DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót. Hogy befejezzem: az én számomra az igazán fontos az a bizonyos 6. § (1) bekezdés. Itt súlyos félreértés van köztünk. Természetesen nem gondolom, hogy egyetlen világvallást is ki lehetne vagy ki kellene zárni a lehetőségekből. De az én javaslatom nem zárja ki. Nem kiveszem a természetfelettire, hanem vesszővel folytatom az Istenre irányulóval. Ha fordítva lenne, akkor mi történne? Ha ezt hagyom ki, akkor önmagam hagyom ki! (Szászfalvi László: Ez felsorolás!) Pontosan erről van szó, képviselő úr, hogy az egy felsorolás. Ettől fogva ez is igaz és mindkettő igaz. Irányulhat bármelyikre, nem zárja ki egyik a másikat. Nem zárja ki! Ha egy nagy világvallás a természetfelettire irányulót akar és ez az ő hite, miért ne tenné? Elfogadom. De azok a nagy világvallások, amelyek Isten felé törekszenek, talán ők is benne lehetnek ebben a törvényben.
Itt van köztünk a sarkalatos különbség. Úgy gondolom, ez valóban csak úgy hidalható át, ha mindenki átgondolja az álláspontját, és végiggondolja, az lehetetlen, hogy azért, hogy ne sértsek meg egy másik nagy világvallást, kihagyom a saját hitem alapját. Ez így nem megy, következésképpen gondolják végig még egyszer ezt az álláspontot. Úgy van, ahogy államtitkár úr mondta, ez egy felsorolás. Mindkettővel lehetséges az egyházalapítás. Mindkettővel, de magunknak nem ajánlanám a természetfelettit, mert képviselőtársam igen jól mondta, innentől kezdően aztán valóban az ufóhívők is előkerülhetnek - azokból van elég sok -, elég természetfelettik, és innentől kezdve gyakorlatilag azt kell mondanom, nagyon nehéz lenne gátat szabni arra, hogy az éppen miért nem az a természetfeletti, amire mi gondoltunk. Következésképpen azt gondolom, hogy ez az utolsó nagy téma, amiben azért jó lenne szót érteni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés