GÚR NÁNDOR (MSZP): Nagy öröm ez! Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy alapvetést szeretnék mondani, és az alapvetésen túl még egy megjegyzésem lenne.
Én úgy látom - nem kell, hogy önök is így lássák -, alapvető hiba az, hogy a tankötelezettséget 18 évről 16-17 évre redukálják a szándékok tekintetében. Ezt alapvető hibának tartom, mert az élet már bebizonyította, csak utána kellene olvasniuk, hogy hol okoz ez problémát alapvetően.
Megint csak azt mondhatom, hogy ott okoz problémát, ahol a hátrányos helyzet meg a hátrányos helyzetbe szorulás felüti a fejét. (Derültség.) Ott van a legtöbb esetben az, hogy nem sikerül esetleg 15 vagy 16 éves életkor eléréséig befejezni az általános iskolát.
Azoknál a fiataloknál, akiknek nem sikerül befejezni, és a tankötelezettséget önök szűkítik, az esélyt veszik el attól, hogy a későbbiekben ezek a fiúk, lányok, ezek a fiatalok szakmát tudjanak tanulni. Azt pedig önök is tudják nagyon jól, hogy az élő munkaerőpiacon akinek nincs szakmai képesítése, az szinte nem tud elhelyezkedni. 22 százalék, csak azért, hogy segítsek a későbbi gondolkodásuk tekintetében azoknak az aránya, akik szakmai képesítés nélkül tudnak elhelyezkedni. 66-67 százalék azoknak, akiknek van szakmájuk és el tudnak helyezkedni. A tankötelezettség tehát ilyen értelemben mértékadó módon befolyással van arra, hogy a későbbiekben normálisan tudja-e élni valaki az életét, talál-e munkalehetőséget vagy nem.
Az alapvetés ennyi, a másikat majd később. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés