PÁLFFY ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Amíg képviselőtársam elmondta a Jobbik vezérszónoklatát, addig Magyarországon ez idő alatt egy ember tüdőrákban, tüdőbetegségben elhunyt. Ez a statisztika, tisztelt Ház, ennyi idő alatt, 15 percenként meghal egy ember dohányzás következtében, direkt következtében. Ez napi közel száz fő, száz személy, évenként pedig becslések szerint csak a dohányzással közvetlenül összeköthető egészségügyi okok és kockázatok miatt 35-40 ezer ember veszti el az életét, és akkor még nem beszéltünk a szív- és érrendszeri és egyéb, ezzel kapcsolatos és járulékos betegségekről.
Amiért tehát ez a törvénytervezet a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohányzás kiskereskedelméről a Ház előtt van, szorosan összefügg ezekkel a statisztikai mutatókkal. Én magam nem voltam itt a vezérszónoki kör elején, úgyhogy ha olyat mondanék, ami már elhangzott, akkor szíves elnézésüket kérem, de azt feltétlenül hangsúlyozni kívánom, hogy illeszkedik a törvénytervezet abba a sorba, amelynek keretében a január 1-jei dohányzásstop bizonyos helyeken, munkahelyeken, vendéglátó helyeken, illetve a jövedéki adó emelésével a napokban megvalósul, és egymásra épülő lépésenként kívánja erőteljesen szabályozni és korlátozni a dohányzást Magyarországon.
Az első számú célról, úgy, ahogy a törvénytervezet a címében is mondja, nyilván már sok szó volt itt a vezérszónoklatok között. Én azt hadd tegyem hozzá személyesen - bár ez ritkán szokott egy Országgyűlésben a politikai pártok vezérszónoklatának tárgya lenni, de ez egyszer azt hiszem, hogy olyan hatással kell lennünk, és a média minden segítségét, az oktatás, köznevelés minden segítségét idehívni, életre hívni e tárgyban, hogy a dohányzás ellen fölemeljük szavunkat, és hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket meghozni kívánunk, minél szélesebb körben hirdessük, propagáljuk. Tehát azért mondom el az elborzasztó személyi példákat, nekem nagybátyám és édesapám is tüdőrákos volt, súlyos dohányosokként élték életüket, láncdohányosokként. Mind a ketten tüdőrákban hunytak el, úgy, hogy az utolsó óráikban fuldoklottak, nem kaptak levegőt, kegyetlen kínok és keservek között adták át lelküket a Teremtőnek.
Ezt szeretnénk minél inkább megakadályozni, tudatosítani. Ezért van előttünk a javaslat. És ha a kiskereskedelemmel kapcsolatban képviselőtársam garanciákat kívánt, hát keressük meg együtt azokat a garanciákat. De azt semmiképpen sem tartom a kritika részének vagy elképzelhető részének, hogy ne teremthessünk egy olyan lehetőséget, hogy egy későbbi törvényben szabályozzunk majd további rendelkezésekkel e tekintetben, hiszen ahogy mondtam, itt lépésről lépésre, minél hamarabb, hathatósan és sürgősen kell olyan intézkedéseket hozni, amelyek a dohányzás visszaszorítására Magyarországon képesek.
Akiknek fiatalkorú gyermekeik vannak - és sokan a Fidesz-KDNP-frakcióban így vagyunk -, tapasztalják azt, hogy nem is csak az iskolából, hanem aztán majd a hétvégeken, a szórakozóhelyekről a gyerekek vagy már a dohányzás ártalmainak következtében dohányosként jönnek egyszer csak haza, vagy csak hozzák azt a füstöt magukkal, ami árulkodó jele annak, hogy milyen szomorúan elterjedt a dohányzás a fiatalok körében. Úgyhogy ez is egy olyan indok, ami miatt feltétlenül szükséges a fiatalkori dohányzásnak a visszaszorítása.
Az állam a legfontosabb piacait erőteljesen szabályozni kívánja. A nyitott, szabad piacgazdaság és az állami szerepvállalás a piacokon olyan egyensúlyokat kíván meg, amelyek mondjuk, az energia- vagy a jövedékiadó-termékek piacának terén nyilván hathatósabb, szigorúbb és ellenőrizhetőbb piacot teremtenek meg, míg más piacokon, legyen az gabona vagy zöldség, terméktanácsok bevonásával, szabadabb és kevésbé ellenőrzött, kevésbé szigorú piacokat teremt.
Ezek az egyensúlyok képezik egy jó piacgazdaságnak az alapjait, és tekintve, hogy a dohány jövedéki termék, ezért ennek a piacnak egy szigorú szabályozása, indokolt átrendezése feltétlenül szükséges, a törvénytervezet címében és preambulumában is megfogalmazott célokhoz rendelve.
Ezért aztán a magunk részéről, kereszténydemokraták részéről is jónak tartjuk azt a szabályozást, amely meghatározott számban engedélyez kiskereskedelmi üzleteket és kizárólagos forgalmazást, legalábbis első lépésként kereskedelmi körben, és egyben lehetőséget teremt arra, hogy ezt a dohánypiacot, amelyet - ahogy itt már el is hangzott Z. Kárpát Dániel felszólalásában is, csak ezt hallottam - jelentősen befolyásol az ukrán dohánymaffia és még sok minden más, korrupció és feketekereskedelem, hogy ezt egyszer s mindenkorra megakadályozza, és szabályozni képes legyen.
(15.30)
Ezért aztán a tervezetnek a piacszabályozó részével is maximálisan egyetértünk.
Én értem azt a kifogást, hogy garanciát keresnek a kiskereskedelmi üzletekben való foglalkoztatás mikéntjére. Én javaslom, hogy e tekintetben értelmes konszenzusos módosítókkal, még nem néztem át a módosítók listáját, de láttam már, Ékes képviselőtársam és Hollósi Antal képviselőtársam is adott be, úgyhogy ezeknek a figyelembevételével javaslom majd a részletes vitát lefolytatni, és hozzátenni ehhez a törvényhez mindazt, amit már ebben a szakaszban, majd mielőtt a további részletkérdések szabályozására sor kerül, és majd ahogyan itt a dohányzással kapcsolatos intézkedések további lépései sorra kerülnek, meg fogjuk hozni azokat a szabályokat is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés