NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A parlament általi elfogadással kapcsolatban szeretném megerősíteni, amit elmondtam, és figyelmeztetni szeretném önöket, ebben az esetben ez azt jelentené, hogy a törvényhozás egyben törvényalkalmazássá válik. Tehát nemcsak hozzuk a törvényeket, hanem alkalmazzuk is azokat itt, Házon belül. Szerintem itt egy picit összekeverednek a hatalmi ágak. Mi nem vagyunk a végrehajtó hatalom része, mi a törvényhozó hatalom része vagyunk. Szerintem alkotmányossági kérdéseket bőven felvet ez a kérdés, de ezt majd az Alkotmánybíróság elrendezi.

A másik: nem tudom, hogy a házvezetés dönt ebben a kérdésben vagy házelnök úr dönt egy személyben, segítenek-e neki eligazodni a döntésben, de nagyon szépen kérnénk azt a két munkanapot, mert azt, amit államtitkár úr már sokszor és számtalanszor elvégzett, mi is szeretnénk elvégezni azt az egyeztetést azokkal az egyházakkal, amelyekről ez a törvény szól. Ma nyújtották be, tényleg a bizottsági ülésen kaptuk az asztalra ezt a törvényjavaslatot, s nemhogy mi nem tudtuk teljesen elolvasni, de azok a közösségek sem, amelyekről szól ez a történet. Tessenek megengedni nekünk vagy önmaguknak, hogy nemcsak hogy elolvassák, hanem elvigyék azokhoz, akikről szól, és megvitassák ezt a kérdést. Szerintem erre két munkanap méltányos lehet, már csak azért is, mert gondoljanak bele, vallásos emberekről beszélünk, és valószínű, hogy a karácsony nekik is ugyanolyan szent, mint bármelyikünknek ebben a Házban. Az utána való napon le lehet velük ülni, meg lehet velük beszélni azt, amit el akarnak mondani, és akkor visszajövünk, lerakjuk a módosító javaslatainkat, és nyugodt lelkiismerettel "fordulhatunk rá" a törvényhozásra. Erősíteném ezt, és várnám azt is, hogy kormánypárti képviselőtársaim támogassák Józsa képviselőtársam javaslatát, és mindenki ebben a Házban, mert szerintem ez így korrekt. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu