DR. VARGA LÁSZLÓ, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Egyébként nyilván ki fogok térni a többségi véleményre is, így kerek a dolog.

Valóban egy érdekes előterjesztés és összetett előterjesztés van előttünk, amelynek a címe is alapvetően két irányba mutat. Egyrészt a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényről van szó a T/5281. szám alatt.

Az alapvita a többségi vélemények és a kisebbségi vélemények között ott alakult ki, hogy például szerintem alapvetően inkább a dohánytermékek kiskereskedelméről szól ez a javaslat, és jóval kevésbé szól a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról ebben a tekintetben. Míg egyébként nagyon sokat beszéltek az előterjesztő képviseletében fideszes képviselőtársaim arról, hogy a 18 év alattiak dohányzását hogyan, miképpen kell visszaszorítanunk, ami nyilván egy olyan cél, amiben egyet lehet érteni, nyilván népegészségügyi szempontok is vannak ebben a kérdésben, azonban utaltam arra, hogy az előterjesztésnek jó, ha 5 százaléka, néhány sor foglalkozik ezzel a kérdéssel, és egyébként semmiféle szemléletformáló vagy egyéb módon motiváló része az előterjesztésnek nincsen. Gyakorlatilag annyi, hogy 18 év alatti nem léphet be olyan helyiségbe, ahol ilyen értékesítés zajlik. Megjegyzem, egyébként most se lehetne 18 év alattit kiszolgálni. Nyilván ennek a betartatása kérdőjeles ebben a tekintetben. De ebben az egy tekintetben szól a fiatalkorúakról az előterjesztés.

Azon kívül nyilván érzékelünk egy költségvetési folyamatot, amit nyilván a többség nem tett az asztalra. A költségvetés számai - hogy is mondjam - nem teljesülnek, a jövő évi költségvetés pedig nem túl stabil lábakon áll, sikerült végül is egy negyedik számmal, a három elfogadott szám után egy negyedik másik számot javasolt a költségvetési bizottság, ezt fogadtuk el fél 5-kor hajnalban.

Egy zárószavazás előtti módosító indítvány keretében önök javaslatot tettek a dohánytermékek jövedéki adójának további drasztikus növelésére, amire persze lehetne azt mondani, hogy népegészségügyi szempontból még akár jó is lehetne, de alapvetően persze ez is egy pénzbehajtás.

Azt gondoljuk, hogy ez a javaslat is azért alapvetően erről szól. Arról szól, hogy állami monopóliummá tesz egy kiskereskedelmi tevékenységet. Itt a dohánytermékek értékesítéséről van szó, 2000 fő alatt egyetlen ilyen engedélyt ad ki, javasol az előterjesztés, 2000 fő felett pedig 2000 lakosonként újabb egyet.

Nyilván ez beszűkíti, egy koncessziós eljárás keretében teszi kiadhatóvá az engedélyek körét, amely egyfajta kiváltság lesz, és felmerül a kérdése annak, hogy egyfajta klientúraépítésre is lehetőséget ad majd az, hogy ki kap ilyen lehetőséget és ki nem kap ilyen lehetőséget.

Azt gondolom, hogy alapvetően ennek az oka lehet első körben persze az állami bevételek növelése, és azt is elmondtam a bizottsági ülésen, így kerek a dolog, hogy vannak országok, ahol egyébként ez hasonlóképpen működik, és vannak országok, ahol persze ennek kultúrája van ilyen tekintetben. De azt tudom mondani önöknek, hogy egy olyan környezetben, ahol drasztikus jövedékiadó-növekedés van az egyik oldalon, és ezáltal hatalmas cigarettaár-emelkedés, a másik oldalon próbálnak a fiatalkorúak védelméről beszélni, ugyanakkor egy ilyen típusú eljárást hoznak be, akkor ezt komplexen nem lehet máshogy látni, mint úgy, hogy a költségvetésnek bevételekre van szüksége, és ezeket a bevételeket minél nagyobb számban, jövedéki adó és egyéb formában, koncessziós díj formájában igyekszik a költségvetés beszedni azért, hogy egyéb célokat finanszírozzon.

Ez nyilván azoknak az embereknek, akik ma - mondjuk ki - szenvedélybetegek a dohányzás tekintetében, sokan, azoknak ez nyilván egy nagyon komoly tehernövekedés, és azért kell ebben a tekintetben egy kicsit talán méltányosabbnak lenni, mert nagyon rugalmatlan ez a társadalom, tehát a dohányosok társadalma. Ezt úgy értem, hogy nem képes egyik napról a másikra leszokni ez a társadalom, tehát adott esetben a nagyon megnövekedett többletterheket is finanszírozza sajnos, olyan családi célok rovására is, ami nyilván egyéb módon pedig fontos lenne.

Tehát összességében véve: az előterjesztést ezért nem támogattuk. Nyilván az általános vita lefolytatása során még a frakcióm véleményét ismertetni fogom. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu