SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Bocsánatot kérek, csak nagyon röviden tényleg erre a kérdésre, mert itt félreértések is vannak vagy lehetnek. Tehát azt szeretném jelezni, képviselő úr, hogy ez a megfogalmazás - én nem előterjesztőként, csak a vita résztvevőjeként próbálom interpretálni a törvényjavaslatot - a felsorolt kritériumrendszernek az egyik eleme, nem ez az egyetlen elem; nyilván ott végigolvassuk, ez az egyik része, egyik eleme. Másrészt pedig, ha jól olvasom a törvényjavaslatot, akkor az egyesületek jogutódok az egyházak tekintetében. Tehát a most hatályban lévő törvény alapján bejegyzett egyházak jogutódjai lesznek az egyesületek, tehát továbbviszik azt a folyamatot, amit ők az elmúlt iksz év vagy évtized alatt, vagy ki tudja, mennyi van mögöttük. Ez az egyik része a dolognak.
A nemzetközi összefüggés. Nyilvánvalóan ott a bizottságban Gulyás Gergely alelnök úr szerintem jól interpretálta, de úgy tudom, hogy készül egy módosító indítvány, amely ezt pontosítani fogja. Ezt csak a mostani információm alapján szeretném jelezni. Tehát mindenképpen azt gondolom, hogy pontosítani kell, és akkor a kérdéseire megfelelő, kielégítő választ fog kapni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés