DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lopás, zsarolás, kifosztás. Ezeket a tényállásokat írtam a kérdésem elejére, amelyek a Btk.-ban is szerepelnek. Talán ezekkel lehetne leginkább a magán-nyugdíjpénztári tagokhoz való viszonyukat jellemezni.

Érdemes visszatekinteni az elmúlt bő egy évre, hogy milyen viszonyuk volt a pénztártagokhoz. 2010 őszén azt jelentették be, hogy 14 hónapra felfüggesztik a pénztári tagok tagdíjfizetését. Ezek a tagdíjfizetések az állami kasszába fognak befolyni, majd pedig felnyitják az önkéntes visszalépés lehetőségét. Aztán rájöttek, hogy a pénztártagok túlnyomó része szeretne a pénztárában maradni, ezért más módszerhez folyamodtak, gyakorlatilag kényszerítették az embereket a visszalépésre, hiszen azok, akik maradnak, maradtak a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, elveszítették állami jogosultságukat.

Ezáltal az emberek 97 százalékát sikerült visszakényszeríteni az állami rendszerbe. Az ő eddigi befizetéseik egy nagy rendszerbe, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba kerültek, és a nagy cél az adósság csökkentése volt. Jelentem, nem sikerült. Rekordon áll az államadósság, ez a karácsony előtti napokban fő hír volt. Arról nem is beszélve, hogy ez a pénz gyakorlatilag eltűnt, így az implicit államadósság, az emberek várománya az állammal szemben drasztikusan nőtt.

Most pedig az elhibázott gazdaságpolitikájuk miatt a 102 ezer megmaradt pénztártag vagyonára is szemet vetettek. A társadalombiztosítási járulékot szociális adóvá minősítették vissza, és a pénztártagok 230 milliárdjára igényt tartanak. Adódik a kérdés: miért tették lehetővé a maradást, ha pontosan tudták, hogy minden pénzt el akarnak venni? Milyen módon kívánják semmissé tenni a 102 ezer ember nyilatkozatát? Pontosan hogyan és mikor veszik el a bent maradók vagyonát? Az Alkotmánybíróság döntése pedig milyen összefüggésben van azzal, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kinyitották a visszalépés lehetőségét? Esetleg már tudnak valamit?

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu