DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban egy nagyon fontos kérdést említett, és ezért külön köszönöm, hogy majdnem sikerült a szakmai határok között maradni a kérdésével.

Az Új Széchenyi-terven belüli átcsoportosítással kapcsolatban egyetlenegy cél vezérelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget: Magyarország egyetlenegy forintnyi európai uniós forrást se veszítsen el. Ezzel lehetőség nyílik a hatékonyabb forrásfelhasználásra, részben hamarabb válnak megvalósíthatóvá az indokolt fejlesztések, másrészt a forrásátadó prioritások, és az ország esetében is a lehető legkisebbre csökken a forrásvesztés veszélye.

A tervezett forrásátcsoportosítások azonban a mértékre való tekintettel elsősorban finomhangolást és nem a források radikális újraelosztását jelentik.

A válaszadás határideje az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságának elektronikus rendszerébe történő feltöltés után három hónappal jár le. A módosítás hivatalos benyújtásának időpontja 2011. december 9. volt, tehát az érintett kérdésben március elejéig kell választ kapnunk Brüsszeltől.

A forrásátcsoportosítások ügyéről első körben szakértői és vezetői szinten egyaránt folytak informális egyeztetések az Európai Bizottsággal, majd ezt követően az érintett operatív programok monitoringbizottságai külön-külön is tárgyalták az ügyet, ahol részt vettek az Európai Bizottság képviselői is. Egyetlenegy esetben nem fogalmaztak meg ellenvetéseket a magyar kormány szándékával. Ezért az átcsoportosításokat illetően kedvező brüsszeli döntéssel számolunk.

Miután a forrásátcsoportosítás szabad támogatási keret felhasználásával valósult meg, ezért a változtatás nem eredményezi egyetlenegy konkrét uniós fejlesztési cél elmaradását sem.

A Brüsszel által 2011 első félévében elfogadott uniós Duna-stratégia kidolgozása az egyik legjelentősebb magyar siker az Unión belül. Jelentőségét mutatja, hogy a program az Unió második makroregionális stratégiája, tizennégy állam - nyolc uniós és hat Unión kívüli ország - 115 millió polgárát érinti. Ugyanakkor bizonyos engedélyek hiányában az erre elkülönített 21 milliárdos forrás lehívását kockáztattuk volna, ha az ön által is kérdezett átcsoportosítást nem kezdeményezzük. Ez a lépés azonban egyáltalában nem jelenti a stratégia mellőzését, a 2014-2020 közötti ciklusban a kormány kiemelt projektként kívánja kezelni az ügyet, ezért az elindításához szükséges projekt-előkészítésre 280 millió forintot már elkülönítettünk.

Miután a kerékpárutak megépítése a jelen programozási időszakban kivitelezhető fejlesztési cél, ezért a kormány indokoltnak tartotta a Duna hajózhatósága projektre szánt források jelentős részét, több mint 20 milliárd forintot a kerékpárút-fejlesztés végrehajtására átcsoportosítani.

Kérem, hogy az elhangzott érveket mérlegelni és válaszomat reményeim szerint elfogadni szíveskedjék.

Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

(15.10)

Forrás: parlament.hu