a Híd-programra.

S még néhány szót arról a módosítóról, amit ön teljes egészében ki akar venni, meg fakultatívvá tenni. Az szerepelt, hogy hit- és vallásoktatás, ehelyett az előterjesztő azt írja, hogy hit- és erkölcstan. Ön nyilván azt mondja, hogy ez legfeljebb fakultatívan legyen. Én meg azért fogadom el, hogy a hit- és vallástan helyett hit- és erkölcstan legyen, mert tudomásul veszem, bármennyire szeretném, meg azt mondjuk, hogy keresztény értékrendű ország vagyunk, hogy lehetőleg minél többen hittanoktatásban vegyenek részt. De aki ezt nem akarja választani, annak legyen lehetősége erkölcstanoktatásra.

De egyet hadd tegyek hozzá: nagyon sok kérdés végül is ebben a közoktatási törvényben nem dőlt el, a Nemzeti alaptanterv, a tantervek fogják eldönteni. Ebben a kérdésben mi pozitívan állunk az előterjesztéshez, más ok miatt nem támogatjuk. S nagyon bízom benne, hogy az erkölcstant nem Heller Ágnesre fogják bízni, hogy ő alkossa meg.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu