Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan előterjesztés fekszik előttünk, melynek már a tárgyalássorozatba vétele is méltatlan volt, csak a jegyzőkönyv és a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg: a tegnapi nap folyamán a bizottsági ülés előtt egy-két órával egy rövid szöveges üzenetben, úgynevezett SMS-ben értesítettek minket arról, hogy a kormányzat tárgyalni méltóztatja ezt az előterjesztést, amit nyilván nagyon átgondolt, hosszú háttérmunkákkal, egyeztetések folyamán munkált ki. Nyilván ez lehetett az oka annak, hogy egy-két órán belül ezt azonnal tárgyalni kellett, erről az értesítés is - mint említettem - a bizottsági ülés előtt született meg.

Szembesülvén az előterjesztéssel azt kellett látnunk, hogy egy óriási palánkon való átverésről van szó, ugyanis nem arról szól, mint ami a címe. Hogyha abból indulnánk ki, hogy a fiatalkorúak dohányzását, dohányzási hajlandóságát vissza kell szorítani, azt hiszem, még ebben a Házban sincs olyan ember, aki azt mondaná erre, hogy ez ne lenne vállalható cél. Ez mindenképpen támogatandó dolog, szerintem nincs ember, aki azt mondaná, hogy dohányozzanak a fiatalok. Persze, hogy ne dohányozzanak, és szorítsuk vissza a hajlandóságukat, ezen lehetőségeket annyira, amennyire csak lehet. A dohányzás elleni küzdelem amúgy is támogatandó, támogatható cél, csakhogy nem erről szól ez az előterjesztés.

Amit önök benyújtottak, az az úgynevezett trafiktörvény. Arról szól, hogy szabályozást hozzon be egy olyan piaci szegmensbe, ahova amúgy elférne az állami szabályozás, csak nem úgy, hogy a kormányzat határozza meg azt, hogy a saját jó barátai közül kiket ültet pozícióba, betonoz be adott esetben 20-30 évre, ez ugyanis kiolvasható az előterjesztésből. Nem az van benne, amiről a folyosón próbáltak minket megnyugtatni, hogy egy-két évente majd felülvizsgálható lesz az, hogy ezeket a maximált mennyiségű boltokat ki üzemeltetheti. Nem, itt 20-30 éves kőkemény bebetonozásokról van szó, de mindenképpen az önök kormányzásán túlnyúló bebetonozási módszerekről, ami a Fidesz-KDNP azon politikai kliséi közé illik, melynek értelmében a saját sameszait és embereit mindig is a saját kormányzati idején túlnyúló idősíkra próbálja pozícióba ültetni. Ez megfigyelhető a legfelsőbb szintektől, most már úgy néz ki, egészen a dohányboltok szintjéig leszűrődve. Tehát látható, hogy önök itt egy sajátos politikai kultúrát vallanak, ami tőlünk messzemenőkig távol áll, de lépjünk túl ezen, és beszéljünk tovább arról, ami az előterjesztésben szerepel.

Önmagában azon túl, hogy a cím ferdít, és nem erről van szó, lett volna lehetőségük tisztességesen eljárni. Hát pontosan az önök, amúgy vérlázító házszabály-módosítása tenné lehetővé azt, hogy két nap alatt gyakorlatilag bármit átverjenek ezen a Házon. Tehát letehettek volna külön az asztalra elénk egy, az ifjúság védelméről szóló törvényjavaslatot, ami arról szól, hogy hogyan szorítsuk vissza a dohányzást fiatalkorban, ez abszolút támogatandó lett volna, úgy érzem, száz százalékkal átment volna a Házon, és emellé letehették volna az asztalra az úgynevezett trafiktörvényt, ahol szabályozzák állami beavatkozással és eszközökkel azt, hogy ki milyen minőségben és milyen feltételekkel árusíthat dohánytermékeket. Itt pedig egy konstruktív vita bontakozhatott volna ki arról, hogy mégis milyen szabályozást bír el ez a piac, és a Jobbik is a saját érveinek kifejtését követően azt tudta volna mondani, hogy bizonyos feltételek mellett elfogadható az állami szabályzás ezen a területen, igenis ráfér ez a piacra. Csakhogy nem ez történt. Önök ezt a kettőt egybemosták, és két bekezdés foglalkozik itt az ifjúsággal, a fiatalkorúakkal, bárki mással, és az összes többi arról szól, hogy kiskereskedelmi szinten milyen szabályozókat, szabályozásokat vezetnek be.

Tehát látható, hogy két ellentétes érdek küzd egymással ebben az előterjesztésben, az egészségvédelem és a kereskedelem érdeke. Hát könyörgöm, ez a kettő egymással ellentétes irányba mutat! Ezt nem észrevenni? Egészségvédelemről beszélni, miközben a kereskedelem további szabályozásáról beszélnek? Jövedéki adót emelnek amúgy másik kézzel és más előterjesztésben is. Tehát látható, hogy nagyobb bevételekre számítanak, nyilván a nagyobb eladásokból, ezzel párhuzamosan pedig kicsit álszent, farizeus módon egészségvédelemről beszélnek. Ez nekem valahogy nem jön össze.

Amikor arról beszélünk, hogy maximum mennyi boltot lehet nyitni, amely dohánytermékek forgalmazásával foglalkozik, akkor még egyszer ki kell hogy hangsúlyozzam: itt nem arról van szó, hogy egy évente felülvizsgált rendszerben mondjuk településenként, 2 ezer lakosonként egy bolt nyílhat, hanem maximálják ezt a számot, de egy bebetonozással, adott esetben 20 éves bebetonozással. Erről nekem az a korszak jut eszembe, amit csak hallomásból ismerek szerencsére, amikor az alkoholtermékek esetében is megállapították azt, hogy mondjuk csak délelőtt 10-től délutánig lehet kapni azt a bizonyos terméket, még az is sorban állt az alkoholért, aki előtte életében nem ivott, mert tudta, hogy azt jó áron értékesíteni lehet. Ez tegnap a bizottsági ülésen is elhangzott, érdemi felvetés után érdemi reakció ott sem született rá. Tehát ne teremtsünk már egy másodlagos piacot ilyen ostoba szabályozó eszközökkel.

Az is látható, hogy amikor 9 koncessziós helyet tud elérni egyetlen vállalkozó, kérdőjel, hogy milyen vállalkozóról van szó, hiszen látható, hogy a döntéseket a kormányhivatal, a miniszter és egy olyan háromszögben lévő útvesztőben fogják meghozni, amit még most sem látunk, hiszen ezt majd egy következő törvénybe akarják utalni. Tehát látható, hogy egy következő törvény rendelkezik arról, amiről nekünk most kéne döntenünk. Ez megint csak egy elfogadhatatlan dolog.

Amikor erről beszélünk, hogy 9 koncessziós helyet kaphat egy vállalkozó, akkor mi garantálja azt, hogy nem fog valamilyen úton-módon felvenni pár rokkantosított vagy megváltozott munkaképességű személyt, őket beülteti dolgozni, elnyeri ezt a koncessziós jogot - még egyszer mondom, adott esetben 20 évre -, két év múlva pedig azt látjuk, hogy már régen nem azok az emberek dolgoznak ott. Ellenőrző rendszer nincs rendelve e mellé az egész mellé, semmiféle garancia nincs arra, hogy ez a piac valóban az önök leírt elképzelései szerint szabályozható lenne.

Érdekes az is, hogy amikor a csökkent munkaképességűek foglalkoztatottságának növeléséről beszélnek ebben az esetben, akkor mennyire életszerű az, amit papírra vetnek. Hiszen aki csökkent munkaképességű, miből fizetne koncessziós díjat? Itt azért komoly pályázatokról van szó. Egy olyan ember, aki mondjuk, adott esetben egy éve elvesztette a munkáját, nagyon is jó eséllyel nemhogy koncessziós díjat nem tud fizetni, de a másik kikötésnek sem tud megfelelni, miszerint nincs még minimális köztartozása sem. Ajánlanám figyelmükbe a legújabb statisztikákat, melyek értelmében a magyar lakosság 20-30 százaléka már képtelen a legalapvetőbb rezsikiadásait is - tehát bármilyen lakhatással, élelmezéssel kapcsolatos kiadásait - fedezni.

A roncstársadalom mérete irgalmatlan módon nő Magyarországon. Még az is elfogadható lenne bizonyos körök által, ha önök azt mondanák, hogy nem akarnak ilyen embereket bevonni ebbe a körbe, viszont önök kimondottan erre hivatkoznak az előterjesztésben: a csökkent munkaképességűek alkalmazására.

Ha pedig így van, akkor ezek a kizáró gátak miért kerültek bele? Ha úgy lenne benne, hogy ne legyen köztartozása az illetőnek, de ha elnyeri ezt a lehetőséget, nyithat egy ilyen boltot vagy folytathatja az eddigi tevékenységét, akkor mondjuk 6 hónapon belül tegyen eleget minden fizetési kötelezettségének, ehhez különböző segítségnyújtó eszközöket rendelünk. Akkor azt mondhatnánk, hogy ez elfogadható lenne. De így, jelen pillanatban egy teljesen sötét lyukba lökni ezt az egész kérdést, hogy majd egy leendő, megalkotott törvény rendelkezni fog arról, hogy ki nyerhet el üzletek tekintetében üzemeltetési jogot, ki lesz az alkalmazó, ki nyithat adott esetben 9 helyen boltot - hát ez legalábbis kétséges, főleg a tekintetben, hogy az előterjesztésben semmi nem zárja ki azt, hogy multinacionális érdekkörök képviselői szerezzék meg a koncessziós jogokat, és aztán ők esetleg ezt továbbpasszolják majd a helyi sameszoknak, barátoknak, és majd falból egy-két rokkant személyt foglalkoztatni fognak, csak azért, hogy megfeleljenek a kiíráskori elvárásoknak, a későbbiekben pedig ezt nem fogja ellenőrizni senki.

Látható, hogy a kiskereskedelmi korlátozások által a feketekereskedelem aránya szinte bizonyos, hogy nőni fog, még a mostani nagyon drámai, nagyon durva szinthez képest is, ellenőrző mechanizmusok ugyanakkor nincsenek mellérendelve ennek az egésznek. Tehát semmi nem garantálja azt, hogy nem az ukrán cigicsempészek járnak jól ezzel az egésszel, pedig pontosan az lenne a cél, hogy végre rendet teremtsünk ezen a piacon.

Idekapcsolódik a Jobbik azon ajánlása, mely a szociális kártya országos kiterjesztéséről szólt. Most már másfél-két éve ezt hangoztatjuk folyamatosan, önök indoklás nélkül szokták ezt lesöpörni. Pedig pontosan ezen a területen és a szociálisan rászorult emberek esetében ez egy olyan tisztulást hozhatna, nemcsak a közpénzek forgatása piacán, hanem azon kiskereskedelmi területen is, amiről ez az előterjesztés szól, hogy százmilliárdokat lehetne megtisztítani, még egyszer mondom, a félkarú rabló és az ukrán cigarettacsempészek átkától. Meg lehetne tisztítani ezt a rendszert, csak önök valamiért ezt nem akarták.

El kell mondjam azt is, hogy az utóbbi másfél év során én a salátát mint olyat kezdtem megutálni kicsit, hiszen annyiszor került elénk ilyen időzített bombákkal megtöltött salátatörvény meg szabályozás, hogy egész egyszerűen az ember már aknakeresőnek érezte magát, mert tudta, hogy valami úgyis lesz benne. Viszont tudnék támogatni egy olyan salátatörvény, ami egy fogyasztóvédelmi saláta volna, e tekintetben pedig könnyebben kriminalizálhatóvá tenni a feketemunkát és a feketegazdálkodást ebben a piaci szegmensben is, a reklámok elleni küzdelmet tovább folytatná addig a mikroszintig egészen, hogy ha belépek egy közértbe, akkor ott a dohánytermékek hol helyezkedhetnek el és hol nem, mennyire propagálhatják őket, mennyire lehet láthatóvá tenni ezeket. Lehetne ilyen szabályozókat még a rendszerbe bevezetni, tovább nehezítvén azt, hogy mondjuk 18 év alatti személy bármilyen dohánytermékhez jusson Magyarországon, hiszen valahogy hozzájutnak a fiatalok ezen termékekhez, különben nem bizonyítaná a statisztika azt, hogy hányan passzív és hányan aktív dohányosok közülük. Tudjuk, hogy elborzasztóak az adatok, ezek ismétlésétől eltekintenék.

(15.20)

A média tekintetében szintén támogatnék egy fogyasztóvédelmi, gyermekvédelmi salátatörvénykezést, egy olyan csomagot, amit önök behozhatnának ide a Ház elé, de valamiért nem teszik. Tehát a média eszköztára szintén óriási, főleg a felvilágosítás, prevenció, megelőzés terén.

Végül pedig az itt maradt kommunista utódpárt által nagyon sokszor kárhoztatott Horthy-rendszerben és az azt követő időszakban is azért fellelhető volt az iskolákban az egészségtan oktatása, ami nemcsak arról szólt, hogy káros a dohányzás, gyerekek, ne cigarettázzatok, hanem mindenféle additív szer, mindenféle károkat okozó szer hatásmechanizmusáról, fogyasztási, rászokási lehetőségeiről, szokásairól bizony olyan kőkemény tájékoztatást lehetett és kellett is adni, ami a mai korban is feleleveníthető lenne, amikor közoktatásról, köznevelésről beszélünk. Nem véletlen, hogy minden általános vita során újra és újra felmerül ez a kérdéskör.

Tehát egy ilyen négy lábon álló fogyasztóvédelmi csomagot igenis lehetne támogatni; ha a fiatalkorúak védelme a cél, akkor ez lenne a megfelelő eszköz ezen cél eléréséhez, nem pedig az előttünk fekvő előterjesztés, ami teljesen másról szól. Még egyszer mondom, arról is szólhat akár - mert kiolvasható belőle -, hogy multikat hozzunk helyzetbe magyar kisvállalkozók helyett. A Jobbik pedig nem tud olyan előterjesztést támogatni, ami magyar kisvállalkozókat hátrányosan érint vagy hátrányos helyzetbe hozhat. Nem zárja ki semmi az előterjesztésben. Arról van szó, hogy majd egy leendő törvény szabályai szerint a miniszter, a kormányhivatal és a parlament hármasában valaki majd megállapítja, hogy ki lesz koncesszióra jogosult, még egyszer mondom, személyenként, vállalkozónként 9 koncesszió is szóba jöhet. Itt kérdéses az, hogy milyen képviselőket ültet oda az, aki megszerzi ezen jogosultságot. Teljesen átláthatatlan, egy túlbonyolított és a célnak nem megfelelő rendszerről van szó.

Amit viszont a háttérben látunk, egyértelműen az, hogy a kormányzat nemcsak növelni kívánja jövedékiadó-bevételeit, hanem folytatja azon megszorítássorozatot, amelynek a végét egyébként a saját miniszterelnöke hirdette meg. Miután Orbán Viktor kijelentette, hogy a megszorítások idejének vége, láthatóvá vált, hogy érdekes módon az IMF finomhangolása alapján nőtt az áfa, nő a jövedéki adó, nő az eva, olyan megszorítások köszöntenek Magyarországra, amelyek példátlanok. Bokros Lajos térden állva könyörögne a receptért, nagyon sok esetben.

Látható az, hogy amivel önök próbálkoznak, abszolút tévút, abszolút szűkíti a magyar gazdaság lehetőségeit, és ez átszüremlik még egy ilyen látszólag nem olyan nagyon fontos előterjesztésben is, ami egyébként egy nagyon jó céllal indul el, ami a címben van, csak az előterjesztésben nincs, ez nagyon jó, még a kiskereskedelem állami szabályozása, felügyelete is egy nagyon jó eszköz lehetne Magyarország tekintetében, komoly könnyítéseket lehetne elérni magyar kisvállalkozók számára is, csakhogy az ehhez szükséges mankók nem szerepelnek sem az előterjesztésben, sem mellette. Halvány ígéreteket láthatunk arra vonatkozóan, hogy majd a jövőben önök ezeket leszabályozzák. Engedtessék meg, hogy bizalmatlanok legyünk ezen ígéretekkel szemben, hiszen az utóbbi másfél év nem bizonyított semmit a tekintetben, hogy akár egyetlen gazdasági ágazatot is sikeres vagy húzóágazattá tudnának önök tenni Magyarországon. Ameddig ezeket a kételyeinket nem tudják eloszlatni, addig sajnos nem tudjuk jó szívvel támogatni az előterjesztést.

Ugyanakkor az általa retorikailag megfogalmazott célokat, tehát az ifjúságvédelmet, a gyermekvédelmet, az egészségvédelmet teljes mellszélességgel támogatjuk. Az lenne a kérésünk, hogy valamilyen módon oszlassuk el ezeket a kételyeket, és tegyük egyáltalán tárgyalhatóvá ezt a javaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu