HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb Nyakó képviselő úr fájdalmának és gyanakvásának adott hangot amiatt, hogy nem írtuk alá ezt az előterjesztést.. (Nyakó István: Sírtam is.) Fájdalmával együtt érzünk, gyanakvásában nem osztozunk. Én úgy gondolom, hogy megvolt az oka nyilván az előterjesztés gyorsaságának is, ismét mondom, mi is igyekszünk ezzel lépést tartani; de nem ez a mai témánk, hanem a törvény maga.

Azért merek hozzászólni egy olyan kérdésben, amit már az előbb megpróbáltam kifejteni, hogy az egyházakat az állam nem legitimálja. Az állam legfeljebb társadalmi kérdésekben dönt, de mivel azóta újabban olyan megszólalások hangzottak el, mintha ez a törvény foglalkozna teológiai kérdésekkel, pláne Isten-ember kapcsolattal. Ez a törvény az egyházak belső életével nem foglalkozik, és azt is ki kell jelentenem a kínai példa kapcsán, hogy a politika nem szól bele az egyházak belső életébe. Lehet, hogy társadalmi tevékenységét valamiképpen koordinálja, és felhasználja azokat az értékeket, amelyeket a társadalom számára az egyházi közösség megjelenít - intézményfenntartások, oktatás, egészségügy, kultúra s a többi, szociális terület -, de a belső életébe nem szól bele, és jó, hogyha ezt figyelembe vesszük, hogy mire terjed ki ez a törvény. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu