DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Frakcióvezető úr egyik-másik szavánál azt hittem, hogy Novák Előd is az ülésteremben van, és az ő szóvivője frakcióvezető úr. (Derültség.) Sajnálom, hogy idejutottunk az év végére.

Egy alapkérdést szerintem érdemes tisztáznunk, frakcióvezető úr, hogy ha van egy perce, kérem, figyeljen ide.

Ön úgy gondolja, hogy Magyarországon csak egyféle jogállami konstrukció létezik. Csak az az egyféle jogállami konstrukció fogadható el demokratikusnak, ami 1989-90-ben kialakult. Ön megint azt hozta fel, azt a parlamentben sokat vitatott kérdést, hogy van-e felhatalmazása ennek a kormánynak egy ilyen jogállami berendezkedést kialakítani Magyarországon, mint amit az új alaptörvény és a sarkalatos törvények megmondanak. De ugyanígy feltehetné azt a kérdést, hogy a most még létező és a '90-ben kialakult, az akkori törvényekben meghatározott magyarországi parlamentáris demokráciának a kialakítói milyen felhatalmazással, milyen legitimációval rendelkeztek. Ezerszer kevesebbel, mint a mostaniak, hiszen az akkori állampárt jelölte ki a tárgyalópartnereit, és úgy alakította ki ezt a jogállami berendezkedést, amiben húsz évet töltött Magyarország.

Ugyanakkor ön azt nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy nem csak egyféle jogállami berendezkedés, nem csak egyféle jogállam létezik. Van olyan ország, ahol a választási rendszer csak egyéni körzetekből áll, van, ahol pedig csak listából. Van, ahol van alkotmány, van, ahol nincs. Van, ahol van alkotmánybíróság, van, ahol nincs. Van, ahol egykamarás a parlament, van, ahol kettő. Van, ahol a kormány is alkothat törvényerejű jogszabályokat, van, ahol nem. De ön mégsem tiltakozik azon államok jogállami berendezkedése ellen, ahol a magyar modelltől nagyon nagy mértékben eltérő intézmények vannak.

Csak arra szerettem volna rávilágítani, amit ön is nagyon jól tud, képviselő úr, hogy nagyon sokféle jogállami modell van, az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve, Európát körbenézve, nagyon sokféle jogi kultúrát lát, és mindegyik jogállam. Szerintem ön nem vonja kétségbe, hogy Angliában jogállam van, pedig ott az LMP-nek nulla képviselője lenne ilyen választási eredmény mellett, hiszen ott csak egyéni körzetet lehet nyerni. De ugyanúgy jogállam, annak ellenére, hogy az angol LMP - PCD, vagy nem tudom, most le akartam fordítani hirtelen angolra a nevüket, tehát akár az angol LMP - nem jutott volna be az angol parlamentbe, de ettől függetlenül nem mondhatja az angol demokráciára, hogy nem jogállam. Pedig önöknek speciel nem kedvezett volna, hanem egy kétpárti megoszlásnak kedvez.

Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmét, kedves frakcióvezető úr, hogy nem csak a '90-ben kialakult jogállami modell van, ahány európai ország... (Általános zaj. - Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu