ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók által szavazásra kért indítványokról határozunk.

A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Ékes József a Házszabály 107. § (1) bekezdés felvezető szövegének módosítását kezdeményezi, amelyben határidőt módosít. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 298 egyhangú szavazattal elfogadta.

(12.30)

A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Farkas Gergely a Házszabály 107. §-át új bekezdéssel egészíti ki, a zárószavazás előtti módosító javaslatokra vonatkozó szabállyal. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 251 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.

A kiegészítő ajánlás 3., illetve az ajánlás 3. pontja alternatívát tartalmaz a határozati javaslat 2. §-ában a 128/A. § (5) bekezdése módosítására. Ékes József ülésszakonként három kivételes és sürgős eljárást javasol, Dúró Dóra és Gaudi-Nagy Tamás pedig egyet.

Először Ékes József javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 3. pontja szerint, amely a (4) bekezdésben is változtatást javasol. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 3 igen szavazattal, 256 nem szavazat ellenében, 39 tartózkodás mellett elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Most Dúró Dóra és Gaudi-Nagy Tamás javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 3. pontja szerint. A Jobbik kérésére szavaz az Országgyűlés. A Házszabályra való tekintettel mint minden eddiginél, a jelenlévők kétharmadával, és eszerint mondtam ki a határozatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 257 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A kiegészítő ajánlás 4. pontjában Dúró Dóra a határozati javaslat 2. §-ában a Házszabály 128/A. § (3) bekezdése felvezető szövegének módosításával határidőt változtat meg. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 40 igen szavazattal, 256 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Az ajánlás 4. pontja és a kiegészítő ajánlás 5. pontja alternatívát tartalmaz a határozati javaslat 2. §-ában a Házszabály 128/C. § (2) bekezdése módosítására. Mindkét indítvány időkereteket változtat meg.

Először Ékes József javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 5. pontja szerint. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 260 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 39 tartózkodás mellett elfogadta.

A ajánlás 5. pontjában Dúró Dóra és Gaudi-Nagy Tamás a határozati javaslat 3. § (3) bekezdése elhagyását indítványozza. Az alaprendelkezés a négyötödös elfogadást kétharmadra változtatja meg, illetve a kivételes és sürgős tárgyalás helyett a kivételes eljárást terjeszti elő. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 6. pontjának elfogadását.

Először Dúró Dóra és Gaudi-Nagy Tamás javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 5. pontja szerint. A Jobbik kérésére szavaz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 256 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.

Most Ékes József javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 6. pontja szerint. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 255 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/5004. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/5004/35. és 40. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita végén már elhangzott.

Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, ismertesse a szavazással kapcsolatos információkat.

Forrás: parlament.hu