GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én Papcsák képviselő úrra akartam reagálni, de Herman képviselő úr beszállt, és ő is a Ház méltóságáról beszélt. Tisztelt Képviselő Úr! Tudja, az az érdekes, hogy én 1998-tól 2010-ig voltam a szocialista frakciónál frakcióvezető-helyettes, és képviseltem a frakciót a házbizottságban. Jelentem önnek: Áder János fideszes házelnök esetén sem fordulhattak volna elő azok a dolgok, amelyeket önök elkövettek.
Itt kapcsolódom ahhoz, amiről ön is, meg Papcsák képviselő úr is beszélt: a Ház tekintélyének megőrzése? Ne haragudjon, képviselő úr, ha szánunk rá egyórás szünetet, és tételesen összeszedjük, hogy önök módosító javaslatként koherencia-, zárószavazás előtti módosítóban, mit tudom én, a Szijjártó Péterről szóló törvénynél, a gáz- és villamosenergia-törvényt módosították vagy a tegnapi, több mint száz tételes módosítót, vagy a közbeszerzési törvényt ahogy becsempészték az energetikai törvényekbe - tehát, képviselő úr, akkor kellett volna önöknek azon elgondolkodni, hogy a Ház tekintélye.
Tisztelt Papcsák Képviselő Úr! Ön azt mondja, hogy a kétharmados törvények. Én szeretném fölhívni az ön figyelmét: a ma hatályos Házszabály, amelynek a paragrafusaihoz hozzá sem nyúltak, kógensen kimondja, hogy melyek azok a törvények, amelyeknél szóba sem jöhet a sürgősség. Abban benne van az összes kétharmados, a kétharmadosban benne van az alkotmány, de még ott van a költségvetés is. Tehát ezt nem kellett megvédeni. Az, amit önök most tesznek, ez nem más, úgy, ahogy Staudt Gábor elmondta, a képviselői jogosítványoknak a korlátozása és a parlament munkájának a semmibevétele.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Majd tételesen minden módosítóról beszélek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés