MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Előre elnézést kérek, hogy közvetlenül az ünnepek előtt egy ilyen témát kell ismét a Ház elé hozni, de vannak olyan ügyek és vannak olyan tartalmak, amelyek mellett egyszerűen nem lehet elmenni.
Kállai Ernő kisebbségi ombudsman úgy gondolta, hogy ez év végén még utoljára egy nagyot alkot, és mi más lehetett volna számára a téma, mint a Gyöngyöspata településén történtek. Ő arról az esetről, amely több hónappal ezelőtt történt, illetve folyamatról készített egy általa úgynevezett utóvizsgálatot, egy utóvizsgálati elemzést, amelyet jellemző módon nem ő személyesen kutatott fel vagy vizsgálódott, hanem bizonyos munkatársakat küldött a helyszínre.
Ebben a jelentésben nemes egyszerűséggel megállapítja, hogy a településen mindenki rasszista és mindenki kirekesztő. Rasszista a polgármester, rasszista a képviselő-testület, a jegyző, a rendőr, sőt, a teljes 40 oldalas tartalom szerint kirekesztő a Heves Megyei Kormányhivatal és a Heves Megyei Ügyészség is.
Az ombudsmani utóvizsgálatban a történelem természetesen csak akkor kezdődik, amikor a Szebb Jövőért Polgárőrség megérkezik a településre. Ő nem beszél arról az elmúlt 15 éves időszakról, amikor egy 30 hektárnyi területet nemes egyszerűséggel úgyszólván leraboltak. Nyilván nem tudjuk, hogy kik, valószínűleg az ufók, merthogy szerinte a településen semmiféle bűnözés nincs.
Megdöbbentő megállapításai között, szó szerint idézek, ilyenek szerepelnek, hogy a fokozott rendőri jelenlét, az állandósult bírságolások és a konkrét közfoglalkoztatási programok eddig nem vezettek eredményre, nem enyhítették az etnikai feszültségeket. Sőt, ha tovább olvasnám, akkor az derül ki, hogy a jelentés teljes kontextusában a fokozott rendőri jelenlét feszültséget jelent.
Az más kérdés, hogy a békés többség véleményét nem kérdezték meg, és más kérdés, hogy ők végre nyugodtan alhattak.
És mi mást állítana a kisebbségi ombudsman, mint hogy néhány cigány család Kanadába való elvándorlása mögött az egységes és szűnni nem akaró rasszizmus és kirekesztés áll? Természetesen arról nem beszél, hogy ezek a derék kivándorolt emberek mit műveltek Kanadában. Rengeteg hírportál lehozta az elmúlt időszakban azt a kanadai esetet, amely finoman fogalmazva azt az országot is megdöbbentette, és most szándékosan egy baloldali hírportál cikkéből idézek: "Folyik a nyomozás Kanada történetének legnagyobb emberkereskedelmi bűnügyében, melynek összes gyanúsítottja Magyarországról kivándorolt cigány. A szervezett bűnözéssel, emberkereskedelemmel és összeesküvéssel vádolt család tagjai cigányságuk miatti üldöztetésekre hivatkozva kértek és kaptak menedékjogot Kanadában."
Kállai Ernő logikája szerint nyilván Kanada is egy kirekesztő és rasszista ország; az ügynek egyébként eddig 13 gyanúsítottja és 19 fellelt áldozata van.
Kállai úr egyébként egész egyszerűen gonosz dolognak állítja be és írja le jelentésében a rendet, a rendpártiságot, és veszélyes eszköznek - hangsúlyozom: veszélyes eszköznek - a szegénység enyhítését célzó, de teljesen jogosan önök által is feltételekhez kötött ellátásokat.
(10.30)
Szerinte egyébként odáig megy, a közmunkások elé a szemetet is direkt szórják egyesek, hogy így is megalázzák azokat az embereket, akik közmunkaprogramot végeznek vagy abban vesznek részt.
Diszkrimináció van természetesen mindenütt, és ennek mi más lenne a bizonyítéka, mint hogy a roma származásra utaló nevű személyek számarányuknál többször kerülnek a szabálysértési hatóság látókörébe. Azt elfelejti, hogy egyes emberek talán nem a nevük vagy a származásuk miatt kerülnek a hatóságok elé, hanem a cselekedetük miatt. Egészen döbbenetes! Jó lenne, ha ez a fajta hivatásos rettegés, ez a fajta hazug jelentés a jövőre nézve már nem kapna több teret, és nem lehetne sem belföldön, sem külföldön győzelmi zászlóként lobogtatni és természetesen megdönthetetlen bizonyítékként tálalni, mint hogy a magyar többségi társadalom micsoda kirekesztő, micsoda rasszista életvitelt folytat.
Természetesen a 40 oldalas jelentésben sehol nem szerepelnek a kötelességek, sehol nem szerepelnek az együttélés minimális és elemi, írott és íratlan szabályai, kizárólag egyetlenegy tárul 40 oldalon keresztül a szemünk elé: a kollektív áldozati szerep és a kollektív bűnösség. Ez minimum elfogadhatatlan. (Folyamatos moraj.)
Még egyszer hangsúlyozom, én nagyon sajnálom, hogy a karácsonyi ünnepek előtt egy nappal ismét ilyen témával kellett foglalkozni, de azt gondolom, soha, semmilyen (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) nem mehetünk el a hazug, képmutató és nem utolsósorban a feszültségeket ilyen módon is leginkább generáló jelentések mögött.
Mindamellett én kívánok természetesen mindenkinek boldog, békés, áldott, nem utolsósorban békés karácsonyi ünnepeket és hazugságmentes boldog új esztendőt.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés