NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Szerintem hagyjuk ezt a részét. Csak azt akartam mondani államtitkár úrnak, hogy arról a törvényről beszéltek-e ezeken a konferenciákon, amit a négy KDNP-s képviselő benyújtott; arról a törvényről beszéltek-e konferenciákon, amit Lázár János úr átírt, és elfogadásra került; arról a törvényről beszéltek-e konferenciákon, amik most itt fekszenek az Országgyűlés asztalán. Szerintem az egyes a helyes válasz, én legalábbis azt ikszelném be, hiszen Lázár János munkásságáról nem volt nagyon ideje vitatkozni és beszélgetni, konferenciákat rendezni ezeknek az egyházaknak, ahová önt meghívták volna, hiszen ez usque cirka olyan egy éjszaka alatt zajlott le, tehát én ezt kizárnám.
Itt van ez a törvényjavaslat, amit ma reggel kaptunk az asztalunkra. Nem tudom, hogy hány konferencián járt tisztelt államtitkár úr, ahol erről a törvényjavaslatról érdemben tudott volna beszélgetni, egyeztetni ezekkel a közösségekkel. De látom, hogy nyomott gombot, úgyhogy fellebbenti a fátylat erről a rejtelemről. (Szászfalvi László: Nem, visszavontam.) Megértem ezt is, ha visszavonta, államtitkár úr, hiszen ezekre nincsen válaszuk, nem egyeztettek senkivel. (Szászfalvi László: Mások várnak, sorba állnak.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés