DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyetértek mindazzal, amivel a hozzászólását kezdte. Az elmagányosodás és a vendéglátóhelyek és a vendéglátó ágazatnak a szerepe a közösségi életben valóban fontos, és kitüntetett szerepe van. És egyetértek mindazzal, amivel a hozzászólását kezdte. De azért néhány dolgot pontosítanék. Hozzátenném, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium áttekintette már ez évben a vendéglátás helyzetét, és megfogalmazta azokat a főbb célokat, amelyekkel a vendéglátás versenyképességét lehet növelni, másrészt pedig a vendéglátásra rakódó adminisztrációs terheket lehet csökkenteni. Tájékoztatom arról is, hogy mindezekkel összhangban elfogadásra került a vendéglátás helyzetét javító intézkedésekről szóló 1317/2011-es kormányhatározat, amely fő vonalaiban tartalmazza mindazokat a lépéseket, amelyek szükségesek a vendéglátás helyzetének javítására.

Ugyanakkor hozzátenném, hogy a vendéglátás területén van jó néhány olyan uniós szabály, amelyet be kell tartani. Ilyen például, ami a nemdohányzók védelmére vonatkozik. Ez egy nagyon erős és kemény európai szabály. Európában utazván, gondolom, tapasztalta, hogy más országokban is érvényben van ez a tilalom jelen pillanatban, országról országra kisebb-nagyobb csúszásokkal, amikor bemegy az ember, akkor tapasztalja, hogy no lám, már ott is életbe lépett az a szabályozás, amely megtiltja azt, hogy vendéglátóhelyeken dohányozni lehessen.

Ami a játékautomatákat illeti, én úgy gondolom, Magyarországon talán egy kicsit beszélünk erről, de a játékszenvedély sajnos épp olyan függőséghez vezethet, mint nagyon sok más függőség. Magyarország itt egy kicsikét - mint nagyon sok mindenben - egypár évtizednyi késéssel jut el oda, ahova egyébként, hozzátenném, a fejlett európai országok már a játékfüggőségben elértek, tehát Hollandiában ez már a 90-es évek elején társadalmi probléma volt. Magyarországon is egyre erősebb társadalmi probléma ez, amire egyébként, hozzátenném, szintén európai uniós előírások és szabályok is vonatkoznak, ennek a kezelésére vendéglátó-ipari helyiségben.

Ugyanakkor szeretnék utalni arra, hogy a vendéglátó-ipari vállalkozások és a vendéglátóhelyek forgalmának növekedése vagy növelése érdekében jelentősen átalakul az étkezési utalványok rendszere - ön is említette -, én úgy gondolom, hogy ennek a hatása azért jóval nagyobb, mint amit a tisztelt képviselő úr mond.

(9.10)

Egyrészt fontos változás, hogy a Széchenyi-pihenőkártya használata jelenleg szálláshelyhez kötött, hogyha vendéglátóhelyen szeretné az ember használni. 2012. január 1-jétől a Széchenyi-kártyán lesz egy alszámla, amely 150 ezer forint keretösszeggel - tehát integrálva ebbe a kártyába - melegétkezési juttatás igénybevételére ad lehetőséget, tehát gyakorlatilag a vendéglátóhelyeken, és a SZÉP-kártya mellett január 1-jétől bevezetésre kerül az Erzsébet-utalvány is, amely fogyasztásra kész étel vásárlására nyújt majd lehetőséget havi 5 ezer forintban. Úgy gondolom, ez a két lépés önmagában jelentősen erősíti majd a vendéglátóhelyek forgalmát.

Annak a társadalmi problémának, amit az elején említett, nyilvánvalóan sokfajta oka van, úgy gondolom, csupán gazdaságpolitikai eszközökkel magát a helyzetet nem lehet megoldani, itt gazdaságpolitikai, társadalompolitikai és más lépésekre is együttesen szükség van.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu