DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy újabb olyan törvény záróvitájához érkeztünk, ahol szégyellnünk kellene magunkat, ha mi megnyomnánk az igen gombot, de mi nem fogjuk megnyomni az igen gombot, mert olyan helyzetbe hozták már megint a Házat, a képviselőket, hogy a zárószavazás előtt az alkotmányügyi bizottság ülésén az 58 oldalas javaslatról 10 perc olvasás után egy szakaszban kellett dönteni, és éppen ezért ugyan elmondhattam ott a felszólalásomban, amelyek a felháborító elemei és amelyek az elutasítandó elemei ennek a törvénymódosításnak vagy ennek a törvényjavaslatnak, ami az alaptörvénnyel összefüggő módon körülbelül háromszáz jogszabályt módosít a hatályos magyar jogszabályok között. Elmondtunk nagyon sok érvet, de utána azután a vitát lezárták, azzal az indokolással, ha jól idézem Vas Imre képviselőtársamat, hogy Gaudi-Nagy Tamás obstruálja a bizottság ülését, ezért zárjuk le a vitát. Le is zárták, egyben meg is szavazták annak rendje-módja szerint, a kormánypártiak igennel, mi nemmel.

Miről szól ez a dolog? Mert látszólag egy száraz történet, ki szeretnék ragadni két pontot. Ebbe a törvényjavaslatba zárószavazás előtti módosító javaslat formájában becsempészték a kárpótlási folyamat teljes körű lezárását 2012. március 30-ig. Ezt a miniszterelnök úr nyilván tudja, mert ő hagyta jóvá, de a választópolgárok nem tudják, és senki nem tudja ebben az országban, hogy egy ilyen hátsó kapun benyújtott javaslattal kívánják az életüktől, vagyonuktól vagy a személyes szabadságuktól megfosztott embereket, illetve leszármazóikat elzárni attól, hogy a teljes, méltó kárpótlást megkapják.

Elmondom az indokaimat, hogy ezt miért tartom elutasítandónak és felháborítónak. Azért kell ezt mondanom, egyébként talán mindannyian megkapták a História című havilapot, minden képviselőtársunk megkapja, egy kiváló elemzés olvasható, a "Kárpótlás Kelet-Közép-Európában" című cikket olvashatjuk. Mielőtt persze megkérdezi, elnök úr, hogy melyik ajánlási ponthoz szólok, akkor azt kell mondanom, hogy a VIII. ponthoz szólok hozzá, azon belül is az 1., 2., 3., 4., 5., 6. pontokhoz szólok hozzá. Tehát tíz percet hagytak arra ott az alkotmányügyi bizottságban, hogy kiszúrjuk ezt, de mi kiszúrtuk, és itt a kettős mércét érjük megint tetten, ugyanis a kommunisták által letiport, kifosztott, internált, gulágra cipelt, börtönbe csukott, ÁVH-s kínzókamrákban levert vesével raboskodó emberek számára, úgy gondolom, a magyar állam nem teheti meg, hogy lezárja a kárpótlási folyamatot. Azért nem teheti meg, mert az 1990-es évek első szakaszában, az első kormány időszaka alatt egy rossz megoldást választott akkor a Magyar Országgyűlés. Akkor úgy döntöttek a vagyoni kárpótlás tekintetében, mondjuk, Romániával ellentétben, ahol az in integrum restitutio, tehát az eredeti állapot helyreállítását döntötték el, a Magyar Országgyűlés meghozott egy törvényt az eredeti állapot helyreállításáról, azonban a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság megfúrta azt, megfúrta az igazságtételhez hasonlóan, és éppen ezért jött ez a bizonyos kárpótlás.

Nekem személyes élményem is van, hiszen Sepsey Tamás, az akkori Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal vezetője keze alatt egyetemi hallgatóként hoztunk meg sok határozatot, amelyek jók voltak, legalábbis jól tudtunk segíteni nyugdíj-kiegészítéssel akár a meghurcolt, Hortobágyra internált magyar emberek számára. De akkor is éreztük, és akkor is elmondta mindenki, hogy az ország teherbíró képességéhez képest lett megállapítva viszonylag szerény mértékben, és főleg, ha áttérünk a vagyoni kárpótlásra, akkor egészen felháborító, hogy maximálisan 5 millió forintos plafonban határozták meg annak a kárpótlását is, akinek több száz hektár földje volt, több tucat gyára volt, vagy éppenséggel több tucat boltja volt, több tucat olyan ingatlana volt, amelyeket minimálisnak mondható jóvátétellel vettek el tőle, vagy egyáltalán nem kapott semmilyen jóvátételt.

Olyan abszurditások fordulnak elő, például Székesfehérvár városában található az egyik jogvédő bajtársam családi tulajdonában lévő régi, gyönyörű, nagy épület, közel a főtérhez. Ez az épület nem hozzájuk került vissza, hanem az egyik szocialista betyár szerezte meg rablóprivatizáció útján; és ilyen igazságtalanságok tömegeit kódolta be ez a kárpótlási rendszer. Szerintem az lenne a tisztességes, az lenne a korrekt, ha nem egy ilyen zárószavazás előtti módosító javaslatba rejtenék be kapkodva, elbújtatva a kárpótlás lezárását, hanem nyílt beszédet folytatva, egy tisztességes parlamenti vitát lefolytatva, első olvasatban, második olvasatban, harmadik olvasatban végig tudnánk menni ezen az egész kérdésen. Ez nagyon sok ember érzékenységét bántja. Nemrég hunyt el Menczel Gusztáv, aki nagyra becsült vezetője volt ennek a kárpótlási tanácsadó testületnek; maga is elszenvedője volt a meghurcolásnak, és nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a jóvátétel megszülethessen.

De megkérdezem önöktől: vajon helyes dolog-e az, hogyha így zárjuk le most a kárpótlást, ráadásul érdemi vita lefolytatása nélkül? Mert most legfeljebb ennyit elmondhatok a Ház előtt, de már nincs lehetőségem arra, hogy módosító javaslatot nyújtsak be, nincs lehetőségünk arra, hogy meghívjuk ide, a karzatra azokat az áldozatokat, azokat a meghurcoltakat, akik nyilván az önök szemébe nézve azt mondanák, ne tegyenek ilyet, ne zárják ki őket a méltányos, korrekt kárpótlásból. Tudom, az ország nehéz helyzetben van, tudom, hogy nagyon sokan, akik most figyelik az adást, mondhatják azt is, mit érdekel minket az idősek baja, mi most szenvedünk, nekünk most kell a jóvátétel, nekünk most kell a segítség - csak ezek az idős emberek az ő szüleik, a mi nagyszüleink, mindazok, akik sérelmet szenvedtek el.

Szerintem nagyon kevés ember van itt, ebben a mostani összetételű Házban, amelyben jórészt, ugye, az elmúlt 40-50 év vesztesei voltak, nagyon kevés ember lehet itt, akinek nem volt olyan felmenője, aki valamilyen úton-módon ne szenvedett volna sérelmet. Az én nagypapámat például a bírói karból rúgták ki az '50-es évek elején, tisztogatás keretében, nem lehetett tovább bíró, azért, mert a Horthy-rendszert szolgálta úgymond, és Észak-Erdély visszacsatolásakor Marosvásárhelyen ítélkezett a Szent Korona nevében.

Tehát az igazságtételnek több oldala van. Most szavaztunk nemrég a módosító javaslatok keretében az átmeneti rendelkezésekről szóló törvényről, mégpedig önök leszavazták, hogy vegyük el az MSZP vagyonát, amelyet a törvénytelenül felhalmozott MSZMP-vagyonból szerzett; leszavazták azt is, hogy az ügynöklistákat tegyük közzé; és leszavazták azt is, hogy az MSZP-t mint pártot, amely jogutódlást vállal mindazzal a bűnnel, amit az MSZMP művelt az országban, oszlassuk fel törvényi úton. Az európai szociáldemokraták rettegnek ettől, feljajdultak és üvöltöztek, de azt kell mondanom, hogy nincs igazuk. Ők azt mondták, hogy lezárult a múlt, legitim pártként itt van az MSZP, semmi gond. Szerintünk nagyon sok gond van. De, ha már ezt nem tesszük meg, akkor az igazságtétel másik lábát tegyük meg a felelősségre vonás mellett, tegyünk igazságot, tehát adjunk jóvátételt a meghurcoltaknak. És igenis, elmaradt, elmaradt, ahogyan mondottam, a méltó és korrekt igazságtétel!

És van még egy részük az áldozatoknak, akik a mai napig nem kaptak egyetlenegy fillér kártérítést sem. Tudják, hogy kik ők? Akik véletlenül kimaradtak a História című lap felsorolásából: a felvidéki magyarok. A felvidéki magyarokat teljes egészében ki akarta telepíteni az őrült beneši rendszer, mind a közel 800 ezret, de szerencsére csak 100 ezret sikerült kitelepíteni. Az akkori kommunista államvezetés kénytelen volt ehhez úgymond asszisztálni, még a koalíciós időszakban ellenálltak, utána viszont 100 ezer magyar embert egyik napról a másikra, 50 kilós cuccal hajtottak ki a házából, a Felvidék déli részének legtehetősebb magyar gazdáit, magyar embereit! És ezt a vérveszteséget soha nem térítette meg nekik senki! A magyar állam bevállalta a Csorba-tavi egyezményben 1948-ban, hogy jóvátételt ad nekik. Tudják-e, hogy ez a jóvátételt megtörtént-e már vagy sem? Tippeljünk együtt! Nem történt meg, nem történt meg ez a jóvátétel! 100 ezer magyar ember és leszármazottai a mai napig jóvátétel nélkül vannak, miközben most a Felvidéken továbbra is üldözik a magyarokat, továbbra is megfosztják őket a jogaiktól! A 99 éves Tamás Aladárnét megfosztják a szlovák állampolgárságától, bár nem biztos, hogy annyira sajnálja egyébként, hozzáteszem, de ettől függetlenül jár neki Európában az, hogy két állampolgársága is legyen, ha a szülőföldjén született, és ott nőtt fel! De ez egy gyalázat, ha önök ezt meg akarják tenni, hogy a felvidéki magyarokat kárpótlás nélkül tartsák!

A miniszterelnök urat nagy szeretettel, tisztelettel kérem, állítsa meg ezt a folyamatot, csak emiatt, ha más miatt nem, csak emiatt állítsa meg ennek a törvényjavaslatnak most a végszavazását, ne történjen meg ez a végszavazás! Tegyen valami határozott lépést annak érdekében, hogy ezek a felvidéki magyarok... Kérdezze meg Halzl Józsefet, a kiváló Rákóczi Szövetség kiváló vezetőjét, vajon mi az ő véleménye arról, hogy a felvidéki magyarok nem kaptak kárpótlást!

(16.30)

Szerintem egyébként - hozzáteszem - felháborító, hogy miért vállalta be a magyar állam a csehszlovák állam helyett ezt. De ki fogják fizetni a szlovákok? Ki fogják fizetni a csehek? Nem fogják kifizetni, mert nem kérjük rajtuk számon! Nem kérjük rajtuk számon azt, hogy a beneši dekrétumokat miért tartják hatályban, a kollektív bűnösnek bélyegző beneši dekrétumokat, amellyel megfosztották kollektíve a magyarságot és a németséget állampolgárságuktól, kollektíve bűnösnek nyilvánították őket, 13 dekrétumban jogfosztottságot ítéltek nekik. Ezt 2002-ben a szlovák parlament fenntartotta, a mai napig a magyarokat a jóvátételtől, a kinti jóvátételtől erre hivatkozva fosztják meg.

Tisztelt magyar állam Képviselői! Tisztelt magyar Kormány és Államvezetés! Ezzel szembe kell menni! De a minimális kötelezettség az, amit mi mindenkor megtehetünk, azt meg kell tegyük, tehát fel kell kutatni azt a százezer felvidéki magyart és leszármazottaikat, és meg kell teremteni a törvényes, arányos, korrekt jóvátétel, kárpótlás lehetőségét. Ez egy Alkotmánybíróság által is megállapított mulasztásos alkotmánysértés, és az alaptörvény hatálybalépése után is az marad, ha ezt nem teszik meg.

Végül pedig, nem utolsósorban szeretnék arra is utalni, hogy kettős mércét látok ebben az ügyben. Ugyanis az 1947. évi békeszerződés - békediktátum helyesebb szóval - jóvátételi rendelkezései között mai napig minden évben a magyar állam több száz millió forintot fizet zsidó honfitársainknak elvett egyházi javak - elvett egyházi javak! - kollektív kárpótlásaképpen. Kérdezem én: vajon azon zsidó honfitársaink, akik nem vallásosak, nem érzik magukat sértve, hogy ők olyan jóvátételben részesülnek, ami egyébként végül is nekik nem jár, hiszen ők nem voltak az egyházak tagjai akkor? És amikor én ezt elmondtam, akkor Steiner Pál holokauszttagadónak bélyegzett, mert elmondtam és most is elmondom, hogy Magyarország nem állt háborúban a zsidósággal, Magyarország nem állt háborúban Izraellel. Magyarországon valóban volt zsidók terhére elkövetett bűncselekmény, voltak törvényhozási aktusok, azonban ezt a kor összefüggéseibe kell helyezni. Egészen 1944. március 15-ig a magyar zsidóság számára Magyarország a béke és nyugalom szigete volt, függetlenül attól, hogy azt mondják és azt próbálják elhitetni, hogy Magyarország, a magyarok a bűnös nép, akik kollektíve mindent megtettek annak érdekében, hogy zsidó honfitársaink innét kiűzettessenek. Ez nem igaz.

Tehát kettős mérce van. És ha azt mondom, hogy önök le akarják zárni a jóvátételt és a kárpótlást, a múlt bűneinek elszámolását, akkor zárják le a zsidó kárpótlást is. Ne legyen kettős mérce! Vagy pedig, ami jobb megoldás, legyünk igazságosak, próbáljuk az igazságos kárpótlást megteremteni, tehát ennek keretében a kitelepített felvidéki magyarok, a méltánytalanul kevés kárpótlást kapott nagygazdák, tulajdonosok, akik motorjai voltak, vállukon vitték az országot, akiket lefejeztek, akiket kiűzettek az élet paradicsomából, akiknek leszármazói mai napig is nyögik annak a sorsát, amit felmenőik elszenvedtek, pusztán azért, mert magyarok voltak, és azért, mert tettek, hatottak, alkottak, gyarapítottak ebben a országban.

Tehát miniszterelnök úr, én arra kérem önt nagy tisztelettel, hogy próbáljon egy kicsit idefigyelni erre a kérdésre, próbálja meg ezt a folyamatot leállítani (Dr. Navracsics Tibor: Nem erről van szó, Tamás.), és amennyiben mégis megnyomják az igen gombot erre a törvényjavaslatra, akkor majd legyenek szívesek megkérdezni Tamás Aladárné véleményét, a 99 éves Tamás Aladárné véleményét, akinek a honfitársait, százezer fő magyart kitelepítettek Felvidékről, vajon ő mit szól ehhez, vajon örül-e ennek. Azt gondolom, hogy a válasz teljesen egyértelmű. Ez elfogadhatatlan. Minden állam fordított helyzetben, illetve a saját véreivel megtenné azt, hogy ezt a jóvátételt megadja. Elfogadhatatlan az, hogy zsidó honfitársaink megkapják a jóvátételt, magyar honfitársaink pedig nem.

A záróvitában szeretnék még néhány dolgot megemlíteni, utolsó gondolatokként. Mégpedig azt, hogy megint elkövették önök azt, amit nem szabad elkövetni egy jogalkotás során. Úgy hoznak be törvényjavaslati elemeket a zárószavazás előtti módosító javaslat keretében, hogy teljesen új rendelkezéseket emelnek be. Nem biztosítják a vita lehetőségét. Megint ezt a bizonyos hungarikumot használják, amellyel visszaélnek, a népszavazási szabályokat módosítják; egy hete, a hétfőn megszavazott nemzetiségi törvényt is módosítják ebben a törvényjavaslatban. Mi folyik ebben a Házban?! Mit szólnának eleink ahhoz, ami itt folyik törvényalkotás címén?

Végül, de nem utolsósorban pedig az európai uniós ügyekben javasoltam egy módosító indítvánnyal, hogy az Országgyűlés a képviselők egytizedének kérésére forduljon a kormányhoz, kérje a kormánytól, hogy indítsa el az úgynevezett szubszidiaritási eljárást, tehát amennyiben az Európai Unióban valami olyan jogszabály születik, ami sérti az egymás mellé rendeltség elvét, illetve a szubszidiaritás elvét, tehát azt, hogy minden döntés a lehető legalacsonyabb szinten kerüljön meghozatalra. Önök ezt a javaslatot is elvetették, tehát nem kívántak az ellenzéknek még ennyi jogot sem adni, még a kezdeményezés jogát sem. Ez a dölyf, ez az arrogancia bizony vissza fog ütni, és nemcsak valószínűleg itt az Országház körüli tüntetéseken (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hanem valószínűleg az egész országban nemsokára.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu