ROZGONYI ERNŐ (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én ehhez, a gazdasági bizottságnak a javaslatához, részben ehhez szeretnék hozzászólni, és most lehet, hogy igen eretnek dolgokat fogok mondani, és igen föl fogja kapni mindenki a fejét, de mit csináljak, nekem ez a véleményem.
A Nemzeti Bank szent és sérthetetlen, senki nem szólhat bele semmibe az égadta világon, ami a Nemzeti Bankkal kapcsolatos, az Európai Központi Bank kivételével. Kérem szépen, itt kell tisztázni valamit: az Európai Központi Bank az természetesen beleszólhat mindenbe az égadta világon - ott, ahol az euró a fizetőeszköz, kérem szépen! Hogy milyen óriási szakértelemmel szól bele, azt látjuk, hiszen az Európai Uniónak az oszlopai kezdenek összedőlni, pontosan pénzügyi, és ebben benne van, monetáris okok miatt. Na most, milyen alapon szól bele abba, hogy egy ország, amelyik ugyan csatlakozott az Unióhoz, de nem csatlakozott a valutaszövetséghez, hanem megmaradt a fizetőeszköze, a forint, milyen alapon szól bele abba az Európai Központi Bank, hogy itt, Magyarországon mi hogyan kívánjuk szabályozni a saját tulajdonú jegybankunknak a működését és annak a működési feltételeit?
Kérem szépen, ez egy abszurdum, és megmondom, hogy miért az. Ez azért egy abszurdum, mert egy gazdaság, de mondhatom nyugodtan szélesebb körben, egy társadalom fejlődni akkor tud, hogyha abban az országban a kormányzat a fiskális politikán keresztül és a pénzügyi kormányzat a monetáris politikán keresztül azonos irányba, méghozzá az adott közösség, az adott ország, az adott nemzet érdekében közös irányba húz, és egymást támogatja és erősíti, nem pedig egymást gyengíti. Ha ez így van, ezt nem az Európai Központi Bank tudja, merthogy hogy tudja, azt látjuk Olaszországban, Spanyolországban s a többi. Világos.
De mi ezt jól szeretnénk csinálni, mert 21 éve rosszul csináljuk, és ennek, hogy rosszul csináltuk, irtózatos következményei vannak, kérem szépen. Gondoljanak bele abba, hogy a Nemzeti Bank a rendszerváltozás korában és idejében 28 százalékos alapkamatot állapított meg, mondván, hogy óriási az infláció veszélye, pénz nem volt kint senkinél, de óriási az infláció veszélye. Ezzel olyan állapotot hozott létre, hogy elhitették az Antall-kormánnyal azt, hogy nincs mód és nincs lehetőség arra, hogy ezt az átalakítást, az állami tulajdonnak az átalakítását úgy hajtsuk végre, hogy ebből dolgozói részvénytársaságok legyenek, hogy ebből magyar cégek legyenek, ha lehetséges, hanem mindent azonnal el kell adni, azonnal, hihetetlen sebességgel, bankot, vállalatot, céget, kereskedelmet, mindent, mert semmire nincs pénzünk.
Kérem, ez egy elképesztő folyamatot indított el, hát abba döglünk bele most! Ha ennek az országnak csak egy kicsikét is lenne saját ipara, élelmiszeripara, saját, jól működő mezőgazdasága, hát hol lennénk mi akkor ehhez képest, ahol vagyunk? Tehát ez egy hihetetlenül fontos kérdés. Hadd tegyem azt is hozzá, kérem szépen, hogy ahhoz, hogy a magyar jegybank valóban jegybank legyen és magyar jegybank legyen, ahhoz ezen túlmenően, hogy az Európai Unió, illetve a közös bank beleszól vagy nem szól bele - mert szóljon bele, na de akkor vegye tudomásul a tényeket, és vegye tudomásul azt, hogy ez az ország élni akar -, vagy meg kell mondani azt, hogy az európai közös banknak az a célja, hogy szétverje a csatlakozott országokat, de ezt is ki lehet mondani.
Tudniillik mitől jegybank egy jegybank, kérem szépen? Alapvetően a jegybank különleges helyzetét minden országban az határozza meg, hogy az állami bankjegy kibocsátási monopóliumával rendelkezik. Márpedig ebből eredően hihetetlen sok minden feladata van, és sok mindent kellene megcsinálnia, amit nem csinál, 21 éve nem csinál, és ezért olyan fontos az, hogy az ég szent szerelmére, hát valamilyen módon fel kell tudni oldani azt az ellentétet, hogy van egy Nemzeti Bank és vannak a kormányok. Van olyan kormány, amelyik befekszik ebbe a vonalba, és ugyanúgy kiszolgáltatja ezt az országot, mint ahogy a Nemzeti Bank kiszolgáltatja, és ha véletlenül akad egy olyan kormány vagy fog akadni egy olyan kormány, amelyik ebben az országban tényleg akar valamit ennek a nemzetnek az érdekében és a dolgozóinak az érdekében csinálni, akkor az lehetetlenné van téve. Ezt nem lehet! Egész egyszerűen, higgyék el, ez így, ha ezt csináljuk tovább, akkor halálra vagyunk ítélve (Mágori Józsefné: Így van!), és ha ezt az Európai Unió nem érti meg, akkor, uraim, még az is jobb, ha azonnal kilépünk, ezt higgyék el nekem, minden következményét vállalva, hogy akkor mi lesz, mert ennél rosszabb már nem lehet, minthogyha ez a folyamat továbbmegy.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Elképesztő, tessék belegondolni abba, hogy az európai közös bank, milyen érdekes, nekünk előírja azt, hogy ha bármilyen árszintváltozás van, direkt nem azt mondom, hogy infláció, bármilyen árszínvonal-változás van, ami fölfelé viszi az árakat, az szerinte infláció, az ellen szerinte úgy kell fellépni, hogy a csillagos egekig emelem az alapkamatot. Azaz mit csinálok? Lehetetlenné teszem az abban az országban élők és annak az országnak az állampolgáraiból álló gazdasági társaságoknak és gazdasági vállalkozásoknak az életét. Abban a pillanatban tönkretettem pénzügyi oldalról, mert kitermelhetetlen adósságba sodrom bele őket. Mert, kérem szépen, ahol 6,5, 7, 8, 9 százalékos alapkamatok lehetnek, ott legalább a négyszeresét tessék rátenni ahhoz, hogy kiderüljön az, hogy mennyiért kaphat valaki a banknál kölcsönt. Hogy lehet ezt kitermelni? Tessék nekem erre valamit mondani!
És milyen érdekes, hogy azokban az országokban, amelyek prosperálnak ezen, az Európai Unión belül is, ott az infláció 3,5-4 százalék egy évben. Az alapkamat, tetszik tudni, mennyi? 0,5-0,7 vagy 1 százalék. Mélyen alatta van! Hát mi ez?! Ezt akkor csak nekünk találták ki? Ha ez igaz, akkor azért találták ki nekünk, és itt ki kell mondani, akkor azért találták ki, hogy ne is tudjunk gazdaságilag fejlődni. Azaz gyarmati állapotokat akarnak ebben az országban konzerválni, mert már létrehozták, most már konzerválják. Ez nem lehet cél, ez alól valamilyen módon, meg kell találni a lehetőségeket arra, hogy ezeket a dolgokat a saját érdekünkben hozzuk valamilyen módon összhangba, és a saját érdekünkben úgy tudjuk felhasználni a fiskális politikában és a monetáris politikában rejlő lehetőségeket, hogy el lehessen végre indítani azt a folyamatot, amit már 21 évvel ezelőtt nem lett volna szabad elrontani, azaz helyre kell állítani a magyar gazdaságot.
Azt is tudni kell - és természetesen én is tudom, hiszen foglalkoztam pénzügyekkel eleget -, hogy a monetáris politika nem pusztán abból áll, hogy a Nemzeti Bank irányadó kamatokat állapít meg. Ezért az egész feladattal, amit kitűztek neki, tulajdonképpen nagyon nehéz egyetérteni, mert azt tűzték ki számára feladatul, hogy az a legfőbb célja, hogy az árstabilitást biztosítsa.
(11.00)
Hát kérem, hogyan biztosítsa az árstabilitást Magyarországon egy nemzeti bank, amikor az arab olajsejk a duplájára emeli, mondjuk, az olaj árát? Hát az arab olajsejket végtelenül nem fogja érdekelni az, hogy a Magyar Nemzeti Bank akár 30 százalékra felviszi az alapkamatot, mert a kettőnek egymáshoz semmi köze nincs. Ezt is fel kellene végre fogni. Ugyanakkor az olajár-növekedést ők nem úgy tekintik, mint egy költségoldali árnövekedést, hanem úgy tekintik, hogy infláció. Hát ez önmagában egy hihetetlen felfogás. Az ember nem is tud erre már mit mondani.
Ezért tulajdonképpen az igazi megoldás az lenne, ha a Nemzeti Bank fő céljának azt kellene tekinteni, nem az árstabilitást, mert abba egész egyszerűen nem tud belenyúlni, hanem a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának a megőrzése, pont! Ezt ki lehet tűzni célul, kérem szépen. Itt már a monetáris eszköztárból nemcsak az alapkamatot kell felhasználni, ha ez a feladatom. Akkor a monetáris eszköztár valamennyi eszközével játszanom, dolgoznom kell, és ügyesen kell felhasználnom azokat a lehetőségeket, amelyekkel valóban meg tudom oldani azt, hogy a nemzeti fizetőeszköz stabil legyen. És még egyszer mondom, ennek semmi köze az alapkamat nagyságához. Egyébként is, kérem szépen, én azért szégyellem szinte, hogy erről beszéljek, mert ezek alapfogalmak. Kérem szépen, a hitel, a normális hitel - nem a 28 százalékos alapkamatra épült, ugye -, a normális hitel felvétele nem jelent semmiféle veszélyt még akkor sem, és ez nemcsak a hitelre vonatkozik, még akkor sincs veszély, ha egy ország nemzeti bankja azt az utat választja, hogy nyomja a bankót és kibocsátja. A kérdés az, hogy mire. Tudniillik ha ezek a pénzek olyan beruházásokra vagy olyan, már működő termelőegységek felé mennek, amelyeknél a termelésbővítésre megvan a lehetőség, mert megvan a piac, tehát ami gazdaságos, ami érdeke az országnak és az adott cégnek is, akkor ez a pénz nem okozhat inflációt. Ezt tessék nekem elhinni. Ezek alapismeretek. Ezek technikumi tankönyvszintű ismeretek. Az a felháborító, hogy azt akarják elhitetni és elfogadtatni az emberekkel, hogy ez nem igaz, hanem az igaz, hogy ha az olajsejk árat emel, akkor nekem alapkamatot kell emelnem.
Ezek ellen valamit csinálni kell, és itt jön a függetlenség kérdése. Mitől független a Nemzeti Bank és a Nemzeti Bank elnöke? Egyrészt ez a függetlenség önmagában egy kabaré. Hát ki a tulajdonosa a Nemzeti Banknak? A magyar állam! Ki a magyar állam? Hát te, ő, én, mindnyájan! Ez a miénk! Tehát a saját bankunk vezet az orrunknál fogva, és teszi lehetetlenné, hogy a saját iparunkat fejlesszük, és ebbe nekünk nem lehet beleszólnunk? Azt sem mondhatom a tulajdonos jogán, hogy na, édes uram, azért most már ebből egy kicsit elég volt? Hát ezek abszurd dolgok, kérem szépen! Itt írhat a Barroso, amit akar, ez akkor is abszurdum! Vagy hát akkor igen, akkor az egy más helyzet, azt elmondtam tegnap is, hogy mondjuk el, hogy nincs Nemzeti Bank - illetőleg van, mert ez a neve -, de ez nem Magyarország jegybankja, ez az Európai Központi Banknak egy leányfiókja, és az ügy el van intézve, mert akkor semmi közünk hozzá. Akkor vegye meg az Európai Központi Bank a tulajdont, fizesse az ott dolgozókat, és csináljon, amit akar; és akkor tudomásul vesszük, hogy úgy látszik, mi valóban gyarmattá váltunk, és most már végképp azok vagyunk. Na, hát erről kellene gondolkozni akkor, amikor itt vitázunk a Nemzeti Bankkal kapcsolatban, legalábbis minden olyan embernek és képviselőnek, aki felfogja azt, hogy él egy országban, és annak az országnak érdekei vannak, méghozzá tisztességes érdekei. Hát önmagát akarja viszonylag jó helyzetben látni és az országban élőket!
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés