DR. HOPPÁL PÉTER, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság ma reggeli ülésén tárgyalta a törvénytervezetet, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallási felekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.

(12.40)

A bizottság nagy többséggel, 10 igen szavazattal, 2 nem ellenében a törvénytervezet általános vitára való alkalmasságát támogatta.

Nyilvánvaló, hogy ahogy az előterjesztő expozéjában hallottuk, illetve ahogy a kormány képviselője is említette, a törvény a korábbi visszavont törvényhez képest jelentős új elemeket tartalmaz. Ezeket az új elemeket úgy ítélte meg a bizottság többsége, hogy előnyére változtatják a törvényt. Bízunk abban, hogy az 1990. évben hatályba lépett, ma hatályos, egyházakkal kapcsolatos törvény egy átmeneti korszakot szolgált ki, és ennek az átmeneti korszaknak a lezáródása után, 2012-től új keretek és új szabályok szükségesek, amelyek az európai környezetben is helytállóak lesznek.

Ezért a bizottság nagy többsége támogatta az általános vitát. Nagyon bízom abban, hogy ahogy most az imént a bizottsági kisebbségi és többségi véleményekben is már megfogalmazódtak kritikák és támogató észrevételek, az előttünk álló általános vitában ezek majd részletesen kifejthetők lesznek.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu