DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az elnök úr tanácsát és intencióját megfogadva egyetlen mondatot teszek csak hozzá, és nem Papcsák képviselő úr motivált arra, hogy hozzászóljak, mert érdemben semmit nem mondott a javaslatról. A kormány országromboló munkájához sem most, sem a jövőben nem fogunk segítséget nyújtani. (Dr. Papcsák Ferenc nevet.)
Azonban a korábbi érvek vonatkozásában hadd mondjam azt, hogy nem túl szofisztikált érvelési technika, tisztelt képviselőtársaim - és főleg önnek mondom, Herman képviselő úr, mert nagyon jót mosolyog ezeken a felszólalásokon -, hogy amikor nincsen tartalmi érvük, akkor a stílust kezdik kritizálni. Önök semmi mást nem csinálnak, mint a parlament tekintélyéről, az itt uralkodó stílusról beszélnek, mert éppen nincs kedvük az érdemi felvetésekre válaszolni, vagy (Dr. Papcsák Ferenc: Nincs érdemi felvetés!) valószínűleg egyébként nem tudnak.
Amit ön mond, képviselő úr, az nem szól másról, úgy tudom kifejezni egy mondattal, hogy a jogsértő gyakorlatot kodifikálják. Hát gratulálok! Magyarán: hogy ha azt mondják, hogy önök megsértik a Házszabályt, akkor nem az a reakció az önök részéről, hogy felhagynak ezzel a házszabálysértő gyakorlattal, hanem a Házszabályt hozzáigazítják az önök jogsértő gyakorlatához. Én azt gondolom, hogy ez egy elég érdekes technika.
Annál is inkább, képviselő úr, merthogy alkotmányellenes, nemcsak érdekes. Hadd idézzek önnek, hogy ne az én szóvirágaimat kelljen hallgatnia, az Alkotmánybíróság határozatából, amit épp tegnap hoztak meg. Kérem, talán figyeljen ahelyett, hogy nevetgélne! "A parlamenti munka lényegéhez tartozik a tárgyalásra kerülő ügyek mindenoldalú, beható megvizsgálása, a legkülönbözőbb vélemények meghallgatása. Következésképpen az alkotmány 2. § (2) bekezdésében deklarált, a képviselet útján való hatalomgyakorlás, központi - országos szinten az Országgyűlés működése által - döntéshozás jellemzően a törvényalkotás folyamatában érvényesül. Ebben a folyamatban a döntés-előkészítés, a törvényjavaslatok megvitatása, a képviselői beszédjog meghatározó jelentőséggel bír." 12/2006-os alkotmánybírósági határozat. (Sic!)
Ajánlom a figyelmébe, ugyanis ezért lesz alkotmányellenes többek között ez a jogszabály.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés