DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon röviden reagálnék csak Papcsák képviselőtársamra, az elnök úr intelmeinek megfelelően, és annyit mondanék, hogy 79 százalék volt az államadósság a kormányváltáskor. Ebből mintegy 13 százalék a magán-nyugdíjpénztári vagyonban volt, és mintegy 4 százalék volt a terhe annak a lakáshitelezési rendszernek, amit jól-rosszul, ez nyilván megközelítés kérdése, de a Fidesz vezetett be az első Orbán-kormány alatt.

Tehát ha ezeket levonjuk, akkor nem voltunk nagyon messze a maastrichti kritériumoktól. Most még rosszabb a helyzet, tegnapi hírek szerint csúcson az államadósság, és közben már a magán-nyugdíjpénztári vagyont nem nagyon látjuk.

Tehát azt hiszem, hogy itt felelősségről, az elmúlt 20 évről nagyon sokat beszélhetnék, és azt hiszem, egy kávé mellett egy nagyon érdekes és szerintem tartalmas beszélgetést is folytatnánk, csak arra hívnám fel a figyelmét Papcsák képviselőtársamnak, hogy az együttműködést mint jelzőt bevezették rögtön a kormányváltás után, és fontos krédójukká tették tulajdonképpen.

(12.50)

Azt tudnám mondani önnek, hogy szerintem az együttműködésről szól az is, hogy a nemzetet és az országot, a köztársaságot alapvetően érintő sürgős ügyekben négyötöd szükségeltessen a parlamentben. Nagyon jól tudja, hogy sok ügyhöz megkapták ezt a négyötödöt, megkapták egyébként a múlt héten is egy előterjesztéshez, de oly sok minden történhet. Tulajdonképpen ez egy garanciális elem, amely arról szól, hogy a kormánypártok, még ha kétharmadban is vannak, egyedül ne szuszakolhassanak át bizonyos ügyeket a parlamenten ennyire gyorsan, ahogy Tukacs képviselőtársam elmondta.

Tehát azt hiszem, hogy ha tényleg őszintén gondolják ezt az együttműködést, amit én nem látok természetesen, és erre utaltam is egy szóvirág keretében, ahogy ön mondta, akkor próbáljanak meg olyan garanciális elemeket megőrizni a Házszabályban, ami az ellenzékkel való együttműködés irányába mutat, és ne próbálják ezeket az elemeket megszüntetni.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu