SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nagyon gyorsan reflektálva, Kolber István képviselő úr, azt szeretném jelezni, hogy a köznevelési törvényben nem kötelező hittant fogadtunk el, ez bizonyára tévedés lehetett, mert ez hangzott el konkrétan, expressis verbis. (Dr. Kolber István: Nem ezt mondtam.) Tehát továbbra is választható a hit- és erkölcstan.

Azt szerettem volna még reflexióként elmondani, a vallási tevékenységen nyilván sokat lehet vitatkozni, és sokat is vitatkozunk 20 éve gyakorlatilag, de azt gondolom, hogy ennek a törvénynek nem lehet a tárgya az Isten és ember személyes kapcsolata. Nyilvánvalóan másról szól, tehát az állam által biztosított lelkiismereti és vallásszabadság jogának garantálásáról, illetve az egyházaknak a jogállásáról, de az Isten és ember perszonális kapcsolat nyilván nem lehet tárgya.

Amit szerettem volna még reflexióként említeni, abban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy az egyik legfontosabb cél az volt, eredendő módon is és most is, hogy a bizniszegyházakat szűrjük ki a rendszerből. Én úgy érzem, hogy ebben többé-kevésbé konszenzus van, igazából arról vitatkozunk, hogy ezt hogyan lehet úgy elérni, olyan eszközökkel elérni, ami nyilván alkotmányos, jogállami, ugyanakkor egyfajta folyamatos működést is lehetővé tesz a hiteles közösségek számára.

Azt szeretném Nyakó képviselő úrnak elmondani, hogy ez a törvény nem az egyházaknak vagy az egyházi szervezeteknek a finanszírozásáról, pénzügyi kérdéseiről szól, bármennyire is ön azt szeretné elérni, hogy ez a vita arról szóljon, hogy az egyházak pénzről szólnak, és az egyházak pénzt igényelnek. A hiteles egyházakról beszélek. Én azt gondolom, hogy itt valóban arról van szó, hogy a lelkiismereti és a vallásszabadságnak a garantálását tudja ez a törvény megteremteni, illetve az egyházaknak a jogállását nem teológiai módon és összefüggésben, hanem az alkotmányos rendszerben garantálni.

Azt gondolom, ez a törvényjavaslat ezt biztosítja.

Forrás: parlament.hu