DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt támogatja a jogállási törvény elfogadását.
Szeretném elmondani Iváncsik képviselő úrnak, hogy a honvéd szakszervezetekkel kapcsolatos aggodalmát nem osztom: a honvéd szakszervezetek elfogadták a tárca döntését és elképzelését, és támogatják a változtatást, szükségesnek érzik mindezt, és továbbra is számítunk a véleményükre. A szakszervezetekkel való egyeztetést továbbra is fontosnak látjuk és tartjuk, folyamatosan egyeztetünk is velük.
Vadai Ágnes független képviselő asszony felvetésére, amely szerint nem egyértelmű számára, hogy a potenciális hadkötelesek kicsodák is valójában, szeretném ismételten elmondani, hogy a 18 és 40 év közötti magyar állampolgársággal rendelkező férfiak, akik magyarországi lakóhellyel rendelkeznek. Tehát ha ön nem érti azt, hogy pontosan mit tartalmaz a törvény, akkor kérném, hogy még egyszer tekintse át, olvassa el figyelmesen, egyértelmű lesz az ön számára is, hogy mi a törvény szándéka, és kik tartoznak a potenciális hadkötelesek kategóriájába.
Azt említette a független képviselő asszony, hogy rendbe lehet tenni ezt a törvényt és ezt a területet. Szeretném elmondani, hogy a KDNP úgy látja, hogy most lesz rendben igazán, tehát eddig nem volt rendben sajnos, az önök munkájának köszönhetően.
A tartalékosok vonatkozásában pedig az volt a probléma és az volt a helyzet, hogy önök nagyon komoly munkát végeztek az elmúlt nyolc évben: 17 önkéntes tartalékost sikerült is alkalmazniuk, rendszerbe állítaniuk, ez egy komoly eredmény. Az általános vita során is elmondtam, nyilván, ha nem járna ilyen későre az idő, akkor megérdemelnék ezek a katonák, hogy elmondjuk név szerint is, hogy ki volt az a 17 ember, ez egy komoly eredmény nyolc év alatt, (Derültség és taps a kormánypártok soraiban. - Tóbiás József: Na de az a 17 ember!), ezjól mutatja, hogy önök mit csináltak az elmúlt nyolc évben: többek között nem a munkával foglalkoztak. Nyilván mi ezt megpróbáljuk helyre tenni, úgyhogy a minisztériumban Hende Csabával arra vállalkoztunk, hogy növeljük a tartalékosok létszámát. 2049 fő jelen pillanatban a tartalékosok létszáma.
Ön is tudja, hogy az az anomália, amit önök okoztak abból adódóan, hogy civilek őrizték a működő laktanyákat, katonákat, akik természetesen nagyon élvezték ezt a biztonságot, mégis olyan problémákat mutatott, hogy nem az önbecsülésünket erősítette, és nem a honvédség megítélését erősítette. Ezért kellett ezen változtatni, kaptak kiképzést, kaptak lőkiképzést, kaptak alaki kiképzést, és számos területen bizonyították a katonai felkészültségüket, tovább képezzük őket ezen az úton.
Úgyhogy én arra szeretném felkérni Vadai Ágnes független képviselő asszonyt, hogy mindenképpen helyes az önvizsgálat és a szerénység, tehát szeretném, ha ön is támogatná ennek a törvénynek az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés