NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Turi-Kovács képviselőtársamnak mondanám, hogy amennyiben igényli, mi a módosító indítványait nagyon szívesen ellátjuk aláírásunkkal is; amennyiben csak a szavazatunkat kéri azokhoz a módosításokhoz, amit elmondott, azt természetesen megkapja. Képviselőtársai között kell majd szétnézni, hogy meglegyen a szükséges támogatás.

Azt mondja az államtitkár úr, hogy konferenciák voltak, lesznek is. Igen ám, csak ezek a konferenciák nem az önök által beterjesztett egyháztörvényről... (Szászfalvi László: Nagyon is voltak! Régiek.) Akkor elmondom, hogy mi az igazság: "Ismét egy konferencia, amit előbb kellett volna megtartani, az egyházak jogállásáról szóló sarkalatos törvény megalkotása előtt. Egy ilyen súlyú törvény előkészítése megkövetelte volna mind a valóság feltárását és az egyházak mai helyzetének és tevékenységének elemzését, mind pedig az elvi és az alkotmányjogi alapok tisztázását, vagy legalábbis felelevenítését, sőt a jövőben kibontakozó irányra is tekintettel kellett volna lenni." Szintén Sólyom Lászlótól idéztem, aki a konferencia anyagáról megjelent könyv előszavát írta.

Nem akarok csapongani, de gyorsan egy másik könyvből olvasnék, amit államtitkár úr szintén olvasott, Jean-Marie Lustiger: "A vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, se ne akadályozzák abban, hogy a lelkiismerete szerint cselekedjék akár magánéletben, akár nyilvánosság előtt, akár egymagában, akár másokkal társulva. A személyeknek e jogát a vallásszabadsághoz a társadalom jogrendjében úgy kell elismerni, hogy a polgári jog szerves részévé váljon." Magyarán azt írja, hogy aki közösségben szeretné hitét megvallani, közjogi értelemben a megélés formája az egyház. Éppen azért mondom, hogy nem vonhatjuk el az emberek egyházhoz való jogát, ha közösségként akarják megélni hitüket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu