ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Az elnök vezeti az ülést. A Fidesz képviselői közül többen jelezték többször is, hogy szerintük nem a Házszabállyal kapcsolatos beterjesztett jogszabály részletes vitájáról esik szó Novák Előd előadásában, én meg úgy ítéltem meg, hogy igen, hiszen folyamatosan arról beszélt egyébként, hogy milyen megszólalási lehetőségeik vannak.
Innentől kezdve azt gondolom, hogy ezt a vitakeretet, ahogy önök meghatározták, részletes vita időkeretben folytatva, meglehetősen sajátos műfaj egy ilyen kérdésről, meglehetősen tágak a keretek; nézzék el, szerintem az a néhány perc, amit az ellenzék kapott, hogy kifejtse a véleményét, majd csak eltelik valahogy, azt bírják ki, tehát az a kérésem, hogy többször ne szóljanak nekem, hogy térjenek a tárgyra az ellenzéki képviselők, mert majd megítélem jómagam is. (Dr. Papcsák Ferenc: Elnök úr! Vezetni kellene az ülést, és nem részrehajlóan vezetni!) Papcsák úr pedig folyamatosan a hátát mutatta a felszólalónak, és ott beszélgetett, úgyhogy nem is tudhatja, hogy miről volt szó az elmúlt percekben. (Dr. Papcsák Ferenc: Különös képességekkel rendelkezem.)
Megadom a szót Göndör István képviselőnek, akit megvárunk, hogy a jegyzői székből visszaérkezzen a saját helyére. Göndör István képviselő úr, MSZP! Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés